Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-55

Az országgyűlés képviselőházának 55. eszközöket. Amikor azt a tanulót odaállítják az igazgató úr vagy a tanári testület elé, megpecsételik hivatalos írással, akkor ez a gyerek nem mer hazamenni, megszökik, esetleg nekimegy a Dunának., Ha nem pecsételik meg hivatalos írással, akkor a maga viseleti osztályzatát szállítják le, mert ma a középiskolában példás, illetőleg egyes magaviseleti osztályzat elnyeréséhez külön tanulmány kell. Ma a ketteseket es a hármasokat osztogatják és megpecsételik vele a tanulókat. Mert az a tanuló, aki iparosnak akar menni, azzal a kettes, hár m as osztályzattal nem igen tud elhelyezkedni. Éppen azért azt mondom, kövessük mi is a jezsuiták nevelési módszerét: a jezsuiták eeryik kezükben almát tartanak, a másikban fenyítő eszközt. Jutalmazzunk tehát, ha lehet és büntessünk is, ha kell. (Az elnöki széket Szinyei Merse Jenő foídaLia el.) T. Ház! Nem azt akarom ezzel mondani, hogy a tanár vagy a tanító bottal szerezzen tekintélyt, mert az, aki nem tud magának tekintélyt biztosítani az ő munkájával, egyéni ségével, mondjon le. Itt arról van szó, hogy a miniszter úr találjon valami lehetőséget és adjon komolyabb fegyelmező eszközöket az iskolának, mert általános panasz, — tessék megnézni — hogy a tanulóifjúság fegyelme erősen megromlott. Ebben igenis hibás ez a liberális szellem, ez az álhumanizmus, amely befész

: kelte magát az iskolába. Nem akarok külföldi példákra hivatkozni, csak azt mondom, hogy a nagyrészt szociáldemokrata Svédországban visszaállították a testi fenyítéket, a nádpálcát, azután Németországban és a többi államokban is. Ezzel nem azt mondom, hogy itt is állítsák vissza, de adjanak lehetőséget komolyabb fegyelmezésre. Én is azt mondom, hoary a miniszterelnök úr adja vissza a nádpálcát a. pedagógiának, mert a politikában nádpálcával eredményt nem lehet elérni, de ilyen családi alapon, szeretettel célt érünk el, s nem pecsételjük meg a tanulót. A magyar pedagógus-társadalomról azt mondottam, hogy a nemzet napszámosa. Hát igazán sok minden hárul rájuk. Tessék megnézni a tanítóságot: a tanító a falu mindenese, ő a tűzoltóparancsnok, a Hangya főkönyvelője, a leventefőoktató, megbízzák a kántori teendők végzésével, az énekkar vezetésével, jegyzője a gazda-, az iparoskörnek s a Mép. titkára. Kérdem, hogyan tud az a szegény tanító egész embere lenni a nevelésnek? Pedig iskolába csak az menjen, aki egész ember tud lenni abban az iskolában, mert nekünk nincs feleslegünk, nincs elpocsékolnivaló erőnk, hanem igenis, szükségünk van minden erőre, mely a nemzetet neveli. Nem akarok anyagi kérdésekről szólani, csak felvetem a kérdést, — hiszen a miniszter úr is volt tanár — s azt kérdezem, ki tud nyugodtan, teljes odaadással dolgozni, ki tud gyermekké válva gügyögő szeretettel nevelni gyermeket, ki tud odaadással idézni a magyar művészek csodás soraiból, ki tud erőteljesen dolgozni a testnevelésben vagy máshol? Az-e, akinek arcára a mindennapi élet rászántja a gondot, vagy az, aki a hétköznapi életből semmit sem vitt az iskolába? Mert igenis, a magyar tanítóság és tanárság munkája a megszentelt vasárnapok munkája s nekünk biztosítanunk kell az ő lelkületük vasárnapi szellemét, mert KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ III. ülése 1939 november 22-én, szerdán. 305 a nemzetnevelés vasárnapi lelkületet követel. (Ügy van! ÜQy van!) Nem akarok anyagi érdekekről beszélni, csak erkölcsi megbecsülést szeretnék kérni a magyar tanítótársadalomnak, a magyar polgáriiskolai tanárságnak, a középiskolai és a szaktanárságnak. Es ha ezen az erkölcsi megbecsülésen keresztül anyagi megbecsülés is adódik, az csak jó. Nem kérem' hanem követelem, de ha kell, könyörgök a kormányzatnak, — mert a nemzet érdekében megalázkodni is tudok — könyörgök, hogy állítsa fel a magyar nevelők kamaráját. (Helyeslés.) Ha van a színészeknek, az ügyvédeknek és a nemtudom kiknek kamarájuk, tessék felállítani a nevelők kamaráját is, abban a kisdedóvók kamaráját, a tanítóság és a tanárság kamaráját. (Egy hang jobbfelöl: A köztisztviselők kamarását is fel kell állítani!) Annak külön kell kérnie a maga érdekképviseleti szervét. Én ezt kérem, mert ez régi kívánsága a magyar pedagógus-társadalomnak. Meg kell ugyanis jegyeznem, hogy az a bizonyos országos polgári iskolai vagy középiskolai tanáregyesület — legyünk őszinték — csak amolyan önképzőkör, amely nem képviseli úgy a tanárság érdekeit, amiként kellene. Mert kik vannak az élen? Szakfelügyelők, igazgatók, szóval a benfentesek, a fejbólintó Jánosok és azt a szegény tanárságot, amely egy kicsit él az ellenzékiséggel' nem azért, hogy ellenzéki legyen, de mert tud haladni, kiszorítják onnan. A tanáregyesület tehát nem a tanárok egyesülete, éppen ezért szükség van a kamarára; ebben egy nézeten vagyok előttem szólott Szabó Zoltán t. képviselőtársammal. Külön szeretnék megemlékezni a polgári iskolai tanárokról és részükre erkölcsi megbecsülést kérni, hiszen olyan keveset szóltak ezekről a tanárokról. Amikor ugyanis a tanárságról van szó, ez alatt csak a középiskolai tanárságot értik, mert a polgári iskolai tanárság, olyan sem tanító, sem tanár, nem törődnek vele akkor, amikor a tanítóságról van szó, amikor pedig a tanárságról beszélnek, akkor azt mondják, hogy csak amolyan polgári iskolai tanár. (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Az egyetemi tanárral együtt tanító!) Ez a helyes megállapítás. Itt kell megmondanom, hogy kikből lesznek a polgári iskolai tanárok. A tanítóképzőből, akik ott jobban megálltuk a helyünket, akik nyomorultak és szegények voltunk, de állami támogatással elvégeztük, oklevelet szereztünk, dolgozni akartunk, eljöttünk a polgári iskolai tanárképzőbe es ebből lett a polgári iskolai tanárság. Alulról jöttek a faluból. Hét esztendőn át foglalkoztak gyakorlati pedagógiával. Tessék elmenni a polgári iskolákba és nézzék meg a polgári iskolai tanársás: nevelését. A polgári iskolai tanárság ma elsősorban nevelő, és nem tudós, mert nekünk a nevelésben nem tudósokra van szükségünk' hanem igenis nevelőkre. És itt a középiskolai tanárság olyan lenézésféléjét kell valahogy visszautasítanom, mert igenis a polgári iskolai tanárságban is vannak országos értékek, vannak ott is egyetemi magántanárok, vannak tudósok, vannak ott olyan kimagasló értékek, akik minden megbecsülést megérdemelnek; különösen azért, mert ma ebben az új áramlatban, amely a nevelés módszerében igen jelentős fordulatot hozott, — ezt, azt hiszem, el kell ismernie a miniszter úrnak is — a vezetést, a megindítást, a polgári iskolai tanárság biztosította. A polgári iskolai tanár41