Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.
Ülésnapok - 1939-56
Az országgyűlés képviselőházának 56. ülése 1939 november 23-án, csütörtökön^ 341 hogy 15 éven belül a telekkönyvi betétszerkesztés az országban bevezethető legyen. Ez a panaszom nem az igazságügyminiszter úr felé hangzik, hanem a pénzügyminiszter ár felé, mert hiszen a pénzügyminiszter úrnak kellene gondoskodnia ennek az elemi kötelezettségnek teljesítéséről, mert itt is, mint a tagosításnál, kénytelen vagyok előadni, menynyire elsősorban közgazdasági érdek, hogy legyen telekkönyvi betétszerkesztés minden községben és el legyen látva az ország minden községe megfelelő térképekkel, mert a helyzet az, hogy ahol telekkönyvi jegyzőkönyvek vannak, ezek részhen évszázadosak, ahol pedig kataszteri felmérés nem volt, szintén évszázados térképek állanak rendelkezésre, amelyeik teljesen megbízhatatlanok. Nagyon érdekes kérdése az igazságügyi költségvetésnek a börtönügy kérdése. FelsőMagyarország és Kárpátalja, közelebbről Ungvár visszatérésével a királyi országos letartóztató intézetek száma egy új és egészen modern, ötszáz főt befogadó büntetőintézettel szaporodott. Ezek és általában a magyarországi büntetőintézetek és fogházak a belső és külső rabmuuka, a rabnevelés, a raboknak munkára szorítása, munkakészsége növelésének célját szolgálják. A rabokat háziipari és mezőgazdasági téren foglalkoztatják. Ez a munka a szabad iparnak — ez a lényeges — és a mezőgazdaságnak versenyt nem támaszt, elsősorban igazságügyi, illetve intézeti szükségletek kielégítésére szolgál. Nem érdektelen, igen t. Ház, a börtönügygyel kapcsolatban, hogy a letartóztató intézetek és fogházak keretén belül ezidőszerint 7500 katasztrális holdon folytatódik trabgazdasági munka, rabgazdálkodás és a rabgazdálkodás által termelt gabonafélék, mezőgazdasági és állatgazdasági termékek a letartóztatottak ellátását szolgáliák. Tökéletes és szakszerű gazdálkodás folyik, amit mutat az, hogy az állattenyésztési kiállításokon és vásárokon több érmet és kitüntetést nyert el a rabgazdaság. Nagyon, érdekes és megemlítésre méltó a szegedi kir. kerületi börtön kendertermelő és feldolgozó üzemének kiválósága. Az intézet nagyfai gazdaságában rabmunkaerővel termelt kendert az intézet ipari üzemében dolgozzák fel. Ez az intézet és a váci fegyintézet szövőüzeme készíti el az elítéltek számára szükséges fehérneműt, ágyneműt és nyári ruhához szükséges anyagot s ugyancsak a váci intézetben lévő szabóüzeimek varrják ezt meg. Tehát a szegedi kendertermelés, ipari feldolgozás, fonás, szövés és varrás mind házilag készíttetik el a rabgazdálkodási üzemekben. A rabmunkáltatásnak fő jellemvonása — és ezt hangsúlyozom — az önellátási rendszer kiépítése és csak helyeselni tudjuk az eltávozott miniszter úrnak azt a rendelkezését, hogy a rabmunka értékesítését lehetőiéig a legszigorúbban a házi szükségletre szorítja, ezáltal megvédi a kisipart és nem ad alkalmat a múltban annyiszor hangoztatott, talán jogos sérelemre is, amikor az olcsó rabmunkás illetéktelen versenyt támasztott az amúgy is nehéz helyzetben lévő kisiparos társadalomnak. Igen t. Ház! A miniszter úr a költségvetés indokolásában utal arra, hogy az 1938. évi XXXIV. te. a Felvidék visszacsatolt részeit, az 1939 : VI. te. pedig az újból birtokbavett kárpátaljai területeket egyesítette az anyaországgal. Ennek következtében az igazságügyi kormányzat a törvényekben kapott felhatalmazás alapján a Felvidék visszacsatolt részein és a. visszatért kárpátaljai területeken is visszaállította a régi magyar igazságügyi szervezetet. Újra felállította a kassai ítélőtáblát, a kassai királyi főügyészséget, <a beregszászi, kassai, komáromi és rimaszombati királyi törvényszékeket és királyi ügyészségeket, valamint az ezekhez tartozó 22 járásbíróságot. Ungváron ezenfelül királyi törvényszék és királyi ügyészség állíttatott fel. A visszatért kárpátaljai területen újra felállíttatott 9 királyi járásbíróság, Huszton pedig királyi törvényszék és királyi ügyészség állíttatott fel. A kassai királyi javítóintézet ia újra megkezdte működését és — mint ahogy említettem — az ungvári királyi törvényszéki fogház épületében országos büntetőintézet volt létesíthető. Természetes, hogy az ezeknek a hatóságoknak és intézményeknek igazgatására és fenntartására sz.ükságes| személyi és dologi kiadások a költségvetés összegének megfelelő emelését tették szükségessé. A személyzet létszáma ugyanis 7547 főről 9023-ra emeltetett. Az előirányzott 61,983.000 pengő kiadásból személyi járandóságra 48,627.700 pengő, dologi és egyéb rendes és átmeneti kiadásokra 12,327.300 pengő, beruházásokra pedig 1,028.000 pengő esik. Az 1938/39. évre megállapított múlt költségvetéssel szemben tehát az évi többlet a nyugellátások nélkül 6,755.000 pengő, mert a költségvetés végösszegében kimutatott 27,417.000 pengő többletben már egy félévi költségvetés többlete is bennfoglaltatik. Igen t- Ház! Az igazságügy minisztérium költségvetése, mint minden más költségvetés, másfél évre készült, ami főként azt jelenti, hogy nemcsak a másfél évi időtartam miatt emelkedik a költségvetés összegszerűen és arányosan, hanem küii nősen a Felvidék és Kárpátalja visszatérésével kapcsolatban szükségessé vált új intézmények létesítése és a személyzeti létszám emelése következtében is. Az igen t. kormány és úgy az eltávozott, mint a jelenlegi igazságügyminiszter úr iránti bizalomból tisztelettel" kérem a t. Házat, méltóztassék az igazságügyminisztérium költségvetését mind általánosságban, mind részleteiben elfogadni. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps.) Elnök: Mielőtt az első vezérszónoknak a szót megadnám, bejelentem a t. Háznak, hogy az igazságúgyminisztpr úr a házszabályok 142. §-ára való utalással az igazságügyi tárca költségvetése tárgyalásának tartamára miniszteri megbízottul Ra do vi eh Lajos miniszteri tanácsos urat is bejelentette. A Ház a bejelentést tudomásul veszi. Szólásra következik?Szeder János jegyző: Révész László! Révész László: T. Ház! Ugyanazzal a tárgyilagosággal és minden pártpolitikán felülemelkedve, kizárólag közszempontból kívánok felszólalni az igazságügyi tárca költségvetéséhez, mint amilyen tárgyilagosság és pártatlanság jellemezte az előadó úrnak igen magas színvonalú és minden tekintetben alapos előadói ismertető beszédét. (Igaz! Úgy van! a középen.) Erre a tárgyilagoságra és igazságos kritikára kötelez engem pártunk álláspontja is, amely a kötelező bírálat gyakorlása terén sohasem haladta túl azt a szükséges mértéket, amely bennünket, mint polgári ellenzéki pártot mindenben mérsékletre kötelez. Ugyancsak erre a tárgyilagoságra kötelez az a körülmény is, hogy itt tulajdonképpen az ország elitjének,.