Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-56

342 Az országgyűlés képviselőházának 56. a birói és ügyészi karnak és a miniszteriális tisztviselőinek a munkásságáról kell bírálatot mondanunk, amely tisztviselői, bírói és ügyészi kart minden munkájában ugyancsak a tárgyilagosság és az igazságnak pártszempontoktól mentes keresése vezeti. Ez bennünket, is hasonló emelkedett szellemű kritikára kötelez. T. Ház! Magukhoz a költségvetés számszerű adataihoz igen keveset kívánok hozzászólni. E téren talán csak az ügyvédi karnak egy régi kívánságát óhajtom megemlíteni, amely arra vonatkozik, hogy az új keletű ügyvédi meghatalmazások bevételei, azonkívül a törvénykezési illetékekből befolyó összegek külön tüntettessenek fel és külön kezeltessenek, mert hiszen ezek külön célt is szolgálnak, tehát az igazságügyi tárca költségvetési keretében volnának feltüntetendők és elszámolandók.. Számszerű szempontból itt még csupán az Országos Földbirtokrendező Bíróságnak a 6. címben foglalt tételeivel kívánok foglalkozni és itt megjegyzem azt, hogy ez a cím mindössze 12 külön státusbeli bíró személyi járandóságait tünteti fel, holott nagyon jól tudjuk, hogy egy ilyen nagyobb apparátusnál, mint amilyen a Földbirtokrendező Bíróság is, igen jelentékeny számü kezelői, gépírói, iktatói, kiadói, altiszti személyzetnek a munkássága is szükséges és ezeknek járandóságai is itt volnál nak feltüntetendők. A Földbirtokrendező Bíróságra vonatkozóan általában azonban megjegyzem, hogy a jogászyilágnak régi kívánsága már az, hogy ez az intézmény végre számoltassák fel. Ha nem is fejezte volna még be mindazokat a munkákat, amelyek hatáskörébe tartoznak, akkor is ezek a munkák osztassanak fel, utaltassanak át más bíróságok, esetleg a királyi ítélőtábla hatáskörébe, de teljesen anakronisztikus dolognak tartom az Országos Földbirtokrendő Bíróságnak, mint külön intézménynek a fenntartását. T. Ház! Részletesen óhajtok azonban foglalkozni az igazságügyminisztérium ^ törvényelőkészítő munkásságával. Ezen a téren készséggel elismerem azt, hogy a jogszabályalkotás terén igenis történtek a kor kívánalmainak megfelelő újítások, nevezetesen a büntetőjogszolgáltatás terén; a magánjogi jogszabályalkotás terén azonban igen kevés, nagyon csekély jelentőségű és súlytalan újításokat látunk. Készséggel ismerem el, hogy büntetőjogunk valóban a haladó élethez simulva igyekezett átalakítani a büntetőjog szabályait. Utalok /erre vonatkozólag^ azokra az igazságügyminiszter úr jelentésében felhozott körülményekre, amelyek az állam ^rendjének és a társadalom békéjének megvédésére^ vonatkozó új jogszabályokról szólnak. Azonkívül utalok arra az örvendetes körülményre, hogy a lelépő igazságügyminiszter úr a sajtó útján elkövetett rágalmazásoknak és becsületsértéseknek gyors, igazságos és erélyes megtorlására vonatkozóan lis kilátásba helyezte az új sajtórendészeti törvény megalkotását akkor, amikor gróf Teleki János képviselőtársunknak egyik interpellációjára adta meg a választ folyó évi október íl-én és azt mondta (olvassa): »Ennek a sajtóreformnak munkálatai igen előrehaladott stádiumban vannak és remélem, hogy minél előbb módomban lesz a t. Ház elé terjeszteni.« Sajnos, nem kíséri ilyen komoly sikei* az ip'azságügyminisztérium törvényelőkészítő munkásságát a magánjogi jogszabályalkotás terén. Amit ugyanis erre vonatkozólag az árurészletügylettel kapcsolatban meghozott új szabályoktól eltekintve az igazülése 1939 november 23~án, csütörtökön. .ságügyminiszteri jelentés mond, eredménynek igazán nem tekinthető. Azt mondja tudniillik a jelentés, hogy befejezést nyert a magánjogi törvényjavaslatnak német nyelvre való átfordítása. Ez nem viszi előbbre és nem alakítja át korszerűen, az idő kívánalmaihoz mérten a mi magánjogi berendezkedéseinket és magánjogi jogszabályaink intézményeit. Ez kizárólag technikai munka, nem lévén annak különösebb jelentősége, pedig magánjogi jogszabályainknak a változott társadalmi és gazdasági viszonyokhoz mért átalakítására talán még nagyobb szükség volna, mint büntetőjogi jogszabályaink megreformálására. E téren olyan értékes gárda áll a törvényelőkészítő osztályon és az igazságügyminisztérium magánjogi osztályán az igazságügyminiszter úr rendelkezésére, hogy annak segítségével igazán korszerűen és minden igényt kielégítő módon lehetne megoldani ezeket a kérdéseket. Egy rövid felszólalás keretében természetesen igen nehéz volna a magánjogunk minden terén mutatkozó szükségleteket felsorolni, éppen ezért csak szemelvényeket tudok erre vonatkozólag a t. Ház elé hozni. Ilyennek tartom a házassági vagyonjog terén a közszerzeményi intézményre vonatkozó jogszabályokat. Tudjuk ugyanis, hogy magánjogunk szerint közszerzeményi joga a nemes és honoráeior férj feleségének nincsen. Azonkívül nincsen közszerzeményi joga. az országbírói értekezlet által érvényben tartott jászkun-statutum rendelkezései folytán a jászkun férj feleségének sem. Azt hiszem, hogy ma, amikor abban az irányban haladunk, hogy a rendi különbségek minden vonalon lebontassanak, az osztályellentétek és különbségek csökkentessenek, tehát minden vonalon az egységesítés felé haladunk, akkor ezek az intézmények magánjogunkban tovább fenn nem tarthatók. A gazdasági viszonyok változásai is megkövetelik e téren új jogszabályok alkotását, mert hiszen annak a nemesrenaű és annak a honoráeior férfinek a felesége éppen olyan tevékenyen veszi ki részét a vagyonszaporításból, annak megtartásából és megszerzéséből, mint a nem nemes férj felesége. Teljesen indokolatlan tehát a mai gazdasági viszonyok között ennek a rendelkezésnek tovább való fenntart Isa. De az igazságszolgáltatás terén is igen nagy nehézségeket támaszt mindezeknek a körülményeknek a bíróság előtt megnyugtató módon való igazolása. Maga a bírói joggyakorlat is eléggé ingadozó és eltéréseket mutató, főként annak a kérdésnek az eldöntésében, hogy ki tekinthető honoráciornak és ki nem. Nagy vonalakban azt lehet mondani, hogy honoráciorcknak a főiskolát végzettek tekinthetők. Itt azonban felmerül az a kérdés, hogy tehát például a tanítók honorácioroknak tekinthetők-e s egy népiskolai tanító feleségére vonatkozóan a közszerzeményi jog tekintetében milyen jogszabályok, az általános vagy pedig a külön rendi jogszabályok volnának-e irányadók. Erre vonatkozólag az eddigi joggyakorlat az volt, hogy a tanítók nem tekinthetők honorácioroknak. Most azonban, amikor egy új iskolatípus jön, amely a tanítóképző elvégzése után még kétéves akadémiát is állít be* ennek következtében a tanítók főiskolai végzettségűeknek lesznek tekinthetők. Előáll tehát ismét egy kontroverzia olyan értelemben, hogy a régi tanítóság még nem fog honoráciorként szerepelni, ellenben az új generációra vonatkozóan már a honoráciori jogszabályok lesznek irányadók.