Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-55

Az országgyűlés képviselőházának 55. A másik kérdéscsoport, amelyet szóvá szeretnék tenni, középiskoláinkra vonatkozik. A már előbb említett Oser János megállapítása szerint: »az 1934:XL te. korunk gyakorlati technikai szelleme ellenére erősen humanisztikus színezetűvé alakította át középiskoláinkat«. Ha megfigyeljük a dolgokat, akkor ennek a megállapításnak kétségtelen igazságát helyben kell hagynunk. Ehhez hozzáfűzöm még azt, hogy az érettségi ma egyáltalán nem vehető végzettségnek, viszont középiskoláink ontják magukból az érettségi bizonyítvánnyal felszerelt ifjúságot, holott ezek az ifjak sem a közpályákon, sem a magángazdaságban elhelyezkedni nem tudnak és óriási nagy részükben egyetemre, illetőleg főiskolára sem tudnak menni. Ennek következménye az, hogy a nemzetnek megint egy igen értékes rétege tétlenségre van kárhoztatva, munkátlanságra van ítélve, ami természetesen különböző erők érvényesítésére is utat és lehetőséget nyit, mert nincs veszedelmesebb dolog, mint az úgynevezett szellemi proletariátus kitenyésztése. Középiskoláink tehát nem gyakorlati életre nevelnek, hanem kizárólag csak a tisztviselői pályára készítenek elő. Mivel pedig a tisztviselői pályára való bejutás a mai adottságok közepette alig lehetséges, de nem is kívánatos, mert hiszen kormányzatunk célkitűzése éppen az, hogy a magasabb képzettséget szerzett fiatalok miméi nagyobb mértékben menjenek magángazdasági pályákra, ezt tehát valamiképpen a középiskolák mai tanítási rendszerének átállításával kellene megváltoztatni. Ha azt kifogásoljuk, hogy a középiskolák nem a gyakorlati életre nevelnek, akkor itt nem hagyhatjuk szó nélkül nőnevelésünk mai rendszerét sem. Az a nőnevelési rendszer, amely ma nálunk általában uralkodik, tisztviselőnőket, . titkárnőket neVel, Vagy tanítónőket a tanítóképző intézetekben, már pedig a magyar nő hivatása egyedül és kizárólag az, hogy jó feleslég és legfőképpen anya legyen belőle. (Úgy van! Úgy van! a jobboldalon.) Szakoktatásunk kérdésére áttérve, jellemző erre a ráfordított 12,030.200 pengő megoszlása. Az ipari szakoktatásra elő van irányozva öszszesen 3,522.000 pengő, a társadalomegészségügyi szakoktatásra 3,411.000 pengő, a kereskedelmi szakoktatás 1,739.250 pengőbe kerül, a mezőgazdasági szakoktatásra ellenben csak 1,618.500 pengő jut. Ezt az összeget még akkor is keveselnünk kell, ha tudjuk, hogy a mezőgazdasági szakoktatás költségeinek egy része a foldmívelési tárcában nyer biztosítást. Pedig az ország lakosságának — mint előbb mondottam — még most is több, mint fele őstermelő. Az említett aránytalanság: még jobban szembeszökő, ha tudjuk, hogy a tanulóknak csupán 1'5%-a jár önálló gazdasági, 10%-a a gazdasági ismétlő és 0'4%-a felső mezőgazdasági iskolába, a főiskolai hallgatóknak pedig' csupán 4'4%-a látogat gazdasági akadémiát. Éppen ezért örömmel kell tehát üdvözölnünk a költségvetésnek azt a tételét, amely a mezőgazdasági középiskolák építésére 168.000, a mezőgazdasági népiskolák építésére pedig 500.000 pengőnyi összeget irányoz elő. Másrészt viszont mezőgazdasági szakoktatásunknak további gyors fejlesztését kell sürgetnünk és kérnünk. (Úgy van! Ügy van! jobbfelől.) Egyetemi és főiskolai oktatásunk egyes kérdéseivel nem kívánok részletesebben foglalkozni, mert hiszen azokat előttem bővebben ismertették, Szabó Gusztáv igen t. képviselőtársamnak fejtegetéseivel mindenben egyetülése 1939 november 22-én, szerdán. 309 értek. A szükséges reform alapjait éppen Hóman Bálint miniszter úr már évekkel ezelőtt lerakta a felső 'oktatási konferencián. Szóvá kell azonban tennem a tandíjak és vizsgadíjak kérdését, amelyet megemlítettek már többen is, de nem határozták meg a megoldásnak általuk elgondolt módozatát. Én megmondom, hogy a köztisztviselői tan díjkedvezmény-osztogatásnak híve nem vagyok, ellenben szeretném, ha a miniszter úr a fokozatos tandíj bevezetését tenné minél előbb lehetővé: fokozatos tandíjat pedig a szülők vagyoni helyzete, a szülőjk gyermekeinek száma és a tanuló, vagy hallgató előmenetele szerint megállapított kulcs alapján. Ezzel a ma észlelhető aránytalanságokat kiküszöbölnénk, másrészt biztosítanánk azt az utat, amely a magyar őserdőknek érvéuyrejutására és feltörekvésére vezet. Egyetemeinken és főiskoláinkon, de nemcsak itt, hanem mindenfokú iskolánkon a társadalomtudományi ismeretek tanítására kellene nagyobb súlyt helyezni. Mindenben helyeslem és osztom Mester Miklós t. képviselőtársamnak azt a kérését, amely szociológiai tanszékek felállítására irányul, a magam részéről^ azonban még ennél is tovább mennék egy lépéssel. Nevezetesen én mindenfokozatű iskolában és az egyetemeken is szükségesnek tartanám kifejezetten a falu- és népismeretet közlő tanszéknek létesítését, felállítását. Ezenkívül egyetemeinken szükségesnek tartanám egy-egy faluszeminárium létesítését. Ezt azért vetem fel, mert meggyőződésem, hogy faluvezetésre, népnevelésre nem alkalmas az olyan ember, aki minden tudományágban ismereteket szerzett, a legkülönbözőbb szakképzettséget megszerezte ugyan, de pont a falut, pont a népet, ahol működnie kell és amelyet vezetni, irányítani, nevelni hivatása, nem ismeri. (Ügy VOM! Ügy van! jobbfelől.) Ha egyetemeinken a kisebbségi kérdések tudományos elbírálására és vizsgálatára kisebbségi intézetek működhetnek, akkor sokkal jogosultabban megkívánhatjuk azt, hogy falusi népünk adottságaival foglalkozó faluszemináriumokat állítsanak fej Ezeknek a faluszemináriumoknak kettős volna a feladatuk. Egyrészről — gondoljunk csak a közelmúltban a falukutató irodalommal kapcsolatos vitákra, bírósági perekre, botrányokra és egyebekre — ezeknek a faluszemináriumoknak hivatása az volna, hogy a falusi nép szociális helyzetére vonatkozó ismereteket tudományos tárgyilagossággal megállapítsák, egy ilyen népismereti tudományágnak, a magyar szociológiának a művelésére^ hivatott^ generációt kineveljenek és állandóan felszínen tartsák azokat a problémákat, amelyeknek figyelmen kívül hagyása és lebecsülése juttatott el bennünket ahhoz a helyzethez, amelyben ma vagyunk, amikor a szociális problémák tömegével kell megküzdenünk. A szocális kiképzést az egyetemeken és a főiskolákon ki kellene bővíteni még szociális tanfolyamok felállításával is. Nem merek azzal a kéréssel előállni, hogy külön szociálpolitikai fakultást létesítsünk, talán még túlkoraí ez az igény, bár meggyőződésem, hogy előbbutóbb a fejlődés odajut, hogy ezzel is számolni kell, de mindenesetre a pécsi egyetem szociális tanfolyamának mintájára fel kellene állítani minden egyetemen egy olyan tanfolyamot, ahol a legkülönbözőbb fakultások hallgatói, a saját fakultásuk előadásainak hallgatásával párhuzamosan a különböző szociális kér-