Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-61

•Az országgyűlés képviselőházának '-61. Ha a termés egy másik évben jobb volt, akkor kaptak másfél kiló kényeiét. Rettenetesen sokat éheztek, mert ke\és volt ez a kenyér, némelyiknek 5—6 gyermeke volt, nem volt elég neki egy kiló kenyér. Úgyhogy a gyermekek kimentek aratás után a mezőre kalászokat szedni, kővel törték össze a búzaszemeket és úgy csináltak valami liszttélét. Erre is rájöttek azonban és a komiszár lefogta a gazdát, becsukatta három napra s a köveket is elvették. Ez az élet Oroszországban. Mi nem vagyunk ezen az alapon, mi, hála Istennek, azon az alapon vagyunk, hogy a kisember, a földéhes ember kapjou földet. Kapjon földet, de nemcsak a magyar, hanem kapjon földet a mi ruszin emberünk is. (He.lyeslésj Nyolcvan vagy száz évvel ezelőtt a hegyek közt családok telepedtek meg. Ahol volt uz család, ott abból a tíz családból mostanig száz család is lett, de a föld csak egyforma, a föld nem lett több. Hiszen ha az a föld síkság lenne, akkor talán lenne elég hely! De meg kell nézni: itt-ott van csak egy kis bekerített kertecske, némelyik nem tesz ki többet, mint 300 négyszögmétert. Beültetik oda a krumplicskát és egy embernek egész nyáron, amikor a krumpli már érni kezd, éjjel tüzet kell raknia és valami fadarabot, vagy bádogdarabot összeütni, hogy így elkergesse a vaddisznókat. Egy embert tehát ez elvesz a munkából, mert az az ember, aki egész éjjel ott zajt csapott és a tüzet rakta, másnap nem tud dolgozni. Nagyon kérem tehát a magyar kormányt, hogy a földreform végrehajtásakor gondoljon a mi ruszin testvéreinkre és legalább a harmadrészüket szállítsa le valahova az Alföldre és juttassa földhez. Vau egy másik eset is, amelyet fel akarok hozni. Ott van nálunk a Scnönoorn-féle birtok, amely körülbelül 160 ezer hold, majdnem a harmadrésze Podkarpatszka Rusz-nak. Ezt a földet egy Latorica nevezetű idegen zsidó társaság megvette és kezeli. Azt niszem, hogy a földreform alapján ez a birtok is a magyar kormány kezére kerülhet. Ott van még alkalom arra, hogy néhány falunak a harmadrészét is le lehetne telepíteni. Természetesen az erdőket maga a kincstár venné át, mert hiszen az erdőgazdálkodás különálló doiog. Üdvös és áldásos lenne ez a mi népünkre, hogy megtalálják ebben a hazában azt az igaz szeretetet, amely után ők vágyakoztak, hiszen olyan boldogok voltak az idén, hogy lejönettek az Alföldre aratni. Boldogan, énekelve jjttek, hiszen 20 éve nem látták a Tiszántúlt, mert hiszen csak arra jártak a Tiszántúlra. Gyalog jöttek a hegyekről, nem volt megállapodott helyük, de mentek, mentek szegények, mint a búcsúba, mentek kapákkal, kaszákkal, mentek helyet keresni, hogy kapjanak egy kis munkát és hazavihessenek maguknak télire egy kis gabonanemüt. Ez lenne a mi ruszin kívánságunk. A másik témám a fiatalság kérdése. Ne tessék úgy venni a dolgot, mintiha irredentizmus lett volna nálunk. Húsz év hosszú idő. Parasztgyermekeink számára, akik nem beszéltek máskép csak oroszul, egy emberélet. Hiszen az iskolában csak orosz nyelven tanítottak, tehát nem tanulhatták meg a magyar nyelvet, sőt ellenkezőleg voltak csehek, akik egyenesen olyan történelemkönyvet adtak a gyermekek kezébe, amely egészen ferdén állították be a magyarságot. (Felkiáltások a középen: Ellenségesen! Hamisan!) Ellenségesen ülése 1939 december 1-én, pénteken, 611 nevelték és felébresztették a ruszin iskolai tanulókban a nemzetiségi érzést és a magyargyűlöletet. Azt mondták nekik, hogy: ti nem vagytok kis nép, hiszen ti egy 170 milliós nép gyermekei vagytok — és az büszkeség annak a ruszin gyereknek, amikor azt mondhatja: nem vagyok én olyan, mint a cseh. mert a cseh nép hatmillió, de mi ruszinok, ha kicsinyek is vagyunk itt Podkarpatszka Ruszban, az apánk, az anyánk 170 milliós nemzet. Ezzel a tannal azután természetesen megzavarták az ifjúságunkat és azért kérem én most a magyar kormányt, hogy máskép bánjanak ezekkai a gyerekekkel. Hiszen jó szívvel, jó lélekkel vissza lehet őket hozni, de meg kell mutatni a szeretetet, meg kell mutatni az anyai simogatást, nem pedig pusztára magukra hagyni őket, állás nélkül, sem ide. sem oda. Bizony, nagy részük már átment Oroszországba, másik részük átment Csehszlovákiába és ezek nagyon rossz propagandát csinálnak nekünk. De vannak még olyanok, akik várnak a magyar kormánytól valamit. Voltak olyanok, akik jelentkeztek csendőri szolgálatra, hogy vegyék fel őket csendőröknek. Ezek tulajdonképpen szellemi proletárok, mert van 4—5 gimnáziumuk, de visszamaradtak a tanulásban. Az ekeszarvához már nem mehettek vissza, mert úrrá tanították őkrt, tehát már most valami hivatalt kellene rekik a "'ni. A csend Őrségtől visszajött a kérvényük (Király József: Harmincnégynek!) nem vették fel őket, mert sok az iskolájuk, ezért visszadobták mindegyiknek a kérvényét. Ahhoz, hogy csendőr legyen valaki, elég három va?y négy elemi osztály. Ezek tehát most nem mehetnek sem ide, sem oda. Ezért én azt kérném a magyar kormánytól, legyen szíves felálLtani ott egy erüőóri szakiskolát vagy aierdészeti iskolát, amilyen a háLorú előtt is volt Magyarországon. Ott is el lenetne helyezni az iljúságot, a Kárpátokban. Miután a csehek kimentek, az alerdészek és az erdőőrlk is ki^z-ktek a helyükről, úgyhogy most sok üieséüés van, tehát nagyszerű volna, ha mi ezeket a fiúkat el tudnánk egyrészt oda helyezni. Másrészt egy finánciskoiát kellene felállítani, ho^y ott is el tudjuk helyezni az ifjúságot, hiszen mind okos és ügyes fiúk és nagyon hamar megtanulnak magyarul is, ha kenyerükről van szó. És szükség volna még egy gazdasági iskolára is, hogy az ottani ifjúság megtanulja az intenzív gazdálkodást. Hatvan évvel ezelőtt a Felvidéken, különösen Ung megyében voltak kis vasgyárak Turjaremetén és Antalócon. Ezek a kis gyárak foglalkoztatták az ottani falvakat és kenyérhez juttatták a népet. Ma kettőztetett erővel kellene megújítani ezeket a gyárakat a Kárpátok völgyeiben, hogy a földnélküli nép ezekben a gyárakban juthasson kenyérhez és a legértékesebb dolog volna Rahón vagy Bustyaháza környékén, a Tisza mentén egy cellulózegyárat építeni, amelyben legalább 5C00 munkás kapna kenyeret. Ezt én megemlítettem egy ízben Ungváron Teleki Pál miniszterelník úrnak is. aki ezt a gondolatot nagyon szívesen fogadta és kLátásba helyezte a kormány pénzügyi támogatását is arra az esetre, ha az megvalósul. Ez mind üdvös volna és mindjárt megelégedett volna a nép. Az öregekkel nincs is baj, csak az ifjúsággal van baj. Hiszen az öregek mindig vágytak ide, azok most kezdik újból tanulni a magyart, amit elieléjteueK; 82*