Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-51

Az országgyűlés képviselőházának 51. esztendőnek anyagi, lelki, gazdasági és mindenféle vonatkozásban való likvidálásáról van szó, és Kárpátalján ezenkívül még más egyéb nehéz problémákról is szó van. (Ügy van' ügy van! joobfelől és a középen.) Nekem tehát türelmet kell kérnem ennek az ottani igazgatásnak részére, de egyúttal ki kell jelentenem azt is, hogy akkor, amikor ezt a közigazgatást berendeztem a legmesszebbmenőig iparkodtam honorálni azt a szempontot, hogy ennek a közigazgatásnak részesei azok az emberek legyenek, akik 20 esztendőn át végigélték ezt a nehéz életet, akik ismerték a viszonyokat, és akik már ott szerzett érdemeiknél fogva is méltók arra; hogy ott kenyeret kanianak a közigazgatásnál. (Helyeslés jobb felől.) Ezt megtettem, de ezzel, úgy érzem, megtettem kötelességemet ebben a vonatkozásban. Most egy másik kötelesség is hárul reám, mégpedig az a kötelesség, hogy ezt a közig azg'atást most már olyan nívóra emeljem, amely teljesen megfelel a csonkaországi közigazgatás nívójának. (Helyeslés.) Ennélfogva kénytelen leszek — ezt nyíltan és őszintén bejelentem — revíziót tartani az ottani közigazgatási szervezetben. (Helyeslés.) Most áttérek arra a másik problémakörre, amely a felszólaló képviselő urakat is talán leginkább foglalkoztatta. Ez a szociális igazgatás feladataira vonatkozik. Ma már szinte elkopott frázisként hangzik, hogy az államnak szociális feladatai tolultak előtérbe. Nagyon sokan hangoztatják ezt, anélkül, hogy értenék, hogy tulajdonképen mi van mögötte. Egészen kétségtelen, hogy ma az államnak a maga anyagi és erkölcsi erőinek egy igen jelentékeny részét annak a feladatnak megoldására kell fordítania, hogy a maga elesett és eddig meglehetősen elhagyott néprétegeit anyagilag és kulturálisan, lelkületileg is emelje, mert a feltétlenül szükséges társadalmi egyensúlynak ez elengedhetetlen feltétele és mert tűrhetetlen, hogy a lakosságnak bizonyos rétegei olyan anyagi és erkölcsi elhagyatottságban legyenek, mint ahogy ezek ma még minden államban találhatók. Szociálpolitikát az államok és a magyar állam is csinált eddig is, sőt azt mondhatjuk, hogy a magyar állam és a magyar közületek a maguk szerény erőikhez képest igen sok pénzt, aránylag nagyon sok pénzt költöttek el szociálpolitikára. Ez a szociálpolitika azonban csak egy kis szektorában, egy kisebb részletében volt igazán szociálpolitikának nevezhető, nagyobb részében, túlnyomó nagy részében egyszerű karitatív segítés volt és nem szociálpolitika, (Ügy van! Ügy van!) már pedig az a meggyőződésem, — és erre a meggyőződésre akarom majd alapítani azokat a teendőket, amelyekről leszek bátor szólni — hogy minden fillér, amelyet nem komoly, átgondolt és organikus szociálpolitikai célra fordítunk, csak kidobott pénz, (Ügy van! Ügy van! a középen,) holott ennek az államnak és ennek a társadalomnak kidobni való pénze vajmi kevés van. (Ügy van! Ügy van! Taps a középen.) Azzal, hogy egy télen betömöm az éhezők száját és azután megint hagyom őket továbbra is ugyanabban a helyzetben, nem szociálpolitikát csináltam, ezzel legfeljebb egy demoralizáló munkanélküli segélyt nyújtottam. (Ügy van! Ügy van! a közéven és a jobboldalon.) Ezt a szisztémát tehát feltétlenül ki kell küszöbölni. (Helyeslés.) Már most csak az a kérdés, mi lépjen llése 1939 november 15-én, szerdán. 5$ ennek a helyébe. Az én felfogásom szerint szociálpolitika annyit jelent* mint olyan intézkedéseket tenni, amelyek a szociálisan támogatandó embereket és rétegeket, ha csak egy hajszállal is, anyagilag, erkölcsileg, társadalmilag és kulturálisan magasabb színvonalra emelik. Tehát minden olyan ténykedés, amelynek az eredménye ilyenekben, tudniillik a szociális szint emelkedésében mutatkozik, szociálpolitikai ténykedés. Ennélfogva minden pénzt, amelyet erre a célra fordítunk, ilyen feladatok megoldására tartok fordítandónak és kívánok a jövőben fordítani. (Helyeslés.) Sajnos, roppant komplex, rengeteg vesződséget, rengeteg emberismeretet, még több emberismeretet és munkát igényel ezeknek a kérdéseknek ilyetén módon való megoldása. (Ügy van! Ügy van!) Ezért jelent a szociáli3olitika nemcsak anyagi segítést, hanem tanítást is, nevelést is és jelent elsősorban lelki ráhatást. (Ügy vem! Ügy van!) Jelenti tehát azt, hogy ebbe a feladatba be kell állania nemcsak az államnak a maga egész szervezetével és hogy nemcsak az államnak kell egész szervezetét ránevelnie arra, hogy ezeknek a feladatoknak meg tudjon felelni, hanem be kell állania ebbe a társadalomnak is (Helyeslés.) és rá kell nevelni a társadalmat is arra, hogy ezeknek a feladatoknak meg tudjon felelni. Hogy képet alkothassak magamnak azokról a módszerekről, amelyekkel ilyen értelemben vett szociálpolitikát lehet folytatni az országban, egy pár kísérletet tettem. Csináltattam ilyen — ahogyan én nevezni szoktam — organikus szociálpolitikai munkálatot egy pár városban és csináltattam azonkívül Szatmár megyében, abban a megyében, amelynek a népessége — mondjuk — kulturális szempontból egyike a legprimitívebbeknek, anyagi szempontból pedig agrárnépessége a legelesettebb volt. Én erről a kísérletről, amely 8O0.00Ö pengőt emésztett fel, még nem tudok véglegesen lezárt képet alkotni, — ez tavaly tavasz óta folyik — egyet azonban mondhatok, azt, hogy azok a kezdeményezések, amelyek ezen a téren történtek, biztatók abban a tekintetben, hogy eltaláltuk a helyes utat és a helyes módot. Ennek a kísérletnek a lényege a következő. Most csak a szatmármegyei kísérletről beszélek. (Halljuk! Halljuk!) A városi problémák egyszerűbbek és hangsúlyozom, én nem is anynyira a városi problémákra fektetem most a súlyt, mint inkább az agrárproletariátus problémáira. (Helyeslés a jobb- és baloldalon.) Ezek a kísérletek azt mutatták, hogy a legkisebb eszközökkel, sokszor igazán csekélységekkel lehet komolyan segíteni és azt is mutatták, hogy nem szabad többet tenni és többét adni, mint amennyit annak az embernek a szellemi nívója, hogy úgy mondjam, megbír. Én csak hivatkozom az 1920-as földreform eredményeire, hivatkozom arra a munkára, amelyet végeztünk akkor, amikor a proletár mezőgazdasági lakosságnak azokat a bizonyos két-háromholdas földeket adtuk. Kérdem, vájjon ezzel a juttatással javítottunk-e azoknak az embereknek szociális helyzetén, igen vagy nem? (Fel' kiáltások: Nem!) Aki objektíven nézi végig az országot, azt kell, hogy megállapítsa, hogy ezek az emberek addig, amíg ehhez a két vagy három hold földhöz nem jutottak, mezőgazdasági munkások voltak, akik egy mezőgazdasági munkás módjára úgy-ahogy, megkeresték a maguk kenyerét. Most kaptak három hold földet, felszerelés, instrukció, forgótőke, minden nélkül. (Meskó Zoltán: Tíz kilométerre a falu-