Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-56

358 Az. országgyűlés képviselőházának 06. tézkedést beültetnünk, mert az ebbe ültetett csemete életképes lesz, gyökeret ver és áldásos gyümölcsöket fog hozni. Előttem szólott igen t. képviselőtársam részletesebben foglalkozott a sajtójoggal és sajtótörvényünkkel, amelyet ő túlszigorúnak lát, és különösen kifogásolta, hogy ennek mindennemű módosításánál líjabb és xijabb szigorítások foganatosíttattak. Én éppen az ellenkező felfogáson vagyok. Hiszen a sajtót szabályozó 1914 : XIV. törvénycikkről annakidején őszintén bevallotta az előadói székből a törvény javaslat előadója, hogy ez Európának legliberálisabb sajtótörvénye. (Antal István igazságügyi államtitkár: Hegedűs Kálmán!) A lefolyt 15 év bőséges tanúságot szolgáltatott arra, hogy ez a törvény alkalmas lehetett a liberalizmus érdekeinek megvédésére, de azoknak a magasabbrendű intellektuális és erkölcsi érdekeknek a megvédésére, amelyeket a sajtótól várunk, ma már egyáltalában nem alkalmas. Ne felejtsük el, hogy a sajtó ma már nemcsak nagyhatalom, hanem világhatalom is és sok igazság van egy angol politikusnak ama mondásában, hogy a sajtó egy nap több embernek prédikál, mint a világ összes papjai a világ összes szószékeiről. Nagy a sajtó hatalma, ennélfogva nagynak kell lennie a kontrolnak is, amely e hatalommal való élést szabályozza, de a visszaélést megakadályozza. Azt hiszem, nem túlzok, ha a történelmi Nagy-Magyarország sírásói közé sorolom a liberális sajtónak azokat a munkásait, akik 1917-'ben és 1918-ban olyan buzgón közreműködtek arra, hogy soraink megbontassanak. (Ügy van! ügy van! jobbfelől.) Én tehát ellenkezőleg azt kérem, hogy méltóztassék az új saitótörvényben a büntetési tételeket szigorúbbá tenni, méltóztassék továbbá a sajtójogi felelősséget jobban stipulálni és különösen a felelős szerkesztőnek felelősségét, éspedig sajtórendészeti, büntetőjogi és magánjogi felelősségét is hatékonyabban megkonstruálni, nemkülönben az időszaki lapok jellegét is pontosabban megállapítani, hogy a kontroverziák e tekintetben is eloszoljanak. (Helyeslés jobbfelől.) A 'becsület védelméről szóló 1914 : XLI. törvénycikk sem váltotta be teljesen a hozzá fűzött reményeket, mert hiszen sajnálattal tapasztaljuk, hogy a becsületsértések, rágalmazások, közéleti nagyságoknak, f hatósági közegeknek megrágalmazása sajtó útján is és egyébként is elég gyakori és igen gyakran foglalkoztatja a büntetőbíróságokat. (Malasits Géza: Gyakori a visszaélés! — Meskó Zoltán: Két évig kell várni az elégtételre!) Ez destruál, ami ellen védekeznünk kell. önérzetes embernek a becsülete igen drága, gyakran drágább a vagyonnál, sőt az életnél is, méltóztassék tehát a büntetési tételeket a védelmezendő érdekkel arányban megállapítani és szigorítani, (Helyeslés.) hogy a megállapított büntetés elrettentő például szolgáljon (Malasits Géza: Ez az: elrettentés!) a nemzeti érzésünket sárba tipró törekvésekkel szemben (Helyeslés jobfelől.) Méltóztassék továbbá gondot fordítani arra is, hogy az anyagi büntetőiog védelme alá helyeztessék az erkölcsi megbecsültetés és a tekintély védelme, amely erkölcsi javak megsértése ezidőszerint egyáltalában nincs poenalizálva. Méltóztassék továbbá a bűnvádi eljárás további egyszerűsítésére és tmeggyorülése 1939 november 23-án, csütörtökön. sítására vonatkozó ígéretet különösen a sajtó eljárás terén minél gyorsabban megvalósítani, meirt saját gyakorlatom alapján is állíthatom, hogy az e téren ma fennálló rendszer nem megfelelő, mert ennek alapján egy sajtópert részint a szerzők eltitkolásával, részint strómanok beállításával, részint a sajtóeljárás jogszabályaiban jártas embernek túlhajtott ügyeskedésével két-három esztendeig is el lehet húzni, már pedig fontos büntetőpolitikai érdek, hogy legalább az ilyen természetű (bűncselekményeknél a. bűn elkövetését a büntetés nyomon kövesse, mert csak ennek van hathatós és példaadó hatása. T. Ház! Nagy örömiet fog kelteni a költségvetés indokolásának amaz ígérete, amely szerint a polgári peres és peren kívüli eljárás gyorsítására és olcsóbbá tételére is gondot fordít az igazságügyi kormányzat. Az egyszerűsítésre vonatkozó ígéret terén, azt hiszem, sok teendő már alig lehet, mert hiszen a törvénykezés egyszerűsítéséről szóló 1930: XXXIV. te. szerintem még igen radikálisan is oldott meg isgyes kérdéseket. így például a magam részéről kívánatosnak tartanám a királyi törvényszékeknél a hármas tanács visszaállítását a jelenleg meglévő egyesbírói rendszer helyett, az igazságszolgáltatás alapossága érdekében, de azért is, mert elsőfokon és másodfokon is általában az egyesbírói ítélkezést a fórumrendszer sérelme nélkül sokáig fenntarthatónak nem látom. A törvényekzés gyorsasága terén máris örvendetes előhaladást állapíthatunk meg a régi viszonyokkal szemben a polgári peres eljárásban, ahol a perek túlnyomó részét, hacsak a felek szándékosan nem húzzák a pert, rendszerint egy év alatt jogerős ítélettel befejezik. Az értékhatárok tekintetében tisztelettel kérem, méltóztassék a polgári perrendtartásban írt értékhatárokat visszaállítani. Nagyon arisztokratikus felfogásnak tartom, hogy például a 2000 pengőnél kisebb perértékű polgári perekben a másodfokú bírói ítélet ellen további jogorvoslatnak egyáltalában nincs helye, és még nagyobb sérelemnek tartom azt, hogy a 200 pengőnél nem magasabb perértékű ügyekben még egyfokú fellebbezést sem enged a törvény. A szociális politika érvényesítése szempontjából is kívánatos lenne, hogy ez módosíttassák, hogy a régi perrendtartás értékhatárai visszaállíttassanak, mert szegény emberek számára az a 100—200 pengős perérték, kamatokkal é3 perköltségekkel együtt, sokszor sokkal nagyobb értéket jelent, mint egy gazdag ember számára egy 10.000 vagy 100.000 penerős perérték, mert az ilyen perben hozott ítélet esetleg vagyoni romlását előidézni vagy fokozni alkalmas. Viszont joggal igényelheti ő is, hogy részére legalább az egyfokú fellebbezés biztosíttassék, mert ennek megnyugtató hatása nagyobb lenne, már pedig a bírói ítélet ereje nemcsak annak végrehajtható s ágában és kikényszeríthetőségében, hanem a belső igazság megtalálásában és a jogkereső közönségnek erről való meggyőzésében üs nyilvánul. Az indokolás szerint a perek; száma évrőlévre fokozatosan apad. Ha ez a perlekedési mániának csökkenésére volna visszavezethető, akkor ezt örömmel üdvözölném. Nekem azonban az a tapasztalatom, t- Ház, hogy a perek számának apadása legalább is részben a törvénykezési illetékek nagysága miatt következett be. Ugyanis ezek az illetékek s a külön bírói eljárási illetékek is olyan nagyok, hogy sok embert visszariasztanak attól, hogy valódi