Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-55

Az országgyűlés képviselőházának 55. A másik kérdéscsoport, amelyet szóvá sze­retnék tenni, középiskoláinkra vonatkozik. A már előbb említett Oser János megállapítása szerint: »az 1934:XL te. korunk gyakorlati technikai szelleme ellenére erősen humaniszti­kus színezetűvé alakította át középiskoláin­kat«. Ha megfigyeljük a dolgokat, akkor en­nek a megállapításnak kétségtelen igazságát helyben kell hagynunk. Ehhez hozzáfűzöm még azt, hogy az érettségi ma egyáltalán nem vehető végzettségnek, viszont középiskoláink ontják magukból az érettségi bizonyítvánnyal felszerelt ifjúságot, holott ezek az ifjak sem a közpályákon, sem a magángazdaságban elhe­lyezkedni nem tudnak és óriási nagy részük­ben egyetemre, illetőleg főiskolára sem tudnak menni. Ennek következménye az, hogy a nem­zetnek megint egy igen értékes rétege tétlen­ségre van kárhoztatva, munkátlanságra van ítélve, ami természetesen különböző erők ér­vényesítésére is utat és lehetőséget nyit, mert nincs veszedelmesebb dolog, mint az úgyne­vezett szellemi proletariátus kitenyésztése. Középiskoláink tehát nem gyakorlati életre nevelnek, hanem kizárólag csak a tisztviselői pályára készítenek elő. Mivel pedig a tisztvi­selői pályára való bejutás a mai adottságok közepette alig lehetséges, de nem is kívánatos, mert hiszen kormányzatunk célkitűzése éppen az, hogy a magasabb képzettséget szerzett fiatalok miméi nagyobb mértékben menjenek magángazdasági pályákra, ezt tehát valamikép­pen a középiskolák mai tanítási rendszerének átállításával kellene megváltoztatni. Ha azt kifogásoljuk, hogy a középiskolák nem a gyakorlati életre nevelnek, akkor itt nem hagyhatjuk szó nélkül nőnevelésünk mai rendszerét sem. Az a nőnevelési rendszer, amely ma nálunk általában uralkodik, tiszt­viselőnőket, . titkárnőket neVel, Vagy tanítónő­ket a tanítóképző intézetekben, már pedig a magyar nő hivatása egyedül és kizárólag az, hogy jó feleslég és legfőképpen anya legyen belőle. (Úgy van! Úgy van! a jobboldalon.) Szakoktatásunk kérdésére áttérve, jellemző erre a ráfordított 12,030.200 pengő megoszlása. Az ipari szakoktatásra elő van irányozva ösz­szesen 3,522.000 pengő, a társadalomegészség­ügyi szakoktatásra 3,411.000 pengő, a kereske­delmi szakoktatás 1,739.250 pengőbe kerül, a me­zőgazdasági szakoktatásra ellenben csak 1,618.500 pengő jut. Ezt az összeget még akkor is keveselnünk kell, ha tudjuk, hogy a mező­gazdasági szakoktatás költségeinek egy része a foldmívelési tárcában nyer biztosítást. Pedig az ország lakosságának — mint előbb mondot­tam — még most is több, mint fele őstermelő. Az említett aránytalanság: még jobban szembe­szökő, ha tudjuk, hogy a tanulóknak csupán 1'5%-a jár önálló gazdasági, 10%-a a gazdasági ismétlő és 0'4%-a felső mezőgazdasági isko­lába, a főiskolai hallgatóknak pedig' csupán 4'4%-a látogat gazdasági akadémiát. Éppen ezért örömmel kell tehát üdvözölnünk a költ­ségvetésnek azt a tételét, amely a mezőgazda­sági középiskolák építésére 168.000, a mezőgaz­dasági népiskolák építésére pedig 500.000 pen­gőnyi összeget irányoz elő. Másrészt viszont mezőgazdasági szakoktatásunknak további gyors fejlesztését kell sürgetnünk és kérnünk. (Úgy van! Ügy van! jobbfelől.) Egyetemi és főiskolai oktatásunk egyes kérdéseivel nem kívánok részletesebben fog­lalkozni, mert hiszen azokat előttem bővebben ismertették, Szabó Gusztáv igen t. képviselő­társamnak fejtegetéseivel mindenben egyet­ülése 1939 november 22-én, szerdán. 309 értek. A szükséges reform alapjait éppen Hó­man Bálint miniszter úr már évekkel ezelőtt lerakta a felső 'oktatási konferencián. Szóvá kell azonban tennem a tandíjak és vizsgadíjak kérdését, amelyet megemlítettek már többen is, de nem határozták meg a megoldásnak ál­taluk elgondolt módozatát. Én megmondom, hogy a köztisztviselői tan díjkedvezmény-oszto­gatásnak híve nem vagyok, ellenben szeretném, ha a miniszter úr a fokozatos tandíj bevezeté­sét tenné minél előbb lehetővé: fokozatos tan­díjat pedig a szülők vagyoni helyzete, a szülőjk gyermekeinek száma és a tanuló, vagy hall­gató előmenetele szerint megállapított kulcs alapján. Ezzel a ma észlelhető aránytalansá­gokat kiküszöbölnénk, másrészt biztosítanánk azt az utat, amely a magyar őserdőknek érvéuyrejutására és feltörekvésére vezet. Egyetemeinken és főiskoláinkon, de nem­csak itt, hanem mindenfokú iskolánkon a tár­sadalomtudományi ismeretek tanítására kel­lene nagyobb súlyt helyezni. Mindenben he­lyeslem és osztom Mester Miklós t. képviselő­társamnak azt a kérését, amely szociológiai tanszékek felállítására irányul, a magam ré­széről^ azonban még ennél is tovább mennék egy lépéssel. Nevezetesen én mindenfokozatű iskolában és az egyetemeken is szükségesnek tartanám kifejezetten a falu- és népismeretet közlő tanszéknek létesítését, felállítását. Ezenkívül egyetemeinken szükségesnek tartanám egy-egy faluszeminárium létesítését. Ezt azért vetem fel, mert meggyőződésem, hogy faluvezetésre, népnevelésre nem alkal­mas az olyan ember, aki minden tudományág­ban ismereteket szerzett, a legkülönbözőbb szakképzettséget megszerezte ugyan, de pont a falut, pont a népet, ahol működnie kell és ame­lyet vezetni, irányítani, nevelni hivatása, nem ismeri. (Ügy VOM! Ügy van! jobbfelől.) Ha egyetemeinken a kisebbségi kérdések tudomá­nyos elbírálására és vizsgálatára kisebbségi intézetek működhetnek, akkor sokkal jogosul­tabban megkívánhatjuk azt, hogy falusi né­pünk adottságaival foglalkozó faluszemináriu­mokat állítsanak fej Ezeknek a faluszemináriumoknak kettős volna a feladatuk. Egyrészről — gondoljunk csak a közelmúltban a falukutató irodalommal kapcsolatos vitákra, bírósági perekre, botrá­nyokra és egyebekre — ezeknek a faluszeminá­riumoknak hivatása az volna, hogy a falusi nép szociális helyzetére vonatkozó ismereteket tudományos tárgyilagossággal megállapítsák, egy ilyen népismereti tudományágnak, a ma­gyar szociológiának a művelésére^ hivatott^ ge­nerációt kineveljenek és állandóan felszínen tartsák azokat a problémákat, amelyeknek figyelmen kívül hagyása és lebecsülése jutta­tott el bennünket ahhoz a helyzethez, amely­ben ma vagyunk, amikor a szociális problémák tömegével kell megküzdenünk. A szocális kiképzést az egyetemeken és a főiskolákon ki kellene bővíteni még szociális tanfolyamok felállításával is. Nem merek az­zal a kéréssel előállni, hogy külön szociálpoli­tikai fakultást létesítsünk, talán még túlkoraí ez az igény, bár meggyőződésem, hogy előbb­utóbb a fejlődés odajut, hogy ezzel is szá­molni kell, de mindenesetre a pécsi egyetem szociális tanfolyamának mintájára fel kellene állítani minden egyetemen egy olyan tanfolya­mot, ahol a legkülönbözőbb fakultások hallga­tói, a saját fakultásuk előadásainak hallgatá­sával párhuzamosan a különböző szociális kér-

Next

/
Thumbnails
Contents