Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-56

372 Az országgyűlés képviselőházának 56 hogy: Corrupta civitas, plurimae leges. Annál inkább is igaz ez, igen t. képviselőtársaim, mert a gomba módra, mértéktelenül szaporodó, de kellőképpen végre nem hajtott jogszabályok alkalmasak arra, hogy megrendítsék a közvéleményben a törvényhozás tekintélyébe vetett hitet, (Ugy van! JJgy van! — Taps a jobboldalon.) valamint a törvények iránti tisztelet érzését is. (Ugy van! Ugy van! jobb felől.) Az igazságügyminisztérium tehát csak akkor nyiíl a jogalkotáshoz, amikor a társadalmi és a gazdasági viszonyok alakulása azt kikerülhetetlenné teszi, amikor a társadalmi, szociális, gazdasági és kulturális viszonyok alakulásának jogszabályokkal való ^ irányítása múlhatatlanul szükségessé válik és amikor e szabályozás elmaradásából a közre sokkal több hátrány származnék, mint abból, hogy az életviszonyokat új jogi szabályozás keretei közé kell beleillesztenünk. Az, hogy ennek ellenére is igen sok jogszabály látott napvilágot, a társadalmi és gazdasági élet rohanó átalakulásában, valamint a nemzet honvédelmi megszervezésének szükségességében leli magyarázatát. Egyébként is. igen t. képviselőház, a jogszabályok szaporodása, vagy amint mondani szokták, a jogszabályok inflációjának problémája nem különleges magyar kérdés, általános kérdése ez modern kultúrországoknak, amely kérdésről például az angol parlamentben éppen annyi szó vagy talán még több szó esik, mint nálunk. Talán méltóztatnak emlékezni Baldwin volt angol miniszterelnöknek egy tíz évvel ezelőtt tartott beszédére, amelyben előhozta azt, hogy az angol törvényhozás 1925-től 1928-ig, tehát három esztendő alatt évenként 50 törvényt ós 1500 rendeletet alkotott és ha ez tovább így tart, — mondotta volt — a legnagyobb veszély fenyegeti az angol civilizációt, a törvényhozás tekintélyét, az autonómiák hibátlan működését és az egész angol alkotmányosságot. Már most, t. Képviselőház, ez a^ probléma, a "jogszabályok inflációjának problémája, egy másik nagy kérdést, egy másik fontos szükségletet állít elénk, amelyre, egyébként egyikét felszólaló képviselőtársam is rámutatott. Ez a kérdés ia hatályban lévő jogszabályoknak a hatályukat vesztett jogszabályoktól való elkülönítése s a hatályban lévő jogszabályok összegyűjtése, gondos összefoglalása és hiteles alakban való kiadása kérdése. (Ügy van! Ügy van!) Amennyiben ugyanis a jogszabályoknak ez a nagymértékű szaporodása tovább tart, és a szerteágazó jogszabályok továbbra is az eddigi módon, az eddig

1

! ütemben halmozódnak, elő fog állani az a helyzet, hogy nem csupán a laikus közönség, de a jogászszakkörök sem ismerik kii már magukat az egyes jogterületeken hatályban lévő jogszabályok tekintetében, (Ügy van! Ügy van! — Taps.) amely állapot pedig alaposan megrendíti az »ignoirantia iuris non perit« közismert elvének fikcióját, amelyen egyekben t az egésiz jogbiztonság nyugszik. (Ügy van! Ugy van!) Azt is be kell azonban ismerni, igen t. képviselőtársaim, hogy ez — tudniillik a hatályban lévő jogszabályok elkülönítése — nem könnyű feladat s ennek megoldásán nemcsak nálunk törik a fejüket a legkiválóbb jogászok, akiknek egyiikét-másikát itt a teremben is van szerencsém üdvözölni, hanem, az északamerikai, angol és franeia jogászok is, s, biEony, azt is nyugodtan állíthatom, hogy olyan megoldást, amely minden szempontot kielégí. ülése 1939 november 23-ÓM, csütörtökön. tene, sem itt, sem ott nem tudtak találni. Nagyon csábító téma volna számomra ennek az okait kifejteni, de sajnos, erről e pillanatban le kell mondanom. T. Képviselőház! Ez volt az a negatív princípium, amelyről az imént a jogszabályalkotással kapcsolatban, mint az egyik bennünket vezető, legfontosabb vezérelvről voltam bátor szólni. Méltóztassanak megengedni, hogy most rámutassak a pozitív principiumra. Ez pedig az, hogy az általunk alkotott és á kezünk közül kikerülő jogszabályok szigorúan alkalmazkodjanak a magyar nép szelleméhez, és lelkiségéihez, és minden időiben kifogástalanul ^működő jogérzékéhez. (Helyeslés és taps.) Ez olyan kis nemzetnél, miint mi vagyunk, egyike a legfontosabb nemzeti érdieknek, mert a mi hatalmunk nem annyira a fizikai erőben van, hanem az erkölcsi értékekben, (Ügy van! Ügy van! — Taps-) azokban az erkölcsi értékekben, amelyeket fajtánknak sajátos ősi szellemisége teremtett meg és termelt ki magából s amely sajátos faji értékekhez, mint a nyelv vagy a népművészet, a magyarság sajátos jogi felfogása ' is hozzátartozik. (Ügy van! Ügy van! — Taps.) Nincs nagyobb veszedelem, t. Képviselőház, egy kis nemzet számára, mintha a nemzet életviszonyainak, szociális és más problémáinak fejlődését idegenből lemásolt é$

r idegen szellemiségnek megfelelő jogszabályok Prokrusztesz-ágyába akarnák beszorítani. (Ügy van! — Taps.) és nem volna nagyobb merénylet a magyar nép egyénisége és léte ellen, mintha idegenből lemásolt jogi és

w társadalmi intézmények erőszakolásával őseredeti mivoltából akarnák kiforgatni e nemzetnek csodálatos szellemiségét és minden időkben páratlanul ható és működő jogalkotó és nemzetszervező géniuszát. (Ügy van! Ügy van! — Taps.) Erre,, igen t. képviselőtársaim, előttünk.éppen a magyar jog történelméből igen súlyospéldák állanak. (Úgy van! a jobboldalon.) Méltóztassanak csak visszatekinteni a kiegyezés utáni kodifikációk történetére. A 70-es, 80-as évek kodifikátorai — ezek az egyébként igen kiváló és csak jót akaró szakemberek — a kiegyezést követő fellendülés csodálatos és derűs optimizmusában egyre-másra másolták le az idegenből ideszakadt, a magyar viszonyoknál jóval fejlettebb gazdasági és társadalmi viszonyokkal rendelkező idegen, főként német törvényeket, amely törvények segítségével — gondoljunk csak a kereskedelmi jogra, annak körében is főként a részvénytársasági jogra, gondoljunk továbbá az akkori perrendtartásra, a váltójogra és egyéb törvényekre .— sikerült a magyar földmíves nép és gazdatársadalom exisztenciáját alapjaiban meggyengíteni (Ügy van! Ügy van! — Taps.), s e teljesen más viszonyokról lemásolt jogszabályok — nem védvén a gyengébb, a segítésre jobban reászorult felet — azt eredményezték, hogy a magyar földmíves nép 03 gazdatársadalom a múlt század nyolcvanas-kilencvenes éveiben egyenlőtlen fegyverekkel volt kénytelen az ingó tőke kibontakozó túlhatalmával szemben (Élénk éljenzés és taps.) azt a gazdasági harcot megvívni, amely, hogyha nem érkezett volna meg a kilencvenes esztendőkben egy Károlyi Sándor, vagy egy Darányi Ignác, a magyar földmívesnép számára ma valóban az elyérzés küzdelme lett volna. (Ügy van! Ügy van!) Meg méltóztatnak tehát érteni, hogy szá-