Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-61

598 Az országgyűlés képviselőházának 61. ülése 1939 december 1-én, pénteken. nemzetünk számláján ki kell egyenlítenünk, már pedig; az ilyen komoly munkából a Tildy Zoltánok és társaik nem hiányozhatnak. Ezért itt meginvitálom őket. Nem érdekel minket a pártpolitika. Minket csak a nemzet naggyá és erősség tétele érdekel és ehhez minden becsületes, jószándékú magyarra szükségünk van. Szükségünk van azokra, akiknek a közszereplés nem Öncél, hanem akik azzal az ország szolgálatában önzetlenül, személytelenül akarnak végezni nemzetépítő munkát. (Élénk helyeslés és taps a középen.) Meskó Zoltán képviselőtársamhoz is akarnék szólni, de ő már kiment a teremből, (Egy hang a balközépen: Hívjuk vissza!) mert neki is itt volna a helye közöttünk. Mi minden magyar embert a szerint értékelünk, hogy hogyan dobog a magyar szíve, minket nem érdekel, hogy ki milyen jelvényt hord. Nekünk ma minden erkölcsi érték megóvására szükségünk van és ezért nem szabad itt cirkuszokat és pártpropagandát csinálni, mert — figyelmeztetem a képviselőház minden tagját — ami itt a Házban elhangzik, sajtó útján mindenhova eljut. Nem tudom, van-e fogalmuk arról t. kép

: viselőtársaimnak, milyen propagandát fejt ki az elszakított magyarok között az idegen sajtó, (Ügy van! Ügy van! a balközépen.) hogy meggyűlő ltesse, megutáltassa velük ezt az uralmat, ezt a rendszert, hogy ne vágyódjanak ide. En ezt 20 éven át tapasztaltam és mondhatom, hogy sokszor az ellenzék soraiból meggondolatlanul elejtett egyetlen szó is olyan rombolást vitt véghez sorainkban, hogy kénytelenek voltunk feljönni és kérve-kérni azt a képviselőt, (Ügy van! Ügy van! a balközépen.) aki pedig ma nagy szerepet játszik a képviselőházban, illetve a magyar közéletben, hogy tartózkodjék az ilyen kijelentésektől, mert ma százszoros súlya van egy meggondolatlanul elejtett szónak is, amikor nemzetükhöz hű magyarok 20 évi vágyódás után is még mindig idegen uralom alatt vannak. Meg kell említenem még azt a nagyon fontos problémát, amit mi a határokon még mindig érzünk, hogy ott rnég mindig erős idegen irredentizmus folyik a magyarság ellen. Én már egy év óta járom a hivatalokat, járom az illetékes fórumokat és valahogyan mégsem tudok orvoslást találni arra, a lehetetlen helyzetre* hogy a magyar állam által fizetett tanítók és papok végeznek itt romboló, pusztító ^munkát a magyar állameszme ellen. (Baky László: így van!) Ma is szóvá akartam tenni ezt a kérdést, de ezt az egyik államtitkár úr nem tartotta helyesnek, megígérte azonban, hogy intézkedni fog. Felhívtam erre már a miniszter urak figyelmét is, de mégis meg kell mondanom, hogy miről van szó tulajdonképpen. Én katolikus ember vagyok, távol áll tőlem minden rombolási szándék és utolsó lehelletemig ennek az| országnak keresztény szellemben való megépítéséért akarok küzdeni, de mégis be kell vallanom, hogy éppen a katolikus papoknál is hibákat tapasztalok. így a heroegprímási udvarnál is, mert akármilyen kérésünkkel megyünk oda, nem teljesítik. Kérem a belügyminiszter urat, rendelje el a vizsgálatot a mi panaszaink tárgyában, én rendelkezésére fogok állni. (Baky László: Szlovák propaganda!) Egy évi munkám után sem tudtam eredményt elérni, ezért érzem szükségét annak, hogy felhívjam a képviselőház figyelmét arra, nem engedhető meg, hogy a határokon egy év elmulta után is még mindig ilyen nagy idegen irredentizmust, ilyen bomlasztás! végezzenek. Én ebben kérek segítséget. Különösen fontosnak tartom a figyelmet arra, hogy az iskolában mételyezik meg a gyermekeket. Ismételten kérem tehát a belügyminiszter urat, hogy rendelje el ezt a vizsgálatot, — én az adatokkal rendelkezésére fogok állni — mert láttuk, mit művelt valamikor Magyarországon ez az idegen irredentizmus. Nem szabad mégegyszer abba a hibába esnünk, hogy ezek felett a jelenségek felett könnyelműen szemet hunyjunk és azután sírva okoljuk azt az úrias lovagiasságot, amellyel ezt megengedtük. Minden állam alapja a közbiztonság, az erős kéz vezetése. (Ügy van! Ügy van! a balközépen.) Ezt mi már csak azért is elvárjuk, mert hiszen tudjuk, hogy amikor a magyar népet és a magyar életet 1918-ban az utca irányította, milyen könnyen pusztították el könnyelmű emberek mindazt, amit elődeink egy évezreden át építettek, aminek a vége az lett, hogy 20 évi rabságba jutottunk (R. Vozáry Aladár: És még* sokan vannak rabságban most is!) és még nagyon sokan vannak rabságban. A legszigorúbb intézkedéseket kérem tehát az ellen, aki ilyen idegen irredentizmust fejt ki, legyen az bárki és töltsön be bármely hivatalt. (Helyeslés balfelől.) Nem mulaszthatom el, hogy mégegyszer szeretettel felhívjam a képviselőház minden egyes tagját, hogy mi ne pártpolitikát, hanem magyar politikát folytassunk. Lehetetlen, hogy a magyar képviselőházban, ahol az ország legértelmesebb, legértékesebb emberei kerültek össze, ne találjuk meg a közös nevezőt és azt a közös alapot, amelyen építeni tudunk. Ma százszor nagyobb szükség van minden magyar összefogására, mint volt bármikor is. Hiszen nem tudjuk, mikor, melyik napon állítja a sors a magyar nemzetet a legerősebb próbatétel elé és nekünk arra kell előkészítenünk nemzetünket, hogy akkor mind, egy akarattal, erős szívvel, összefogással álljuk meg helyünket a nemzetek versenyében, hogy ne maradjunk alul, mint 20 évvel ezelőtt, hanem ez az ország erősödjék meg úgy, ahogyan még soha nem volt és hogy minél előbb megvalósuljon minden magyar imádság, amely eddig 20 éven át eredménytelenül szállt a magyarok Istenéhez a rabságból való szabadulásért. Teljenek meg szeretettel és öleléssel még az üres padsorok is és tanuljuk meg már egyszer az öncélú magyar életet szolgálni és magyar összefogással nagyot alkotni. (Helyeslés.) Mi semmivel sem vagyunk hátrább valók a környező nemzeteknél. Amikor a magyar összefogott, mindig tudott nagyot alkotni és ezért akarunk mi most is ilyen nagy összefogást elérni. Engem taktikailag semmi sem köt sein a kormányhoz, sem az ellenzékhez, de köt egy: a becsület, a magyar becsület a magyar munkához, a magyar építéshez. Ehhez kérem minden ellenzéki és minden kormány támogató magyarnak a szíves jóakaratát, összefogását, arra pedig* különösen kérek mindenkit, hogy a fejlődésnek még csak gondolatban se legyen a megállító ja, megakasztója senki. Az a nép amely nem fejlődik, amely megáll, a versenyben lemarad és lemarad úgy, hogy nem lesz méltó a nemzetek nagy versenyében betölteni azt a szerepet, hogy magát a világversenyben az elsők, a műveltek, a gazdagok között tudja megtartani. Már pedig nekünk az a célunk, hogy amint a magyarság egy évezreden át ezen a poszton, ezen az átvonuló területen, jóban, rosszban, de mégis fennmaradt, megálljon