Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.
Ülésnapok - 1939-51
48 Az országgyűlés képviselőházának 51. sen .ereii&úlyozza a törvény szerint egyrészt 41 tisztviselők, másrészt pedig a kinevezett törvényhatósági bizottsági tagok nagy száma. Ilyen viszonyok között lehet-e más egy vármegye képe, mint amilyennek például az én vármegyémben, Csanádban, de az ország legtöbb vármegyéjében is látjuk? Méltóztassék ugyanis figyelembe venni az én vármegyémből a következő adatokat. Sem a vármegye kisgyűlésében, sem a vármegye összes bizottságaiban nincs egyetlen olyan tag, aki ellenzéki párthoz tartoznék. (Palló Imre: Ki van irtva!) Ennél a ténynél semmi sem bizonyítja jobban, hogy mivé lesz a törvény a végrehajtás során, ha azt a törvényt kíméletlen belpolitikai hatalom hajtja végre! Mert kíméletlen politikai elnyomásnak kell minősítenem azt, ha egy vármegyében, ahol a törvényhatósági választásoknál igen nagy számban jutnak be ellenzéki bizottsági tagok és — amint legutóbb a képviselőválasztás is megmutatta — az ellenzéki párt abszolút többséget nyert a vármegyei lajstromon, — a vármegyeházán, a bizottságokban, a kisgyűlésben ezt az ellenzéki erőt egyetlen egy helyre sem méltatják. (Palló Imre: Ez a fából-vaskarika!) De nemcsak a politikai pártok szempontjából ilyen különös az összetétele Csanád vármegye törvényhatósági bizottságában. Az egyes osztályok szempontjából ugyancsak különös képet tudok a t. Ház elé vetíteni. A kisgyűlés 24 tagja közül például csak egy kisgazda származású, de az sem kisgazda már; iparos nincs egyetlen egy sem; ellenben van hét nagybirtokos, (Palló Imre: Elég kevés!) 10 lelkész, tisztviselő, kormányfőtanáesos és kormánytanácsos. A közigazgatási bizottság 10 választott tagja között van három nagybirtokos, hét lelkész, tisztviselő, koranányfőtanácsos és kormánytanácsos. (Felkiáltások a középen: Az nem foglalkozás!) Az adóügyi albizottság négy tagja között van két nagybirtokos, egy nyugalmazott főszolgabíró és f egy kormánytanácsos. A gazdasági albizottság hat választott tagja között van három nagybirtokos, két lelkész és egy kormánytanácsos. Egy ilyen bizottságnak nagy a szerepe a földreform végrehajtásánál és azért tartom szükségesnek ezt különösen kidomborítani, hogy milyen az összetétele a legfontosabb és a tényleges közhatalmat jelentő bizottságoknak egy vármegyeházán. (Zaj a baloldalon és a középen. — Tóth József: Költözzék el onnan! — Palló Imre: Az nem megoldás!— RajnissFerenc: Adófizető állampolgár!) Az ilyen, a valódi alkotmánytól távolálló szellemben vezetett vármegyének tényleg nincs sok létjogosultsága. Azt hiszem, hogy a magyar közélet velem együtt várja azt a férfiút, aki ki meri mondani azt, hogy legyen ennek vége, aki ítéletet mond efelett a rendszer felett. Azt hiszem, hogy egy igazi államférfi és így a belügyminiszter úr sem nézheti helyesléssel azt az irtó rendszert, amelyet az igazán hazafiasán gondolkozó, polgári kötelességeit, mun : kaját példásan elvégző, de egyébként ellenzéki kispolgárok jogai ellen folytatnak. Mert kíméletlen elnyomó rendszernek kell minősítenem azt a rendszert, amely abból a képből tárul elénk, amelyet az előbb elmondottam. Azt hiszem, hogy a helyzet teljesen megérett a vármegyék életének átszervezésére, az államosításra. Az államosítás gondolata szerintem nagyon összefér egy olyan, a maihoz hasonló vármegye megszeryezéséVel, amely naiilése 1939 november 15-én, szerdán. gyobb helyi autonómiával, nagyobb helyi felelősséggel, de kevesebb fellebbezési fórummal intézné az államosított közigazgatás ügyeit. (Horváth Zoltán: Akkor csupa kormánytanácsos lesz benne! — Derültség.) Elismerem, nehéz és a mai politikai helyzetben talán még a belügyminiszter úr számára is igen nehéz feladat volna az államosítást hivatalos programmá tenni. Mégis a belügyminiszter úr a részletes vita során maga is az autonómia hívének mondotta magát s bár ő tehát az autonómia hívének vallotta magát, mégis a vita későbbi folyamán az én kérdésemre azt jelentette ki, hogy a vármegyei árvaszék államosítására vonatkozó javaslata készen van s azt is bejelentette, hogy híve a vármegyei tisztviselők miniszteri kinevezésének, (vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: Ezt nem jelentettem be!) Csupán azt jegyezte meg a belügyminszter úr, hogy nem tudja, hogyan egyeztesse össze a vármegye autonómiáját a kinevezési rendszerrel. (vitéz Keresztes-Fischer belügyminiszter: Ezt sem mondottam!) Én így értettem a belügyminiszter úr szavait s ha a belügyminiszter úr ezen az állásponton van, vagy ezen az állásponton volna, akkor azt ^kellene megállapítani, hogy a vármegyei autonómia számára még egy-két ilyen győzelem és az tényleg elesett a nemzeti történelem csatamezején. Üj közigazgatást kérünk tehát: gyorsabbat, jobbat és olcsóbbat. Különösen ebből az utóbbi szempontból szeretnék pár megjegyzést tenni, és ebből a szempontból kifogásolom Kárpátalja költségvetésének azt a tételét, amelyben két miniszteri állásnak megfelelő fizetés vau beállítva. (Rajniss Ferenc: Csak jól csinálják!) Egészen különösnek tartom azt, hogy maga a kormányzói biztos és annak a tanácsadója is, ugyanabban a fizetési osztályban legyen. Azt hiszem, hogy a tanácsadó egy vagy két fizetési osztállyal alacsonyabbal is megelégedhetnék. (Zaj és mozgás. — Egy hang jobb felől: Főtanácsadó!) Általában kifogásolom a 39 főispáni fizetést, és különös fényűzésnek tartom azt, hogy egy vármegye területén két főispán működjék. Célzok itt Pécsre és Baranyára, Székesfehérvárra és Fejér megyére, Hódmezővásárhelyre és Csongrádra és azt hiszem, hogy egy kis jóakarattal ezen könnyen lehetne segíteni. Ugyanúgy végtelenül túlméretezettnek találom a bürokráciának a minisztériumokban kiépített, gazdagon lépcsőzött és címmel ugyancsak túlontúl dekorált hadrendjét, amit boldog Nagy-Magyarország is nagyon nehezen bírt volna el! Itt elérkeztem beszédem utolsó állomásához, I a minisztériumhoz, s rá akarok mutatni arra, hogy tudom, hogy a belügyminiszter úrnak is milyen a véleménye a bürokrácia áldásairól. Ezért Mártonffy nyomán idézem a belügyminiszter úr következő szavait (olvassa): »A minisztériumi bürokráciák öncéllá nőtték ki magukat. Minisztertársaimnak a legnagyobb nehézségeik vannak azzal, hogy saját miniszteriális bürokráciájukkal kell megvívniok a # küzdelmet.« Hogy e tekintetben a belügyminiszter úr miért néz a szomszédba, miért beszél minisztertársainak a bürokráciával folytatott küzdelméről, azt nem tudom, de én egy klaszszikus példát fogok a belügyminiszter úrnak előhozni, amely a saját portáján található és amelyet én igen jól értesült helyről nyervén, a következőkben vagyok bátor a t. Háznak elmondani.
