Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.
Ülésnapok - 1939-51
Az országgyűlés képviselőházának 51. i lál.) Olyan óriási eltérések vannak tehát a városoknál is, hogy ez — amint történik is — itt is kötelességévé teszi szerintem a belügyi kormányzatnak a közteher arányosítása^. Meg kell azonban őszintén mondanom azt, hogy az én meglátásom szerint, amennyire elkerülhetetlen és szükséges a közterheknek a közületeknél, a vármegyéknél, a városoknál és a községeknél való arányosítása, éppen anyJiyira bizonyos, hogy ez a centralizáció felé fog vezetni. Fel kell vetnem ezt a kérdést, a centralizáció cs decentralizáció kérdését — amely állandóan visszatérő vita tárgya — annál inkább, mert előrelátom az említett folyamatot és mert tudom, hogy a belügyminiszter úr nem barátja a túlságos centralizációnak. Igaza van, valóban sok kifogás emelhető 'a centralizáltság ellen, sőt mondhatnám egy hangugratással, hogy valóban a centralizáltság sokszor nem »centralizáltság«, hanem »centraziláltság«. Ezt tapasztalom nem egyszer, amikor a belügyből a pénzügybe és vissza szaladgálok olyan ügydarabok után, amelyeket a belügyminisztériumban kellene elintézni s amelyeknek elintézése szempontjából aimígy is a belügyminiszter úré a felelősség: értem itt. például a községi segélyek mikénti felhasználását, a forgalmiadó-visszatérítési alapnak mikénti felhasználását, tehát olyan összegek felhasználását, amelyek költségvetésileg vagy rendeletekkel, vagy egyébként összegszerűleg amúgyis meg vannak állapítva. Kérem tehát, méltóztassék a gyors, jó és olcsó közigazgatás érdekében a legmagasabb fokon ebből a szempontból is keresztülvinni a végeredményben egészséges decentralizációt. T. Ház! Elértem itt tulajdonképpen a közigazgatás reformjával kapcsolatos kérdésekhez. Az idevágó egyes kérdéseket nem kívánom érinteni. Szeretném ellenben azt, ha az ebben az irányban folyó munkának eredményét végre itt láthatnánk a Házban. Talán nem hiábavaló •ez a kérésünk, reményünk és törekvésünk, hiszen maga a mélyen t. belügyminiszter úr jelentette be azt, hogy abban a reményben el, hogy a közigazgatás reformjával rövidesen a Házat is 'foglalkoztathatja. Az egész kérdéskomplexumból most a tanyai közigazgatás problémáját vetem fel. Teszem ezt annak a racionalizálási bizottságnak munkája alapján, amelyet éppen a jelenlegi belügyminiszter úr küldött ki és Iáfiott el annakidején utasításokkal és útmutatásokkal. Ez a racionalizálási bizottság nagyon értékes munkát adott ki a tanyai közigazgatás rendezéséről, amelynek fontoságáról elég megemlítenem annyit, hogy több mint másfélmillió lelket érint, olyanokat, akik a tanyavilágban, községek, városok kültelkein, messze a kultúrától, mesze a közigazgatás előnyeinek élvezésétől, messze a kereskedelemtől és minden egyéb lehetőségektől elvágtva élnek künn és sokszor megkérdezhetik maguktói, miért is fizetik a hozzájárulást a közösség, a közület fenntartásához, amiktor annak semmi előnyét nem élvezik. (Ügy van! jobbfelől.) Az említett munka a megoldás mag vit szerintem is nagyon helyesen tanyakörzetek, tanyaközipontok létesítésében találta meg. Hogy helyesen járt el és helyesen tette megállapításait, annak bizonysága az is, hogy a törvényhatóságok részéről e megállapításokkal szemben úgyszólván alig merült fel észrevétel. Ha pedig ez így van, akkor felvetem azt a gondolatot, nem volna-e célszerű és indokolt, hogy a [lése 1939 november 15-én, szerdán. 29 belügyminiszter úr a kereskedelemügyi miniszter úrral és a földmívelésügyi miniszter úrral együtt, vagy esetleg még a kultuszminiszter ' iVrral is állapítsa meg lehetőleg Véglegesen ezeknek a tanyaközpontoknak helyét. Szemem előtt tartom itt a földmívelésügyi minisztérium birtokpolitikai osztályának működését. Az elkövetkező időkben 1,500.000 hold föld kerül nagybirtokokból kisemberek kezébe. Igen nagy súlyt fognak fektetni a házhelyek kérdésére is. Mennyivel célszerűbben történhetik ez közigazgatási, közgazdasági, kulturális és egyéb szempontokból, mennyivel célszerűbben járhatna el a földbirtokpolitikai osztály akkor, ha tudná, hogy hol lesznek valamikor utak, ha tudná, hol lesznek azok a tanyaközpontok, ha tudná ennek folytán például a kultuszminiszter, hogy hol kell neki azt az egymásbanyíló kéttantermes iskolát megteremteni, ahol erre kulturális, népművelési szempontból feltétlenül szükség van vagy lesz. A tanyaközpontok tekintetében való ezt az együttes eljárást ezért indbkoltnak, hasznosnak, a közigazgatás olcsóbbá tételére alkalmasnak találnám. (Helyeslés. — Zaj.) T. Ház! Befejezésül a jegyzőkérdésről szerettem volna beszélni, erre azonban időm már nincs. (Halljuk! Halljuk! a középen. — Frieke Valér: Nagyon érdekes téma! Kár, hogy idő nincs rá!) Megint előhozom azt, amit már annyiszor előhoztunk és amit más szónokok talán újabb felszólalások tárgyává tesznek, hogy mentesíttessék végre a jegyző az adókivetésben való részvétele mellett az adóbehajtás alól és tétessék lehetővé, hogy a jegyző legalább egy vármegye területén belül áthelyezhető legyen. Tudom, hogy ez nehéz és kényes feladat és hogy az autonómia kérdésébe való beleszólást jelent, de e nélkül néha tarthatatlan helyzetek állnak elő. A jegyző néha príma, kifogástalan közigazgatási szakember, az anyagi ügyek vezetése szempontjából is jó, de esetleg ^tökéletesen megromlik az összhang a jegyző, a falu vezetője és a lakosság között, úgy hogy egészségesebb megoldás állna elő, ha a jegyző áthelyezhető volna. És kérek még egyet: kérném azt, hogy a jegyzők részére is létesíttessék továbbképző tanfolyam. Vannak más téren ilyen tanfolyamok, tudjuk milyen hasznosak és értékesek. Állítom, hogy a jegyzői karnál is elengedhetetlenül szükséges volna egy egységes közigazgatási szellemet teremteni. A szociális érzést bele kell vinni a jegyzői társadalomba. Nem a szakszerűségen van itt a hangsúly. A szakszerűséget megteremti jó törvényekkel a Ház, ellenben a lélek az, amely megelevenít, s a lelken múlik a közigazgatás jósága, amellyel a jegyzők intézik az ügyeket. T. Ház! Befejezem mondanivalóimat. Tudom, hogy azok a kérdések, vagy kérések, amelyeket felvetettem, Magyarország talán legkiválóbb közigazgatási szakemberének felügyelete és elbírálása alá fognak kerülni. (tJgV van! Ügy van! jobbfelől és a középen.) Azt is tudom és az is kétségtelen, hogy a mai időkben a jelen háborús viszonyoknak közigazgatásunkra és a magyar életre való behatásai talán fokozottabban, mint bármikor, kötelességünkké teszik, hogy meggondoltan haladjunk előre a reformok megvalósítása terén. (Ügy van! Úgy van! jobbfelöl.) Ebből a kettős szempontból nyugodt lélekkel terjesztettem elő a belügyi tárca költségvetésével kapcsolatos gondolataimat és mert látom, hogy meg-