Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-55

302 Az országgyűlés képviselőházának 55. ülése 1939 november 22-én, szerdán. s jó tanítói kar van, az meglátszik a községen. Ezért, mondom, a nemzet háláját és ennek az oldalnak a háláját tolmácsolom nekik. Egyébként, mivel a kormányzat egész politikájával, különösen gazdasági és pénzügyi rendszerével nem értek egyet és a kormányzattal szemben bizalmatlan Vagyok, a tárca költségvetését nem fogadom el. (Élénk helyeslés, éljenzés és tmps a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? vitéz Miskolczy Hugó jegyző: Szabó Zoltán! Elnök: Szabó Zoltán képviselő urat illeti a szó. Szabó Zoltán: T. Ház! Aratásra pendüllek a kaszák a magyar búzamezőkön, amikor ez a parlament először összeült és amikor most ennek egyik legfontosabb munkája, a költségvetés tárgyalása lassan végefelé közeledik, már ki is sarjadt az ősszel_ vetett és nyáron aratott mag, jeléül annak, hogy a magyar falu, a magyar paraszt most is a maga idejében végezte el a legősibb költségvetést, a minden költséget megtermő magvetést. Nem szójátékképpen említem egyszerre a költségvetést; bizonyságtételnek szánom ezt afelé a magyar falu felé, amelyet romantikus érzelgősség nélkül az állandó közösség és közelség felelősségérzetével szeretünk, amelynek mind vallási, mind kulturális téren városi poszton is munkásai igyekszünk lenni, de bizonyságtétel ez arról a szemléletről is, amellyel általában a költségvetést és benne a kultusztárca költségvetését is nézzük. Kiadásra szánt soksok millió és mégis éppen úgy nem pazarlás, mint a földbe vetett mag. Magvetés ez is, amiből új magyar élet sarjadását, új aratások, jó termések, új vetőmagját is várjuk. T. Ház! Félóra alatt nehéz úgy belevágni a vallás- és közoktatásügy nagy táblájába, hogy necsak ötletszerű belekaszáíások, hanem rendek is maradjanak utána. Mégis mielőtt központi témánkra, a népművelésre és annak néhány elágazó, kérdésére rátérnék, legalább aforizmaszerű rövidséggel szeretnék felvetni néhány gondolatot, mint a kultúráról és a kultúrpolitikáról való felfogásunkat. Azt hiszem, ezzel Meskó Zoltán képviselőtársamat is meg tudom majd közben nyugtatni arról, hogy ha a szavainkban talán nem is egészen, de a lényegben nagyon egyetértünk. T. Ház! A nemzet testileg, számbelileg a születés és népszaporodás útján újul meg, hosszabbítja meg újabb- és újabb nemzedé- . kékre a maga életét. A nemzet szellemileg a kultúra által reprodukálódik és prolongálódik. A születés, a vérközösség fajjá tesz, a sorsközösség néppé forraszt, de nemzetté a szellem tesz. Ennek a szellemnek az élete teljesedik ki a nemzetben és ennek a szellemnek a jelentkezését látjuk a kultúrában. Nemzet nélkül nincs kultúra és megfordítva is igaz, hogy kultúra nélkül nincs nemzet. A kultúra tehát csak nemzeti kultúra lehet. Nemzetek nélküli és nemzetek fölötti kultúra nincs vagy csak mint mondva csinált, de a valóságban nein létező abstrakció van. A magyar nemzettestben koronként varázslatos erővel él és hat ez a szellem, amely a nemzethez faji és népi erőknél is erősebben hozzá tud kötődni. Csodálatosan összhangzik ez az általunk nagy igazságnak vallott állítás a szentisváni gondolattal ig. Szent István elég merész volt ahhoz, — es igaza volt szerintünk, — hogy idegen fajti, más népiségű közösségeket is bele merjen szántani a magyar nemzettestbe és ehhez az adott neki alapot, hogy tudta vagy legalább is öntudatlanul is sejtette, hogy a nemzeti szellem a nemzettestnek legmagasabbrendű összeforrasztó ereje. A nemzetközösségben élő és a nemzeti kultúra formájában megjelenő eme látásunk szerint két tényezőnek felbonthatatlan egysége, szintézise minden kultúra: egyszerre mély és magas. A mély kultúra az adó, a termelő, a tápláló, egyúttal a védő és oltalmazó. Hordozója elsősorban a falu, amelynek jelentőségét tehát nemcsak az adja, hogy búzát termel, de az is, hogy a nemzeti szellem számára a mély kultúrának a termelő talaja és fenntartója. A kultúrának második komponense a magas kultúra, amelynek hordozója elsősorban a város. Ennek hivatása az, hogy a mély kultúrától kapott kincset formába öltöztesse, tovább terjeszsze, más nemzeti kultúrák magas kultúrájával egybekapcsolja, ezáltal a nemzetek közötti érintkezést is' létrehozza. Talán azzal a hasonlattal tudnám legjobban szemléltetni a két komponensnek egymáshoz való viszonyát egyúttal felbonthatatlanságát és egymással nem helyettesíthetőségét, hogy úgy néztem, mint egy olyan vízvezetéki rendszert, amelynek van egy kútja és ennek az állandó buzogása, forrása táplálja tulajdonképpen a vízvezetéki rendszert. Ez a mély kultúra. De van egy víztornya is, amelybe a kútnak a vize folytonosan ömlik és hozzátartozik még egy nagy csővezeték, amelyen keresztül a víztorony a kútnak vizét meszi területre, az alkalmas helyekre, alkalmas időben eljuttatja. Hogy mennyire védő, oltalmazó a falunak kultúrája, arról bizonyságot tudnak itt bizonyosan tenni felvidéki kép viselőtestvéreim, akik bizonyára megerősíthetik azt, hogy az elnyomatásnak keserves esztendői alatt a falu volt az első sorban, amely a mély kultúra szolgálatának ösztönös biztonságával körömszakadtig védte, oltalmazta, konzerválta mindazt, ami magyar. (Igaz! Ügy van! a balközépen.) Ez ellen a legerősebb támadások nem magából a faluból, hanem eddig a városi kultúrának, a magas kultúrának gyökértelenségéből, talajtalanságából, az igazi kultúrának megölését jelentő civilizációs vonásaiból jöttek. Ezért van az, hogy a magyar kultúrának is a szellembe öltözködött óriásai, nagy írói, nagy művészei, valamenynyien mind a mélykultúrának neveltjei. Nevük előtt igen sokszor predikátumképpen is ott áll egy-egy

t kicsiny magyar paraszt falunak vagy nemes falunak a neve, de még ha nem is áll ott, a magyar zseniknek a neve elé oda lehetne tenni ezt a jelképes predikátumot: faludi. Es a magyar zsenik az átlagműveltek feje fölött mindig a magyar népnek nyújtották oda a kezüket. . T. Ház! A két kultúrával, illetőleg az egy kultúra két tényezőjével azért is- kellett foglalkoznunk, hogy rá tudjunk mutatni arra, hogy a méiykultúra ma súlyos Veszélybe és válságba került. Városi kultúránk, t. i. magaskultúránk a veszélyeztetettségnek, a védekezésnek az állapotában, sőt mondjuk meg őszintén, igen sok ponton az idegen nyomásnak hatáskörében van. Ez azért végzetes, mert a mély kultúrát, tehát a falu kultúráját is igyekszik egyúttal áthatni, nyomást gyakorolni. Amikor t. i. a falu felé kultúrtörekvésekkel. fordul, nem a falu sajátságos mélykultúráját tekinti alapnak, hiszen nem látja ezt a jellegét,, hanem a maga városi kultúráját akarja átplántálni a faluba. Idegen talajba akar