Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-61

Az országgyűlés képviselőházának 61. nak eredményezni és esni fognak a termés­eredmények. T. Ház! Szegénységi bizonyítvány volna erre az országra nézve, ha ez következ­nék be. Miért parcellázunk és miért egészítjük ki a kisbirtokot? Azért, hogy a kisembernek többek között meglegyen a kellő technikai alapja a gazdálkodáshoz. Jól keresztül vitt tör­vény mellett nem a másfélmillió holdon kell a terméseknek leesniök, hanem a kiegészített bir­tokokon kell a terméseknek felemelkedniük arra a színvonalra, amely másfélmillió holdon uradalmi birtokon volt. És itt lesz majd fel­adata a m. kir. gazdasági felügyelőségeknek, a szakoktatásnak és a közigazgatásnak, hosry ne érjék be azzal, hogy itt a törvényhozás gyö­nyörű törvényeket hoz, hanem méltóztassék azt az életbe úgy átültetni, hogy az almafa ne csak a földön legyen, hanem gyümölcse is te­remjen. (Plósz István: Megfelelő forgó tökét kell biztosítani!) A törvényjavaslattal összefüggésben sok mindennel kell tisztában lennünk, ilyen pél­dául a természetnek azon törvénye, hogy a föld népeltartó képessége korlátolt. Ez pedig olyan törvény, amelyen emberi erővel ugyan lehet segíteni, de változtatni nem. És amikor azt hallom, hogy az Alföldön vannak mező­gazdasági városok, ahol 120, vagy ennél na­gyobb a négyzetkilométerenkénti lélekszám és ezért kell földreformot csinálni, akkor azt mondom, hogy az illető úr menjen és állíttassa ki a szellemi szegénységi bizonyítványát. Né­metország példái eléggé bizonyítják, hogy még magas kultúrájú viszonyok közt is megvan a föld népességeltartó képességének a maga ha­tára. Az adatok, melyeket ezzel összefüggésben ismertetni akarok, 1930-ból származnak, tehát az ipari dekonjunktúra idejéből, amikor még nem volt meg a Landflucht, Berlin vidékén például Niederbarmin, a legsűrűbben lakott járás s ennek agrárnépességének sűrűsége 22-5 lélek négyzetkilométerenként. A Magdeburger Börden, Németország legjobb talajú vidékén, magas kul túrviszony ok közt 45% kapásnövény mellett, a mezőgazdasági népesség sűrűsége 26 és 43 között váltakozik négyszögkilométeren­ként. Ugyanakkor az általános népsűrűség 100 és 200 között mozog. Bajorországban, a kimon­dott parasztgazdaságok vidékén, igen jó kultu­rális viszonyok között Dingolfingen, Eggenfel­den, Mallersdbrf, Vilshofen, Rottenburg ésEie­derburg járásokban az általános agrárnépsű­rüség négyzetkilométerenként 29—48. De a leg­érdekesebb talán a liegnitzi eset. Sziléziában, ahol csupa törpebirtok van, mégpedig- kertgaz­daságok, kitűnő betonutak, vasutak, Breslau hihetetlen fogyasztóképessége, nagyszerű csa­padékeloszlás, és az agrárnépesség sűrűsége négyzetkilométerenként. 42 lélek. Ez bizonyítja azt, hogy Magyarország a maga szélsőséges klimatikus viszonyaival sto­hasem fogja tudni a földnek Németországnak ezt a népességeltartó képességét meghaladni. Nálunk ott Van az egészségtelen állapot, hogy az agrárlakosság száma igen sok helyen jóval meghaladja a százat négyzetkilométerenkint és ezen kell segíteni. De ezen semmiő földreform nem fog változtatni, ezen csak az fog segíteni, ha mi az ipart oda kivisszük és ha a földre­formmal Összefüggésben olyan ipari politikát folytatunk, amely foglalkoztatáshoz juttatja a magyar mezőgazdasági népfelesleget. Itt természetesen átfogó Programm kellene. Elsősorban jó közlekedési hálózatra és olcsó energiaiorrásökra^ van szükség. Magyarorszá­gon a birtokelaprózódással az állattartás emel KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ III. ülése 1939 december 1-én, pénteken. 593 kedni fog. Ez nagyon kívánatos is, mert mint tudjuk, Magyarország ráfizet a búzára. Az ál­latra nem az állam fizet rá, hanem a gazda, ennek folytán erről nem beszélünk. Mint meg­oldás kínálkozik a konzervipar; mégpedig nem­csak gyümölcsben és zöldségben, hanem olyan irányban is, hogy az élőállatkivitelt konzerv­kivitelre visszük át. Ezzel megoldódik először is az ország bőrhiányának a kérdése, — mert a bőrt ezidőszerint nemes valutáért hozzuk be — másodszor a hízott állatoknak eladása lehe­tővé válik akkor, amikor az állat kész. Egy hí­zott marhán keres a gazda, mondjuk, 25 pengőt. Minden nap, amennyivel az a marha tovább áll az istállóban, a gazdára nézve 2—3 pengő napi ráfizetést jelent. Ugyanez, a helyzet a sertésnél is. Nem azért termelünk búzát, mert maradiak vagyunk, hanem azért, mert ennek fix ára van és mert korlátlanul raktározható. Méltóz­tassék a marhát is korlátlanul raktározhatóvá tenni, méltóztassék azt a marhát, amikor levá­gásra kerül, konzervbe tenni, méltóztassék an­nak az állatnak értékesítését lehetővé tenni, úgyhogy hasznot hozzon s azután konzerva alakjában a Duna-tengerhajózás révén eljut­tatni a nemes devizájú külföldre. így itt marad­na a bőr, itt marad a pénz, itt marad a gazdá­nak a haszon és nem kellene már azon sírni, hogy a búzából túltermelés van, mert a magyar gazdának van annyi esze, hogy ha valamiből reális haszna van, akkor mindenféle kormány­irányítás nélkül is rátér annak termelésére. Ezzel a konzerviparral tehát egyrészt intenzi­vebbé tennők a mezőgazdaságot, másrészt pedig valutát biztosítanánk, megoldanék a bőrkér­dést és nagyon sok munkásemfoert juttatnánk kenyérhez. Itt van mint másik a háziipar problémája is. A háziipar férjhez nem ment öreg hölgyek foglalkoztatási ága, tudniillik nem ők dolgoz­nak, hanem ők foglalkoztatják a háziiparban dolgozókat. Gyönyörű szép népjóléti intézmény. Ezzel szemben azt szeretném, ha az ipar­ügyi vagy a kereskedelemügyi minisztérium­nak egy osztálya lenne, amely szervesen felka­rolná ezt a kérdést és az amerikai piac kikuta­tásától kezdve a munkásoknak nyersanyaggal való ellátásáig és bérfizetéséig, valamint a ter­melés irányításáig, mindent átvenne, mert mindezt attól, aki háziiparral foglalkozik, ki; vánni nem lehet. Pedig amennyire amerikai forrásokból informálva vagyok, Amerika f fel­vevőképessége a magyar háziipari termékek tekintetében úgyszólván korlátlan. Ezek apró­ságok ugyan, de sokat jelenthetnek. Nem volna szabad továbbá fűrészelt fát be­hozni, hanem csak gömbfát. Ez is kimondottan vidéki iparág, amely igen sok embert tud fog­lalkoztatni. Itt van folytatólag a kukoricacellulóze problémája. Ez a kérdés technikailag meg van oldva, nem is sok pénz kell hozzá. A kukorica­termő vidékeken létesíteni kell kis telepeket, amelyek félgyártmányt készítenek, amely az­után feljön a budapesti központba további tisz­títás és finomítás végett. Ma, amikor cellulózé­fonálra szükségünk van s amikor ezt nem tud­juk megkapni, sem az olaszoktól, sem a néme­tektől, mert ők abból lőgyapotot gyártanak, a kormány pedig kiad egy rendeletet, hogy 16%-os arányban keverni kell a textiliákat, ak­kor méltóztassanak megengedni, mégis csak kívánatos lenne, hogy ezen nyersanyag feltárá­sát Magyarországon is kézbevegyék. Hasonló a bauxit kérdése. A bauxitból le­het alumíniumot és leichtmetalt, ezt a modern 80

Next

/
Thumbnails
Contents