Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-55

304 Az országgyűlés képviselőházának 55, ember mondotta azt, hogyan van az, hogy a városi ember megvizsgálja a tejet és az élelmiszereket, amiket bevisznek neki a faluról, de vájjon a varos megvizsgálja-e azt a szellemi táplálékot, amely felőle árad a faluba. T. Ház! A mélykultúrának egyik legnagyobb és legnagyszerűbb terméke a népdal és a népzene. Hála Bartók és Kodály kezdeményező munkájának és az ő munkájuk folytatóinak, mert nekik köszönhető, hogy a népies dal és zene kiemelkedett a hamupipőke sorból, de mintha most megállt volna ez a kifelé emelkedés. Pedig a népdal és néprend roppant egybefűzi a nemzeti lelket. Hallatlanul tápláló energiák vannak az igazi magyar népdalban és népzenében, amelynek istápolására egy olyan gondolatot vetünk fel, amely iránt a kultuszminiszter úr is nagy örömünkre, a legnagyobb megértést tanúsította. Budapesten működik a Zeneszerzők Egyesülete, amelynek nagy jövedelmei vannak, de hiányzik éhből az egyesületből a legnagyobb magyar szerző: a magyar nép. Legyen ez is tagja, ennek az egyesületnek, részesedjék jövedelméből, mégpedig fontosságának megfelelően. Ez a jövedelem szolgáljon a falusi énekkarok, gyermekkórusok erősítésére, magyar kottaanyaggal való ellátására központi népdalkutató, népzenekutató szemináriumok, intézmények létesítésére és azok ápolására s további támogatására. Az igazságügyi államtitkár úr a mutatkozó jogi, főleg a szerzői joggal kapcsolatos nehézségek ellenére is járható útnak nevezte ezt a gondolatot. Nagyon szeretnők, ha ezt a jövedelmet a megszületendő Zenei Kamara kezelné, amelynek minél előbb való létrejövetele ebből a szempontból is kívánatos volna. Mennyire szeretnők, ha ezzel a munkával végre tudnók hajtani a nagy szellemi erdősítést, nótafákkal tudnók teleültetni ezt az országot a katonaságon és leventéken keresztül a legkisebb faluig és tanyáig. Az időm lejárt. Megemlítem még. hogy a hitoktatóknak egy memoranduma fekszik a kezeim között, amelynek egy példányát a kultuszkormányzat is megkanta, bizonyába a mi niszter úr kezeihez is eljutott. Az abban foglalt kívánalmakat nagy szeretettel ajánlom az ő figyelmébe és jóindulatába. Egy másik memorandum is fekszik előttem, amelynek tárgya az, hogy egy magyar tanár, a magyar nevelésügynek egy bnz^ó munka-«'«, a tanítórend számára nevelői kamara felállítását tartja kívánatosnak. Ezt is csak elismeréssel és a gondolat helyeslésével tudom felemlíteni. Valóban szükség van olyan testületre, amely minden magyar nevelőt — a kisdedóvótól az egyetemi tanárig — magában foglal és ezáltal is munkáhr tudja a magyar nevelésügy egységét és összeforrtságát. T. Ház! Visszatérek beszédem elejének gondolatára. A kultusztárca : költségvetése magvetés, magvetés a nemzeti éoítŐ szellem, a magyar kultúra számára. Hittel ennek a szellemnek ígéretes és nagy erejében, hittel a magyar népkultúrának még ki nem bányászott ígéretes na°-y kincseiben és bizalommal a magyar kultúrának felelős őre, a magyar kultuszminiszter úr iránt, a vallás- és közoktatásügyi tárcának költségvetését elfogadom. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: SzóHsra következik? Boczonádi Szabó Imre iegyző: Palló Imre! Palló Tmrer T. Ház! Rég' latin mondás: »Quem dii odere, paedagoguan feeere«; akit az Istenek gyűlölnek, pedagógusnak tesznek ülése 1939 november 22-én

f szerdán. meg. Ez a mondás valószínűleg akkor születhetett meg, amikor a nevelés a rabszolgák kezében voit. A rómaiak igen hasznosan gondolkodtak. Ez a hasznos gondolkodás a vallásukban és a nevelésükben is meglátszik. A vallásukban hasznos elemet iparkodtak meg gyokeresíteni, a nevelésben is, és ezért elhoztak görög nevelőket, rabszolgákat s odaállították gyermekeik mellé. Ezek azután odaadással nevelték a gyermekeket a klasszikus görög kultúrának értékeire ós ezzel a rómaiakat is felemelték a görög kultúra magasságába. Ezek a rabszolgák, mindenüket odaadva, értékes munkát végeztek a világ kultúrájáért. Az előbb emiitett megállapítás is időszerű, mert a ma pedagógusai "sem születtek burokban. Nem rabszolgák ugyan ők, de rabok ós szolgák. Rabjai az iskolának, rabjai a szaktárgyuknak. Egyik-másik tanár csökönyös rabja régi módszerének, a másik csökönyösen ragaszkodik kicsontosodott szokásokhoz. És szolgai ők ennek a nemzetnek, mert — mint ahogy mondják — a magyar pedagógus-társadalom a nemzet napszámosa. Napszamosok ők azért, mert a napszámosokat általában mindig több és több munka végzésére kötelezik. Állandóan ott ülnek mellettük és vigyáznak, hogy vajjOn azért a minimális anyagi ellenszolgáltatásért eleget dolgoznak-e. A pedagógus-társadalom munkájára is valahogy ezt lehet elmondani. Ott van a felügyelet, állandóan vigyáznak, vájjon eleget tesznek-e kötelességüknek. De csak az beszéljen a pedagógusok munkájáról, aki tudja, mit jelent 40—ŐU tanuló között egy teremben 40, illetve 35 esztendő délelőtt jét és esetleg délutánjait eltölteni, ott, ahol a tanulók egyrésze beteg, másrésze a ruhától bűzlik, haimadik része ped g a keserűség és panasz könnyeivel valahogyan elfárasztja a tanítónak, a tanárnak a lelkét. A sok nyomorúság látása fáraszt, sokakat kétségbeejt. Csak az beszéljen a pedagógustársadalom munkájáról, aki latja, hogy a magyar pedagógustársadalom milyen aggódással teli teszi félre a maga gondjait, félreteszi a maga panaszait és iparkodik nevelni azt a nemzedéket, amely hivatott arra, hogy egy keresztényebb szellemben, egy magyarabb világban újabb ezer esztendőt biztosítson ennek a nemzetnek. Csak az beszéljen a magyar pedagógustársadalomról, aki tudja, hogy mennyit kell ezeknek tűrniük, meri hiszen vannak rosszindulatú tanulók, akik bizony igen sokszor igyekeznek igénybe venni a tanítóság és tanárság türelmét. Itt meg kell jegyeznem azt, hogy a mai rendszerben, a mai szervezetben nincsen megfelelő fegyelmezési eszköz a magyar tanítóság és tanárság kezében. Azt is tudjuk valamennyien, hogy a liberalizmus az ő túlzott szabadságkultuszával kiütötte a tanítóság és tanárság kezéből azt a bizonyos fenyítőeszközt, amivel pedig Jézus Krisztus is fenyített annak idején. Ezt nem engedte meg a liberalizmus, mert féltette a maga kis Mórickáit. Elvitték a nádpálcát. (Bodor Márton: Ott van a miniszterelnök úrnál!) pedig higgyjék el, hogy a nádnálca sokszor sokkal jobb szolgálatot tesz az iskolában. m i-n t -néidé-nl a

r/ első-, másod-, harmad- és negyedfokú fegyelmi megrovás. (Űpy van! Ügy van!) T. Ház! Bizonyos álhumanizmus gyökeresedett meg az iskolában. Valahogyan a csaláifliasság rovására hozták ezeket a fegyelmező-