Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-51

28 Az országgyűlés képviselőházának 51. azért, ráért az 1938/39. évi költség'vetéshez képest most egy másféléves költségvetés áll előttünk, hanem azért, mert a mai költségvetésünkben szerepel a magyarlakta Felvidék és Kárpátalja is. Ez a körülmény és ezzel kapcsolatban a tapasztalati tények hiánya lehetetlenné teszi számunkra, hogy számszerűleg hozzá tudjunk szólni a költségvetéshez. Ha akarnám, egy egészen rideg megállapítást tehetnék e tekintetben azon az alapon, hogy a trianoni Magyarország területben és számban pontosan egynegyedével, 25 százalékkal megnövekedett, tehát a költségvetés számszerű bírálatánál csak azt kellene megállapítanom az összehasonlítás szempontjából, hogy az 1939/40. évi költségvetés az 1938/39. évi költségi vetés másfélszeresénél 25 százalékkal több-e, vagy nem? Ez az eljárás teljes képtelenség

1

, sőt mondhatnám, ostobaság lenne. Ha ugyanis ezt vennénk alapul, jóval nagyobbaknak kellene lenniök, mind a csendőrségiiei, mind a rendőrségre felvett összegeknek. Viszont tudjuk azt, hogy a rendészeti és közbiztonsági kérdések egészen lényegesen függnek azoktól a körülményektől, hogy milyenek a települési viszonyiok, hogy városok vannak-e ott, vagy községek, milyenek a közlekedési viszonyok, vannak-e ott idegen állambeli behatások, stb. Miután ezt nem lehet számszerűleg megbírálni, állásfoglalásom a tárca e részével kapcsolatban csakis abban lelheti magyarázatát, hogy bizalommal viseltetem-e a belügyi kormányzat iránt, vagy nem. Azt hiszem, hogy az előbb elmondottak után ez egyáltalában nem lehet kétséges. Nem kutatom tehát azt, hogy a rendőrség és csendőrség létszámának emelése kielégítő-e vagy nem, mert ezt nem tudom megítélni. Megállapíthatom azonban, hogy az említett megnagyobbodott feladatokat a csendőrség és a rendőrség csak a legnagyobb nehézségek árán, mondhatnám, sokszor heroikus munkateljesítéssel volt képes ellátni. (Úgy van! Ügy van!) Ha ezt megállapítom, akkor megkérdem önmagunktól, meg lesz-e a feladatok ellátására ez a lehetőség és képesség akkor is, ha egy újabb történelmi előrehaladás következtében újabb és sokkal nagyobb feladatok előtt állunk, figyelemmel arra, hogy rendészeti hatóságot, csendőrt és rendőrt márólholnapra nem lehet előteremteni. Már ma is azt látom, hogy olyan eltolódások jöttek létre, különösen a rendőrség kebelén belül, amelyek talán már ma sem egészségesek. Mind többen vannak olyanok, akik törzstiszti rangban vannak és mind többen vannak, a díjnokok, a fogalmazási tisztviselők létszáma pedig mind gyérebb és vékonyabb, úgy, hogy az volna a tiszteletteljes kérésem, hogy előrelátásból, de a mai helyzet következményeképpen is méltóztassék a fogalmazási szakbeli tisztviselők létszámát a lehetőség szerint emelni. (Helyeslés.) T. Ház! Ezek után áttérek a vármegyékkel, városokkal és községekkel kapcsolatos költségvetési tételekre. Megint azt mondhatom, hogy a belügyi tárcát ebből a szempontból számszerűleg vizsgálni sem tudom. E helyett tehát megint általános érvényű megállapításokat kívánok tenni, ilyen kérdéseket és kéréseket felvetni. Ennek értelmében egy gondolattal mint fáklyával a kezemben akarok végigmenni a költségvetésnek ezeken a részein, rávilágítva egyes dolgokra és annak alapján leszűrni magam megállapításait. Ez a gondolat nem új. Ez a gondolat a ma vajúdó világnak egyik legeién járóbb gondolata. Nevezetesen az arányosabb és igazságosabb jövedelemeloszlás. ülése 1939 november 15-én, szerdán. Az arányosabb és igazságosabb jövedelemeloszlás irányában a kormányzat részéről az. egyesek érdekében nagyon sok gondoskodás történik. Ha ez így van, mert így van, akkor kérdem, nem helyes-e, ha a belügyi kormányzat ennek a gondolatnak megvalósítását és fokozottabb kiépítését negatíve is szolgálja akkor, amikor a közteherviselést arányosabbá és általánosabbá igyekszik tenni. Mert hogy a közteherviselés nem arányos az egyes vármegyék, városok és községek szempontjából, hogy egyáltalában nem arányos és mélyreható eltérések vannak, azt nagyon jól láthatjuk. Én. esak egy szempontból, a pótadó szempontjából teszem ezeket a kérdéseket vizsgálat tárgyává. A községek pótadójánál óriási eltéréseket tapasztalunk. Ez érthető, mert van 100 és van 30.000 lélekszámú község és van 50 és 50.000 holddal rendelkező község, van ipari község és van kifejezetten mezőgazdasági község. Természetes tehát, hogy a közterhek másképpen és másképpen mutatkoznak. A belügyi kormányzat részéről segélyezték azokat a községeket, ahol a közterhek rendkívül nagymértékben jelentkeztek, azt vették figyelembe, hogy a pótadó meghaladja-e az 50>%-ot, vagy nem. A jelenlegi belügyminiszter úr hivatalbalépése óta az ő meglátásai szerint helyesebb elvet munkáltak ki és pedig azt, hogy nemcsak a községi pótadót, hanem a vármegyei pótadót és a felekezeti adót is figyelembe vették, és azt vették tekintetbe, hogy ezek együttesen meghaladják-e ' a 120%-ot, vagy nem. Hogy ez így megállapítva mennyire helyes, erre vonatkozólag elég utalnom a vármegyei pótadók rendkívüli különbözőségére, elég utalnom arra, hogy például Csongrád vármegyében 1932-ben, amikor először vezették be a vármegyei pótadót, illetve először vették ki a községek háztartásából, csak 32% volt a vármegyei pótadó és azt hiszem ebben az évben talán már 38

Va, vagy esetleg 39% is lett a vármegyei pótadó. Az ilyen pótadóemelkedések következtében vármegyénkint egészen különböző a helyzet, lényeges eltérések vannak, úgyhogy amíg országos jellegű adót mindenki egyformán fizet, addig vármegyénkint, városonkint és községenkint egészen más a közteherviselés. Ezzel kapcsolatban egy kitérést kívánok tenni és pedig arra, ami egyik főoka, szerintem, a vármegyei pótadók állandó növekedésének, ez pedig a vármegyei nyugdíjtehei*. Arra . kérném a belügyminiszter urat, — talán nem zárt ajtókat döngetek — méltóztassék gondos vizsgálat tárgyává tenni, nem érkezett-e el már az országos vármegyei nyugdíjalap megteremtésének lehetősége és szükségessége. Az egyes vármegyék közötti aránytalan közteherviselést szer'ntem ezen a réven lényegesen ki lehetne egyenlíteni. Én nem osztom azoknak a felfogását, akik azt mondják, hogy az autonómia hatáskörébe tartozó nyugdíjazások lehetőségével fokozottabb mértékben fognak: élni akkor, ha országos vármegyei nyugdíjalap létesülne, és ennek következtében lényegileg" mindenütt emelkednének a vármegyei nyugdíj terhek. A városoknál ugyanilyen helyezetet találok, ha a pótadó szempontjából vizsgálom a közteherviselést, mint a községeknél és vármegyéknél. Az előttem lévő 1938. évi kimutatás szerint van olyan város, m'nt Salgótarján,, amelynek csak 35% volt a pótadója — érthetőr ipari város — és ott van ennek a skálának legfelsőbb fokán Hódmezővásárhely, amelynek 135% a pótadója. (Ügy van! Úgy van! jobbfe-