Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.
Ülésnapok - 1939-51
50 Az országgyűlés képviselőházának 51. Iá sokat, amelyeken ez a közigazgatási reform nyugszik, röviden a következőkre mutatok rá. Én a magyar közigazgatást a maga személyi összetételeben jónak, nívósnak és helytállónak tartom. (Ügy van! Ügy van! jobbfelól.) Meg kell állapítanom, hogy a magyar közigazgatás a maga teljesítőképessége és szellemi színvonala tekintetében az utóbbi időben igen lényeges emelkedést mutat (Ügy van! V gy van! jobbfelöl.) és egyúttal meg kell állapítanom azt is, hogy a közigazgatási szakvizsga bevezetése ebben a tekintetben igen lényeges lépést jelent előre. (Ügy van! Úgy van! jobbfelól.) Igaz, hogy a közigazgatási szakvizsga, mint új intézmény, még nem forrott ki egészen és még mindig nem éri el teljesen azt a célt, amelyet én eléje tűzni kívántam, de meg vagyok róla győzőctve, hogy ennek az intézménynek teljesen tökéletessé válása ma már csak idő kérdése- , Nem is a közigazgatás személyzetében van a hiba, hanem a hiba a mi közigazgatási szervezetünkben van, ilietoieg .bizonyos olyan kinövésekben, amelyek az idők folyamán ebben a közigazgatási szervezetben támadtak. Számtalanszor rámutattam már arra, hogy egészen lehetetlen dolog az a bizonyos mindert felszívó centralisztikus tendencia (Ügy van! Iígy van! a jobboldalon és a közepén.), amely a minisztériumok részéről megnyilvánul. (Helyeslés.) Ilinek eredménye nemcsak az, hogy a minisztériumok a maguk hivatásától elvonva, aprólékos közigazgatási ügyekkel kénytelenek foglalkozni ahelyett, hogy kormányoznának, hanem az is, hogy az alsófokú hatóságok elvesztették a felelősségérzetüket (ügy van! ügy van! — Taps a jobboldalon és a közepén.) és éppen azért, mert tudják, hogy minden legcsekélyebb ügyben a miniszter dönt, nem mernek semmiféle ügyben felelősséggel intézKedni. (Ügy van! Ügy van! a jobb- es a balodalon.) Ez nagy hibája a mi közigazgatási szervezetünknek, amelyen legelsősorban és okvetlenül segítenünk kell. (helyeslés.) Erre az alapgondolatra épül fel az a reformprogramra, amelynek legelső lépcsőjét a törvényhozás már lefektette az 19á3:XVJ. törvénycikkben. Ea a törvény, bár sajnos, még nem lépett életbe, mert nem léphetett életbe, miután az előfeltételek nem teljesültek, kimondja azt, hogy minden közigazgatási ügyben csak egyfokú fellebbezés van. aminek természetes és magától értetődő következménye az, hogy az ügyek nem juthatnak fel a miniszterig. Egyúttal megállapította ez a törvény az elsőfokú közigazgatási hatósági hatásköröket, amelyek eddig szintén igen zavarosan voltak megállapítva. Ahhoz, hogy ez a rendelkezés, amely egyszeriben megoldja a kérdést, életbeléphessen, rendezni és szabályozni kellett volna a másodfokú hatóságokat is olyan módon, hogy teljes megnyugvással lehessen ezeknek a másokfokú hatóságoknak kezébe az ügyek végleges és jogerős elintézését letenni. (Úgy van! Ügy van!) Sajnos, ennek megvalósításában, amint mondottam, az események megakadályoztak. Ahhoz, hogy ez a kétfokú igazgatási rendszer életbeléptethető legyen, vagyis hogy a j másodfokú hatóságok kezébe megnyugtatólag le legyen tehető az ügyek végleges elintézése, feltétlenül szükségesnek tartom a bírói jogvédelemnek olyan módon való kiépítését, hogy az ügyeknek igén jelentékeny része bírói fórumon nyerjen végleges elintézést. (Helyeslés a jobb- és a baloldalon.) Ma is van közigazgatási bíróságunk, ma is megadja az 1896:XXVI. törvényeik a módot ülése 1939 november 15-én, szerdán. arra. ihiogy azok az ügyek, amelyek valóban, bírói jogvédelemre szorulnak, odakerüljenek; azonban éppen az előbb említett rendszer következtében a dolog odafejlődött, hogy közigazgatási bíróságunk is apró-cseprő ügyekkel elárasztott bírósággá vált, amely olyan restanciákkal küzd, hogy a bírói jogvédelem elveszti a maga értelmét (Ügy van! Ügy van!) t . akkor, amikor az illető ahhoz a bírói jogvédelemhez csak két-három esztendei várakozás után juthat hozzá. Én egészen nyíltan és őszintén beszélek a nemzet színe előtt e kérdésekről, mert úgy vélem, hogy csak így lehet a bajokon segíteni. (Helyeslés és taps a Ház minden oldalán.) Ennek a hibának felismerése következtében elengedhetetlenül szükségesnek tartom azt, hogy ez a legfelsőbb közigazgatási bíróság jóformán csak alkotmánybírósági funkciókkal ruháztassék fel (Helyeslés.) és a legsúlyosabb természetű közjogi ügyek elbírálására legyen hivatott, ellenben a másodfokon, a bírói fórum, előtt elintézendő közigazgatási ügyek, a kisebb ügyek, az alsófokú közigazgatási bíróság hatáskörébe utaltassanak. (Helyeslés.) Ha ez megvan, akkor az egész szisztémát meg lehet valósítani és meg van oldva a miniszteriális bürokráciák túltengésének kérdése, le lehet építeni a minisztériumok személyzetét arra a mértékre, amely mellett egy észszerű, helyes és kézbefogható kormányzást végezni lehet és azonkívül vissza lehet adni a minisztériumokat igazi hivatásuknak oly módon, hogy csak az irányítást és ellenőrzést, a felügyeletet végezzék az alsófokú hatóságok felett. Ez volna az egyik főszempont, amely engem ennek a közigazgatási reformnak megvalósításánál vezet. A másik szempont — hogy most a legalsóbb közigazgatási szervnél kezdjem — a községi igazgatás kérdése. A községi igazgatás úgy ahogy az ma van, nem Jól működik, jobban mondva az az ember, akire a községi igazgatás bízva van, a községi jeeyző, sokszorolyan rettenetesen túlterhelt páriája a magyar közszolgálatnak (Úgy van! Úgy van!), (hogy tőle ma már szinte nem lehet várni a hivatása maradéktalan teljesítését. Én tehát olyan megoldásra iparkodom, hogy a községi jegyzőt tehermentesítsük, különösen olyan természetű üffvek intézésétől, amelyek nem valók a hatáskörébe. Ezek alatt az üe-yek alatt értem elsősorban az^ adó behajtását. (Ügy van! Űmi van! Helyeslés taps.) A jegyző utóvégre hivatva van a községben nemcsak hatósáfri teendőket végezni, hanem a néoét is vezetni, attól a tevékenységtől tehát, amelv a jegvzőnek e szolgálat teljesítését nafrvobbreszt lehetetlenné teszi, mentesíteni kfdl őt. (Ügy von! Ügy van!) örömmel kell bejelentenem, hogy ebben a rendkívül nehéz kérdésben ä pénzügyminiszter úrral teljesen e<rv nézeten vagyok (Éljenzés.) és a nénzíjp'yminiszter úr a leernagyobb készségére! hajlandó megtenni a néuzü°ryi igazgatás terén azokat az intéfcked^^Vét, amelyek ennek a célnak megvalósításához szükségesek (Helyeslés és tans. ) Hosszadalmas volna most kitérni azokra a kérdésekre, amelyeket itt szintén érintettek, hogy vájjon a jelenlegi vármegyei szervezet elég modern-©, megfelel-e az idők követelményeinek, kell-e azon valami változtatást eszközölni; ezekről a kérdésekről részletesen most nem akarok beszélni, de foglalkozni akarok egy kérdéssel, amely szintén vita tárgya volt s ez: az autonómiák kérdése általában.