Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.
Ülésnapok - 1939-61
584 Az országgyűlés képviselőházának 61. ülése 1939 december l-én } péntekéit. vállalatokat teremtsünk, mert szükség van arra a nemzeti tartalomra, amellyel az ott támadt ürességet meg kell tölteni, vagyis kértem tőkét, mégpedig, miután a korszellem azt kívánja, hogy nemzeti tőke legyen, keresztény tőke legyen, kértem nemzeti tőkét és kere«*tény tőkét. Erre Imrédy Béla volt miniszterelnök úr engem Kunder Antal miniszter úrhoz küldött. Én elmentem Kunder miniszter úrhoz, véletlenül nem találkoztam vele, de az egyik rend kívül tehetséges emberével lefolytattam a diskurzust és ő bevallotta, hogy nincs keresztény tőke. Nagyon szomorú volt ez a kijelentés, de kénytelen voltam tudomásul venni, s erre a folytatást tulaj donkép most kaptam meg, amikor Imrédy Béla volt miniszterelnök úr kijelentette, hogy bizonyos vállalkozásokért pedig a Jegybanknak vagy a kormánynak kell garanciát- vállalnia. (Rassay Károly: Még az kellene, hogy a Jegybank vállaljon garanciákat!) A magam részéről ezt a kijelentést azért tartom fontosnak és szükségesnek, mert abban megvan a kulcsa annak, hogy hogypn kell a mi területeinken nemzeti és keresztény politikát csinálni. (Rassay Károly: Munkaalkalmat teremteni! Ez a legf ónosabb!) Mi ezt nagy örömmel vesszük tudomásul, mert nagyon jól érezzük, hogy annak a hatalmas publieisztának. Bartha Miklósnak tökéletesen igaza volt. amikor a mi területünket, Kárpátalját rendkívül veszélyeztetett területnek tüntette fel és nagyon igaza volt annak az Egán Edének is, aki az ő hatalmas^ koncepciójával a magyar kormányzat figyelmét még a háborúelőtti időben felhívta arra, hogy ezen a területen olyan nemzeti és keresztény politikát kell csinálni, amely a ruszinságot kiemeli az ő rettenetes helyzetéből és őszinte, becsületes fegyvertársunkká teszi ezen a szentistváni területen. Tisztában vagyok azzal, hogy Imrédy Bélának ezzel a kijelentésével tulajdonképpen megnyílt a szelep, amelyen keresztül a nemzeti és keresztény tőke megkezdheti munkáját, amelyre a mi területünkön feltétlenül szükség van: mert ne áltassuk magunkat: ha a mi terültünkön a zsidó tőke kiáll s munkából, — már pedig a tőkét nagyon bajos kényszeríteni — akkor nincsen keresztény társadalom és nincsen keresztény tőke. amely annak helyét elfoglaljaT. Ház! A legutóbbi hetekben a belügyminiszter úrnak egy javaslatot adtam át, amelyet a belügyi tárca bizottsági tárgyalásánál külön meg is indokoltam s amely azt foglalta magában, hogy azon a területen, amely most közvetlen szomszédja lett a szovjetnek, minden egyes családhoz le kell szállni a háziipar intézményes megvalósításával. (Hokky Károly: Nagyon helyes!) A szovjet közelsége arra kényszerít bennünket, hogy a háziipart, amely a mi terültünkön csak 20—30 községben van ineg, általánossá tegyük úgy, hogy minden községben, Kárpátaljának mind a 400—500 községében otthon legyen a háziipar. Nem arról a cicomos háziiparról beszélek, amelynek termékeit a Blaha Lujzartéren és más helyeken mutogatják, (Rassay Károly: Azt se bántsuk! Az is fontos!) mert a mi primitív viszonyaink között az a háziipar szükséges, amely úgy indul meg, hogy a gazda készenkapja a nyersanyagot az udvarán lévő erdőből — honnan suttyomban vagy pénzért kivágja a fát — és bicskájával farag belőle fakanalat, favillát, gereblyét, küllőft, ráfot és más dolgokat? ezeket Össze kell gyűjteni, el kell raktározni, a kormány által meg kell fizettetni, hogy minden egyes ruszin paraszt házához naponkint legalább 30—40 fillér kerüljön családtagonkint. Nem is képzeli a t. Ház, micsoda jelentősége lesz annak a 30—40 fillérnek, amely így kerül be abba a háztartásba: ez a 30—40 fillér ellenállóbbá tudja tenni őket a szovjetveszedelemmel szemben. (Rassay Károly: Úgy van! Szembe kell szállni a koreszmével!) T. Ház! Imrédy Béla képviselőtársam beszélt a szakértő demagógiáról is. Seüuni esetre sem akarok sem az eddig elmondottakkal, sem az ezután elm'ondandókkal a demagóesía terére lépni. Én már ör<ig vagyok ahhoz, hogy szónokolni tanuljak, én csak úgy fogok tudni szónokolni, ahogy eddig szónokoltam én már öreg vagyok arra, hogy emberekdfc izgalomba hozzak, mert én az elmúlt 20 esztendő rdatt tulajdonképpen elvégeztem kö'eiességemet. Kénytelen vagyok azonban megállapítani, hogy a rendkívül nagy szakértelemmel és tudással felszólaló képviselőtársam ol/an megjegyzéseket is tett, amelyeket nem tudok egészen magamévá tenni, mert én úgy vettem ki felszólalásából, — nem minden szavát tudtam megérteni, mert inkább saját pártja felé beszélt — hogy a pénzügyminiszter úr deficites költségvetését aggodalommal kísérte. Én magam is azt mondom, hogy legjobh, ha a költségvetés deficitmentes, csakhogy a rendkívüli idők kötelességévé teszik a pénzügyminiszternek, hogy rendkívüli módon gondoskodjék a szükségletekről, s ezért, amikor a haza védelme mellett, amelynek mindent, meg kell előznie, meg kell toldani társadalmi problémákat, akkor nem szabadj szerintem a deficites költségvetést helyteleníteni. Én azt a felfogást vallom, — Imrédy képviselőtársam megjegyzéseire is reflektálok bizonyos mértékben ezzel, — hogy az a korszak, amikor olyan nagy nemzeti adósságot csináltak, tehát az 1920-^1924-es időszak, tulajdonképpen a dolog természeténél fogva adósságcsináló korszak volt, mert hiszen fel kellett támasztani azt a lerongyolódott tisztviselői kart, amelv négy és fél éven keresztül talán egy lepedőt sem tudott vásárolni esökkentett és értéktelenné vált fizetéséből. Tudom, hogv ez mennyirte igénybe vette a nemzet teherbíró, képességét, tudom, hogy nagyon meg kellett koplalnia ezt a magyar társadalomnak, azt is tudom azonban, mit jelent a külföldi kölcsön és pedig nem Imrédy képviselőtársam előadásából tudom. ICngedjék meg, hogy az elmúlt 20 év tanulságából idézzek valamit, amit érdemes idézni, mert hiszen a cseh pénzügyi politikától* bizonyos vonatkozásokban lehetett ám tanulni. A cseheknek volt egy kiváló pénzügyminiszterük, *ß a _ sin, aki az ő minisztersége alatt hogy úgy mondjam, egy tollvonással alátámasztotta a cseh gazdasági életet: pénzbeváltásnk olyan szerencsés volt. hogy ők azzal nem minket, kisebbség-eket, hanem sa iát mas-nkat, márólholnapra gazdaggá tették: # egyáltalában nagyon sok ríPDzüq-vi szakértőjük volt. A külföldi kölcsönre vonatkozólag a következő esetet akavom elmondani. VMt e°-v E^"dis IIPVŰ m ím* észterük, akinek lapjából a klubtitkárunk f^olvasott egv cikket. — mert én sainos, ö>p<? voltam már ahhoz, hoffv eerv szláv nyelvet mecrtarinHak — amelyben "F"«^"« ecven^sen iriVvseffcel ír^ a ma^vav^lí külföldi kÖleeÖnre való bprendezkedésé^ől. Ezt csnV ú°v tudjuk megérteni, h« ismerjük az ő Ip^kiségüket. A csehek tudniillik azért irigykedtek a magyar
