Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-55

Az országgyűlés képviselőházának 55. ülése 1939 november 22-én, szerdán. 301 lók szempontjából, mint a pappászentelés. Akit «egyszer szabadkőművessé avattak, az holtig szabadkőműves marad. Ne mondja nekem, hogy akkor nemzeti irányzatú volt. ne mondja, hogy: ja, akkor megtévedtem, mert a sógo­robi, akd szabadkőműves volt, rábeszélt. Ne mondjon semmit, szálljon magába, bánja a bű­nét, mondja reggeltől-estig, hogy mea culpa. Mert a zsidóságnál sokkal többet vétkeztek a szabadkőművesek a magyar nemzet ellen. {Ügy van! Úgy van! a jobboldalon.) Hogy mennyire igazam van, amikor ezekről a szabad; kőművesekről beszélek, azt mutatja egy kizárt szabadkőműves tanítóképző igazgató. Nevet sohasem szoktam említeni, bár ezt a nevet is tudom. Személyeskedéstől azonban hosszú poli­tikai pályám alatt igyekeztem magamat távol ­tartani. Csak akkor mondok neveket, ha az különösebben a lelkemből jön, mint az ilyen Breznay-féle esetekben, — Lipcsey már moso­lyog. (Derültség.) Csak olyankor mondok ne­veket, amikor meg kell torolni valamit. Most seim akarok személyeskedni, de megállapítom, hogy ez a tanítóképzőintézeti igazgató levelet írt ia páholy testvéreknek, amelyben a kö vet­kezőket mondja (olvassa): »Kénytelen voltam kilépni a páholyból, hogy fedezzem magúm, mert felettes hatóságomnak tudomására jutott, hogy szabadkőműves vagyok. A feleségem árult el a papoknak és ezek továbbadták«, — írja szószerint — »ele legyetek nyugodtak, testvérek, ez az én szabadkőművességem a ha­lálomig meg nem szűnik és nagy szolgálatot teszek a közös ügynek, a vakolásnak itt, ebben a pozícióban, mint tanítóképző igazgató.« Tessék azt az iskolát elképzelni, ahol ilyen tanítók, ilyen tanárok működnek. Tudok egy esetet, amikor a tanár, mint­hogy kötelességből parancsra a diákokat temp­lomba kellett vezetnie, míg a diákok ájtatosan imádkoztak, ő újságot olvasott a padban. Mi­kor pedig a gyermekeknek szekund át adott, .akkor azt mondta, hogy majd a Jézuska ki fogia radírozn ; . Az ember szinte megdermed, amikor ezt tanuk előtt jelenti ki valaki. El tudom képzelni ezek után, hogy nekünk el kel­lett jutnunk 1918-hoz, mert meg volt fertőzve, alá volt aknázva az egész ország. (Úgy van! Ügy van! — Tavs a jobboldalon és a középen.) Ne csodálkozzék senki, ha mi ezt tovább nem fogjuk tűrni, ha itt pártkülöubség nélkül min den becsületes magyar ember kiirtja még a szellemét is ennek a régi piszkos rendszernek. (Helyeslés és tavs a jobboldalon és a középen ) Mélyen t. Ház! Gyöngyös és Szeged pol gárm estére szabadkőműves páholyok tagjai voltaik. Két eset foroghat fenn. Az egyik az, hogy meggyőződésből volt tagja az illető — akkor nincs helye köztünk. A másik eset az, ha konjunktúrából volt tagja, — akkor nedig megkanta már egyszer a konjunktúra gyümöl csét. Ne akarjon a nemzet fájáról két gyümöl­csöt leszedni, amikor itt úgyis alig jut gyü­mölcs egyik-másik mae-yarnak. Mélyen t. Képviselőház! Azt hiszem, hogy a miniszter úr ki fogja v'zsgálni ezt az ügyet Í3n felszólítom itt ünnepélyesen az ország ta nító és tanári testületét, — nem smcliket aka­rok nevelni — hogy tartsák erkölcsi, a nem­zethez tartozandóságuk kötelességének, hogy a jelentést névleg megtegyék. Névtelen leve­lekre ne adjunk, mert akkor se vége, se hossza nem lenne ezeknek a dolgoknak. Irtsuk ki még az írmagját is azoknak, akik ezt a keresztény szellemet m-gfojtják az iskolákban, mert az iskolai nevelés, mélyen t. Képviselőház, egy életen át k'hat valakire. A szülőtől, az édes­anyától jön az első vallási érzés 8 ez a lel­künkben marad. Én katonaiskolában nevel­kedtem, de míg élek, áldom azokat a jezsuita pátereket, akik Kalocsán a vallásos érzést a lelkembe beoltották. (Élénk tetszés és taps a jobboldalon és a középen.) Ez vezet engem egy életen át és ez az a bizonyos fék, amely en­gem sokszor visszatart valamitől, amire talán a szenvedély, a meggondolatlanság vinne. Ez az a bizonyos támasz, amelyre az életben min­dig támaszkodhatunk és én csak azt mondom: ha az iskolából ezt a vallásos érzést, ezt a vallásos nevelést kiirtjuk, ha az iskolában ezt a vallásos érzést nem ápoljuk, akkor nagyon szomorú sors előtt áll ez a nemzet. Akkor nemcsak a nemzet megy tönkre, hanem sze­rencsétlenné tesszük azokat az embereket is, akik onnan kikerülnek — mert én a világon a legszerencsétlenebb, legsajnálatraméltóbb embernek azt tartom, akinek nincs hite, nincs vallásos meggyőződése. (Úgy van! Ügy van!) Mélyen t. Képviselőház! Nagyon sok az or­szágban az állásnélküli tanító és tanítónő, akik évek hosszú során át várnak a kinevezésre. Egész glédája van már azoknak, akik niégy-öt éve nem jutnak kenyérhez. Sok szegény öz­vegy édesanya vagy szegény család neveltette leányát vagy a fiát, — a garast, a fillért fogá­hoz verve, elvonva szájától sokszor a falatot — hogy gyermekéből diplomás ember, tanító, ta­nítónő lehessen és az most elhelyezkedni nem tud. Ezt én nagyon helytelen kultúrpolitiká­nak tartom. Az iskolákban, a tanítóképzőkben — most akadémiákban — kevesebb hallgatót, növendéket vegyenek fel, de valahogyan itt rendet kell teremteni. (Ügy van! Ügy van!) Addig pedig ezeket az bkleveles tanítókat, ta­nítónőket és tanárokat a kultúra, vagy a mező­gazdaság más terén, szóval a falu művelődése szempontjából, akár mint vándortanítókat, vándorelőadókat, akár mint téli tanfolyamok rendezőit kell kiküldeni, hogy egyrészt mester­ségükből ki ne jöjjenek, másrészt pedig, hogy azt a tudást, amit magukba szívtak, gyümöl­csöztessék és kamatoztassák odakint azok kö­zött, akikre ez a műveltség ráfér. Mert igenis, a magyar népre nemcsak hogy ráfér, de erköl­csi köteleségünk is, hogy műveltebbé, tanul­tabbá tegyük azt a népet, amely valameny­nyiünk számára termeli a mindennapi ke­nyeret. T. Képviselőház! Én azt hiszem, nem me­gyek túlzásba, mikor ezzel a követelménnyel állok az igen t. miniszter úr elé. Nem tudnám megmondani pontos kimutatás nélkül, hogy hány száz és száz, vagy ezer ezeknek a száma, de mindenesetre ezt a számot feltétlenül csök­kenteni kell. Örülök annak, hogy a tanítók most már a vakációban fizetést kapnak, mert borzasztó kultúrellenes, embertelen dolog volt az, hogy amikor mindenki örült a vakációnak, akkor csak a tanító nem örült; a gyermek örült, de ő nem örült, mert a vakációban nem kapott fizetést és azt kellett beosztania, amit a többi tíz hónapra kapott, hogy tovább ten­gesse valahogyan gyenge kis életét. Mélyen t. Képviselőház! Befejezésül erről az oldalról, mint a nyilaskeresztes magyar párt szerény képviselője, a legteljesebb elisme­rés és hála szavaival emlékezem meg a magyar lelkészi karról, — legyen az protestáns vagy katolikus s tartozzék bármely felekezethez, mert felekezeti kérdést a keresztény egyházak­ban nem ismerek — mert ahol jó lelkipásztor

Next

/
Thumbnails
Contents