Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-55

310 Az országgyűlés képviselőházának 55 désekre szakszerű felvilágosítást és ismeretközlést kapnak. Witz Béla t. képviselőtársam szóvátette az egyetemi ifjúság- világnézeti nevelését. Én itt egy lépéssel tovább szeretnék menni, és azt, amit évekkel ezelőtt sürgettem másutt és más vonatkozásokban, most itt is szóváteszem. Ez az egyetemi vallásoktatás kérdése. (Halljuk! Halljuk! jobb/elől.) Mi úton-útfélen hangosan hirdetjük, hogy keresztény államot, keresztény társadalmat akarunk, ugyanakkor azonban nem gondoskodunk arról, hogy ennek a keresztény államnak, keresztény társadalomnak legfőbb vezetői, legmagasabb vezérkarának tagjai ugyanolyan magasfokú valláserkölcsi nevelésben és oktatásban is részesüljenek, mint amilyan magas oktatást a különböző fakultásokon és főiskolákon nyernek. Ennek eredménye az, hogy ezek a főállásokban lévők nem tudják kidomborítani a maguk keresztényiségét és krisztusi erkölcsiségét olyan mértékben, mint amilyen mértékben tőlük ezt az alacsonyabb társadalmi állásokban és rétegekben lévők elvárják. De nem szabad rájuk követ dobnunk, mert hiszen nem tehetnek róla. Az érettségiig megkapták a párhuzamos kiképzést a vallási ismeretekben, utána azonban a vallási ismeretekben a további nevelés elmaradt, szakművelségük viszont a valláserkölcsi művelés rovására felülemelkedett. Az egyetemi oktatás kérdései közül külön is szóvá kell tennünk jogi oktatásunk ezer és ezer problémáját. Az első, amit le kívánok szögezni, hogy ennek a jogi oktatásnak hiányzik az alap- és középfoka, mindjárt a felsőfokon kezdjük. Ennek az eredményei szinte kiszámíthatatlanok. Én nem akarom ezt itt részletesen fejtegetni, de utalok arra, hogy az egész magyar társadalomban bizonyos .jogászellenes és jogellenes felfogás észlelhető és tapasztalható. Ennek az az oka, hogy a legtöbb ember, sőt minden ember, aki a jogi szakműveltséget meg; nem szerezte, teljesen tájékozatlanul áll a jogi alapfogalmakkal szemben is és a legelemibb jogi tudást sem tudja érvényesíteni a maga életpályáján, annak ellenére, hogy mindenrendű és rangú ember állandóan jogszabályok szerint ól. Az alap- és középfokú jogi oktatás hiányának tulajdonítható az, hogy a jogot általában össze szokták téveszteni a paragrafusokkal. A jogi fakultáson előforduló távhallgatás fonákságairól talán ne is beszéljünk. Szabad legyen ellenben szóvá tennem a jogi fakultás tanárainak azt a súlyos helyzetét, amelyben vannak, amikor előadásokat kell tartaniok, vizsgáztatniuk kell, szigorlatoztatniok kell, szemináriumokat kell vezetniök, a könyvtárt saját maguknak kell vezetniök, azonkívül bizonyos adminisztratív teendők ellátása mellett még tudományos munkásságot is joggal elvárnak tőlük. Igen t. Ház! Az öt egyetem 10.951 hallgatója közül 4027 a joghallgató, ezzel szemben a 309, illetőleg a négy tudományegyetemen 221 nyilvános rendes tanár közül csak 49 a jogtanár. Ez százalékban kifejezve annyit jelent, hogy a joghallgatók 3676%-ával szemben a jogtanárok aránya 15'85%, ha pedigaz intézeti tanárokat, az adjunktusokat, a tanársegédeket és a gyakornokokat is figyelembe vesszük, akkor ez az alacsony percentuális hányad 5'41%-ra csökken le. Mégis a 2102 diploma közül 1357 jogi és államtudományi diploma. Terhese 1939 november 22-én, szerdán. mészetes, hogy ez sok és természetes, hogy ezeknek a jogi diplomáknak bizonyos értéktelensége állott elő és áll elő, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon!) mert ma már még a jogi oktatásnál is túl vagyunk azon, hog'y a tansegédszemélyzet teljes kikapcsolásával egy ember többszáz embert kitűnően elő tudjon készíteni az életre. (Ügy van! jobbfelől.) A tanársegédi státus felállítását kérem tehát a ' miniszter úrtól a jogi karon is a lehető legsürgősebben. Űj tantárgyak bevezetésével kapcsolatban legyen szabad felemlítenem a szociológiai tanszéket, azután a magyar lelkiséget és a' magyar jogászi géniuszt ismertető tantárgyak és tanszékek megerősítését más tanszékekkel szemben. Csak egyet említek: a római jogot még a mai napig is heti nyolc órában adják elő az egyetemeken, szemben a magyar alkotmány- és jogtörténettel, amelyet csak heti öt órában adnak elő, amihez hozzá kell még tennünk azt, hogy a római jogból nemcsak alapvizsgázni kell, hanem szigorlatozni is, a magyar alkotmány és jogtörténetből pedig csak egyszer kell alapvizsgázni. (Felkiáltások jobbfelől: Abszurdum!) Hasonló a helyzet az osztrák joggal is, amely igen szerény meggyőződésem szerint ma már teljesen elavult, idejét multa, legfeljebb a magánjog történetében húzhatná meg magát és ezt mégis heti öt órában adják le, ellenben a szláv jogokról, a román, jugoszláv és egyéb körülöttünk lévő nemzetek jogáról, — hogy a lengyel jogról ne is szóljak — egyetlenegy órában sem kap az ifjúságunk tájékozódást. (Ügy van!) Igen t. Ház! Amikor ezeket a részletkérdéseket itt szóváteszem, teszem ezt abból a meggyőződésből, amely mint jogászt és jogi fakultási magántanárt eltölt, hogy a jogásztársadalom a szellemi élet vezetésében és irányításában fontos szerepre hivatott. Vérbeli jogászok kinevelésére és kiképzésére van tehát szükségünk, szükségünk van pedig erre azért, mert meggyőződésem és hitvallásom szerint a jogász hivatása ugyanolyan a társadalmi élet jelenségeivel szemben, mint amilyen a gátépítők hivatása a megáradt folyó partján. Különösen fontos ez a beállítás és e hasonlat alapján való megítélés a mi korszakunkban, amikor bizonyos problémák, szociális kérdések tömegével kell számolnunk. Befejezésül Szent István országalapító királyunk kérdését vetem fel: »Melyik görög kormányozhatná a latinokat görög módra és melyik latin kormányozhatná a görögöket latin módra?« Szent István az Intelmekben válaszolja fiának. Azt mondja: »Egyik sem.« T. Ház! Így vagyunk mi a nevelésünkkel is. Magyart csak magyar módon lehet nevelni és magyart csak magyar hivatásra lehet előkészíteni. Legyen szabad azonban hozzátennem Németh László megállapítása alapján, hogy minél magyarabb a magyar, annál keresztényibb is, de fordítva is áll ez a megállapítás, minél keresztényibb valaki ezen a földön, annál magyarabb. A mi nevelésünket tehát így kell beállítani és ha így állítjuk be a szociális nevelés ügyét, amelyet egész felszólalásomban igyekeztem végigvezetni, akkor világosan áll előttünk, hfcgy akár keresztény, akár magyar vagyok vagy akarok lenni, mindkettőből egyformán szükségszerűen következik, hogy szociális legyek. Hivatásunk betöltése azonban ezek mellett a nagy követelmények mellett konkrét felada-