Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.
Ülésnapok - 1939-62
640 Az országgyűlés képviselőházának 62. gyár Mélykútról, azt mondja: hát Budapesten vagyok én tulajdonképpen 1 ? Mert itt mindenféle legfurcsább idegen fogalmakat olvashat, csak magyart nem olvashat. Ez a város szűnjék meg Judapest lenni (Derültség.) és legyen egyszer igazán Budapest, legyen Magyarország fővárosa minden megmozdulásában és minden felírásában is. A magyar nyelv védelmében sokkal hathatósabb munkát kérek a kormányzattól. T. Ház! Az előbb azt mondottam, hogy az egyes miniszter urak sokszor mást csinálnak, mint amit mondanak. Ezt kellett látnom Imrédy igen t. képviselőtársam beszédéből is. Nagyon érdekes volt végighallgatni, retorikai alkotás volt, Volt benne — kissé túlságosan sok volt benne — önmagának az elismerése,^ volt benne haladás, volt benne erkölcsi megítélés, egy kicsit sok is volt az erkölcsi prédikáció. Igen érdekes, hogy amikor azí ember hallotta, önkénytelenül is arra gondolt, hogy vájjon miért kellett ennek az embernek megbuknia. (Derültség.) Nálunk az a helyzet, t. Ház, hogy sohasem az ellenzék kerül a hatalomra, sajnos ... (Derültség.) Egyszer eljön az az idő is. (Derültség. — vitéz Magasházy László: Te leszel a kultuszminiszter!) Nincsenek ilyen ambícióim. (Derültség.) Miért bukott meg Imrédy? — ezt kérdeztem. Megmondom: nálunk Magyarországon az ellenzék egyszer került hatalomra, akkor sem teljes egészében, máskor mindig az történt, hogy a kormánypárt két csoportja közül — mert a. kormánypárton van egy haladó és egy maradi csoport — hol az egyik követi a másikat, hol a másik az egyiket. (Derültség.) Ebben az esetben a haladó szellemnek vissza keltett vonulnia és itt maradt a maradi. Mert múltkor maga a miniszterelnök. űr kijelentette, hogy ő elég öregnek érzi magát. De ebben az időszakban dinamizmusra van szükség, fiatalságra, lendületre! Ha ő öregnek érzi magát, megadjuk a tiszteletet az öregségének, de adja meg a módot a halad cl SÍ*cl» (vitéz Magasházy László: Ezt kár volt mondani! — Witz Béla: Kár elrontani ezt a szép beszédet! Ne rontsd el! — Derültség.) Bocsánatot kérek, bírálatot kötelességünk mondani. Imrédy igen t. képviselőtársam foglalkozott a múlt bírálatával. Érdekes, mindig akkor történt valami komoly dolog, amikor ő volt a pénzügyminiszter, vagy a Nemzeti Bank elnöke, vagy a miniszterelnök. A rosszul begombolt mellényt akkor gombolta be jól ő. (Derültség.) Ha ez így van, akkor az ilyen embereknek igenis részt kell veimiök az újjáépítésben. (Helyeslés a középen.) Több szerepet kell nekik adni. Mi is ezen az úton vagyunk és ha radikálisabban is, csak segíteni akarjuk a nemzet feltámadását ebből a letargiából. (Helyeslés jobbfelől. — Egy hang a baloldalon: De nem Imrédyvel! ) Nem Imrédyvel akarjuk, hanem az ilyen haladó szelleműeket általában bele kell kapcsolni az állami munkába. Amit Imrédy a hadikölcsönről mondott, abban nem értünk egyet, azt bizony aggodalommal hallottuk. Azt mondotta, hogy a hadikölcsönt ez a nemzedék nem vállalhatja, ez most már végkép elveszett, vége, a nemzet menjen tovább. Ha ez magánvélemény, rendben van, de ha ez a kormány vezérszónokának álláspontja, tehát hivatalos álláspont, akkor kétségbeesve látjuk annak a sok özvegyaszszonynak, árvának könnyét, akik annak idején, ezreket, tízezreket fektettek hadikölcsönbe. (Rapcsányi László: Egész vagyonukat!) Mi lesz ülése 1939 december U-én, hétfőn. ezekkel, ha »vége és a nemzet megy tovább UIgen, a nemzet menjen tovább, de ezeket meg kell segítenünk. Joggal kérdezzük, mit ér a sok prédikáció, ha ilyen eredmények születnek Í Egy nézeten vagyunk Imrédy igen t. képviselőtársammal a válaszfal kérdésében is. A válaszfalat tényleg le kell dönteni. Igen órdekes volna azzaf. foglalkozni, hogy hogyan születtek a válaszfalak. A magyarság életében, nem mindig volt válaszfal, de azért már a legrégibb időkben is érezhető volt. Amikor őse : iikmint külön nemzetségek éltek, vérbosszú volt köztük, egymás ellen harcoltak és csak a végsőbajban fogtak ot^ze. A törzsek is ugyanígy cselekedtek, de mégsem volt köztük olyan válaszfal, hogy a nagy kérdésekben ne találták volna meg egymást. A válaszfal akkor emelkedett, amikor íSzent István korszakában beözönlőitek az idegenek és el kell ismernünk, hogy bizonyos idegen szellem is beférkőzött. Akkor a Koppány ok, Vathák és Aj tony ok nem a kereszténység, hanem á nyugati jogrend ellen lázadtak fel, ragaszkodva az ősi magyar jogszokásokhoz. íme e válaszfal egyik oldalán vájjon nem végeztek-e értékes munkát, vájjon nem lehettek-e ők a nemzeti munkának értékes munkásai? A későbbi időkben azután az oligarchizmus emelt válaszfalat. Kezd már kialakulni a nagy feudalizmus. Nagy Lajos iparkodott ezt kiegyensúlyozni, amikor »fémben úszott az úri nép, bőségben a szolga s az utolsó parasztnak is öröm volt a dolga«. A nagybirtokosok osztályának korszakában ismét válaszfal volt a birtok, a jövedelem. Mátyás idejében még mindig megvolt a válaszfal, de a legnagyobb válaszfal akkor emelkedett, amikor nyakunkba szakadt a négyszázéves Habsburg-uralom. Ez az uralom azután a »divide et impera« elve alapján iparkodott a magyar egymás ellen uszítani, több táborba szakítani. Ott volt a Tripartitum, amely megpecsételte a rög emberének sorsát, a röghöz kötötte őt, úgyhogy a rög népe nem törődött többé a politikával, a nemzet előretörésével. Ez a szakadék azóta is megvan és nekünk most erkölcsi kötelességünk ledönteni a válaszfalat. Ez a válaszfal az 1867 utáni időkben is megvolt. De ezt a válaszfalat nem lehet ledönteni akkor, amikor a közigazgatás egyes személyei. még ma is betonozzák, erősítik. T. Ház! Hallottuk Gruber képviselőtársam felszólalásából, hogy mi történik, látjuk, hogy mi történik, hogy egyik-másik helyen a főbíró úr vagy a jegyző úr mit csinál. Ilyen közigazgatási apparátussal valóban nem lehet egymáshoz közelebb hozni a magyarságot, pedig az. egyesült testvéri magyar táborra nagy szüksége van a nemzetnek. Szükség van rá, hogy egymásra találjunk, de ehhez szükség van általános politikai - békére. Tessék revízió alá venni a politikai elítéltek ügyét, (ügy van!^ a szélsőbaloldalon.) Vannak közöttük jószándékú magyarok, olyanok, akik nemzetük jövendőjéért aggódva talán, elhamarkodtak valamit, de ezeknek meg kell bocsátani, mint ahogyan IV. Béla is megbocsátott még a rablóknak .is,, mondván, hogy kevesen vagyunk. Mi is kevesen vagyunk, nem élünk már a húszmilliós magyarság ábrándvilágában. Kevesen vagyunk, meg kell egymást becsülnünk, ehhez pedig igenis szeretetre és megbocsátásra van szükség. El kell jönnie annak az időnek, amikor mindenki a maga munkája alapján érvényesül, amikor a herék és a haszonlesők végre kiesnek a nemzet életéből. Azt mondják, hog;y
