Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-57

416 Az országgyűlés képviselőházának 57. ülése 1939 november 24-én, pénteken. igen tehetséges részét ,és azokat, akik a kereskedelem és ipar iránt egy kis érdeklődést mutatnak, a nyugdíjazással kapcsolatban a zsidótörvény folytán megüresedő állásokba helyezze el és így valamiképpen szabadulni lehetne a még mindig növekvő nyugdíjterhek egy részétől. Méltóztassék megengedni, hogy röviden foglalkozzam még a dohánytermelés kérdésével is, amely szorosan összefügg a. pénzügyminiszter úr tárcájával és egypár kérést terjesszek itt elő. Elsősorban is megállapítom azt, hogy a dohánytermelés igen súlyos válságba került, mert azok a dohánybeváltási árak, amelyek kialakultak, olyan helyzetbe hozták a dohánytermelőket és ezzel kapcsolatosan a dohánykertészeket, hogy ma már a dohánykertészek szabadulni akarnak a dohánytermeléstől. Ez a pénzügyi forrás pedig az államnak mintegy 170 millió készpénzbevételt hoz. (Rassay Károly: Sok lesz az! Talán a bruttó forgalom 170 millió! — Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter: Ráfizetünk!) A dohány jövedék keretében befolyt jövedelem ez. (ReményiSchneller Lajos pénzügyminiszter: Nem abból gyártunk!) A dohányjövedék végeredményben két tényezőből tud jövedelmet előállítani, elsősorban a hazai dohánytermelésben előállított dohányból, (Rassay Károly: Arra ráfizet!) másodsorban a külföldről behozott dohánykészletek feldolgozásából és értékesítéséből. Belföldi dohányért kiad az állam évente 10 millió pengőt, a külföldiért körülbelül ugyanannyit, tehát összesen 20 millió értékű nyers dohányból mégis* 170 millió pengő bevételre tesz szert a pénzügyminiszter úr, ami végeredményben nyolcszorosát teszi ki a nyers befektetésnek, vagyis 800%-os haszonnal dolgozik. (Rassay Károly: Jó ipar!) Mi igen örülünk annak, hogy ez így van és hogy ebből ilyen jelentős többlet áll elő, mert ezzel végeredményben csökkenteni tudjuk a terheket az ország költségvetésében, csak azt kérjük, hogy a dohánytermelők meg tudják találni ebből a tisztességes megélhetésük bázisát, mert hiszen nem kétséges az, hogy a munkabérek emelkedése tetemes és azok a szG-eiális terhek, amelyek ezzel együtt bekövetkeztek, ilyen formán nem tarthatók fenn. Én tehát arra kérem a pénzügyminiszter urat, hogy az eddigi beváltási árakat, amelyek átlagban 45 pengőt tettek ki métermázsánként, legalább is 40%-kai emeltesse fel, hogy a termelés kellő eredménnyel járhasson, mert a dohánytermelők és a dohánykertészek megélhetése csak ilyen módon biztosítható. Felhívom a ! pénzügyminiszter úr figyelmét még valamire. Igen helyesen intézkedett akkor, amikor a cukorrépatermelők a pénzügyminiszter úrhoz fordultak és bebizonyosodott, hogy a cukrréptatermelés 2 pengő 11 filléres áron nem rentábilis és hogy a termelőktől nem lehet követelni azt, hogy megfelelői szociális béreket adjanak, ugyanakkor pedig a cukorrépa árát ilyen alacsony színvonalon tartsák. Azzal mindenki tisztában lehet, hogy csakis magas jövedelemből lehet magas napszámbéreket adni, mert ha a gazda úgy számol, hogy 10 kiló búza ellenértéke képezi országos évi átlagban a napszámbért, ez azt jelenti, hogy 20 pengős búzánál 2 pengő a napszám, 30 pengősnél 3 pengő. Viszont igen erős politikai érvnek használják fel a gazdatársadalom ellen azt, hogy alacsony munkabéreket fizet és szembeállítják a mi béreinket a németországi munkabérekkel. r A Németországba kiment munkások hazaérve, dicsekednek azzal, hogy ott milyenek a munkabérek és mennyi' pénzt kerestek; ennek magyarázata az, hogy Németországban arányban áll a mezőgazdasági munkabér a mezőgazdasági árakkal, éppúgy, mint itt is arányban áll, csakhogy itt,. mivel a mezőgazdasági árak tekintetében alacsonyabb színvonalon vagyunk, alacsonyabb a munkabér is. A Németországból jött munkás megtakarított pénzéből itt olcsón beszerzi a szalonnát, a zsírt, olcsóbban be tudja vásárolni a különféle mezőgazdasági cikkeket» viszont Németországból magával tudja hozni azokat az iparcikkeket, mint a ruhát, a biciklit stb.-t, amelyeknek ára ott az ottani termelési viszonyokkal és áirakkal van arányban. Ez azután demagógiára ad alkalmat, mert a legszélső agitátorok arra használják fel, bogy a földbirtokost úgy állítsák 'be, mintha éhbérét dolgoztatná a 'munkásságot. (Szöllősi Jenő: Na», nem mindig!) Amikor a pénzügyminiszter úr a cukorrépa árát megállapította, meg vagyok győződíve róla, az a cél vezette, hogy mentől nagyobb mértékben termeljenek cukorrépát, nemcsak azért, mert ebből nagy kincstári részesedés fog befolyni, hanem a pénzügyminiszter úr szociális érzése is érvényre jutott, mert mennél nagyobb területen termelnek cukorrépát» annál több munkáskéznek adnak kenyeret és viszont annál magasabb munkabéreket is tudnak ezeknek a munkásoknak adni. Amikor tehát ezt az intézkedést szembeállítom a dohánytermelés kérdésével, csak arra kérem a pénzügyminiszter urat, méltóztassék ugyanezzel az elgondolással a dohánytermesztés kérdésében is segítségére lenni ennek a társadalmi rétegnek. (Szöllősi Jenő": A kisember is^ termelhessen dohányt!) Méltóztassék megnézni, bizonyos vidékeken ez is megvan. (Szöllősi Jenő: Most még nem! — Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter: Tiszta ráfizetés!) Én nem politikai kérdésről beszélek, amikor a dohánytermelés kérdéséről szólok, mert teljesen mindegy, hogy mekkora területről van szó. Ha nekem 100 hold dohányom van, az nem azt jelenti, hogy talán lekaszáltatom azt a 100 hold dohányt, azután elteszem, vagy elmulatom aa árát, mert a dohánytermelés feles kertészekkel folyik. Ez azt jelenti, hogy ha nekem 100 hold dohányom van, abból 50 hold a dohányosoké (Úgy van! jobbfelöl.) és az övék a hozama is, az adót viszont én fizetem. A dohánykertészek régebben olyan társadalmi réteg voltak, amely kiválóan kitűnt a cselédek közül. Ma azonban azt látjuk, hogy a dohányosok cselédek akarnak lenni, éppen azért, mert ilyen alacsony nívón vannak a dohányárak megállapítva. (Úgy van! jobb felől.) A dohánytermelés kérdésével kapcsolatban legyen szabad még felemlítenem az úgynevezett jégbiztosítás kérdését, amelyet bevezetésekor igen helyesnek tartottunk. Én azzal a kéréssel fordulok a pénzügyminiszter úrhoz, hogy mivel ez helyes, mivel a tapasztalat ezt mutatta és magam is számtalanszor meggyőződtem arról, milyen károkat okoz ennek elhanyagolása, szíveskedjék általánossá tenni. Eddigúgy volt, hogy csak azok biztosították jég ellen, akik akartak és a termelők egyrésze nem biztosított, arra spekulálva, hogy nem kell nekik az 5%-os jégbiztosítási díjat fizetniök, hátha nem, veri el a termésüket a jég. Nálam történt meg a kerületben, hogy három-négy helyen elverte a jég azokat a dohányosokat, akik nem voltak biztosítva; mind sírva jöttek hozzám»