Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-54

Az országgyűlés képviselőházának 54. ülése 1939 november 21-én, kedden. 257 teljes mértékben osztozom abban a véleményben, amelyet ő kifejtett és amelynek lényege az, hogy egész jövőnk, az egész magyar belpolitika és külpolitika jövendője azon fog eldőlni, hogy ezt az elénk tornyosuló, talán legnehezebb problémákat, a nemzetiségi kérdést mekkora bölcseséggel fogjuk tudni megoldani, azért az én szerény véleményem szerint nem volna talán az sem egészen utolsó és teljesen célszerűtlen megoldás, ha már csak a távoli jövőre való tekintettel is, .. mert hiszen szemeink előtt mindig egy olyan magyar állam lebeg, amelyben majdan, ha helyreáll, a mainál sokkal tekintélyesebb százalékot fognak jelenteni a nemzetiségek — a nemzetiségi ügyeket egy külön nemzetiségi minisztérium keretébe utalnák. Ami azután a miniszterelnökség keretébe tartozó másik igen fontos ügykört, a sajtóosztályt illeti, errenézve legyen szabad mind er ekelőtt megállapítanom azt, — és azt hiszem, hogy ebben a i. Ház túlnyomó többségének egyetértésével fogok találkozni — hogy az elmúlt évtized során az egész magyar politika szempontjából és talán az egész magyar jövő szempontjából is a legjelentősebb eredmény az volt, amelyet a magyar kormányok sajtópolitikája ért el az utóbbi években. Ez kezdődött azzal, hogy a múlttal szemben Lehetővé vált egy, a szó teljes értelmében vett és ami értelmezésünk szerint is »magyar« sajtónak a megteremtése, azután lehetővé vált nem is olyan régen az úgynevezett zugsajtó kiirtása és az újságíró kamara megszervezése, a közeli napokban pedig immár lehetségessé vált olyan esemény is, amelyet úgyszólván évtizedek óta hiába vártunk. Talán nem tiszteletlenség a Ház méltósága ellen, ha idehozom ezt az ügyet. Lehetővé vált, hogy egy napilap, amely szimbólum volt Magyarországon, rossz értelemben vett szimbólum, a Kéri Pálok és Fényes Lászlók szimbóluma, végre megszűnhetett. Ezt a megszűnést viszont szimbólumnak tekintem a jövendő magyar fejlődés szempontjából. (Meskó Zoltán: Csakhogy a »Pest« nagyon »Est«-hangzású !) Már most a sajtóosztályra visszatérve, ha én azt mondottam, hogy szükségesnek látnám azt, hogy a miniszterelnökség ügykörébe tartozó reszortok máshova utaltassanak át, méltóztassanak megengedni, hogy megpendítsek itt egy olyan témát, amely nem új, de amelyről egy idő óta keveset hallottunk. A múlt évben — legalább az újságokban úgy olvastuk és sokat is hallottunk erről a kérdésről — a kormányzat valamilyen propagandaszerv felállítását tervezte- (Rassay Károly: Taten ments!) En tisztában vagyok azzal, hogy ennek a szervnek felállítása sokak részéről már ab ovo ellenzésre talál

T (Rassay Károly: A miniszterelnök részéről!) mert hieízen legtöbbször valószínűleg az a felfogás uralkodik, hogy egyrészt nehéz nálunk Magyarországon a hivatalos propagandát különválasztani a pártpropagandától, másrészt a magyar nép jellemével satöbbi nem férnek összegezek a dolgok. (Rassay Károly: Intelligenciájával!) A magam részéről úgy érzem, hogy ha már propagandaszervet állítunk fel, magától értetődik, hogy annak semmi néven uevezendo köze a pártpolitikához nem lehet és nem szabad hogy legyen és ha meg méltóztatnak, majd engedni, hogy rámutassak egy-két szempontra, hogy mi volna a feladata ennek a propagandaintézetnek, akkor igen t. képviselőtársaim is •zetern szerint a tisztviselőkérdés, a .tisztviselői szelekció, a tisztviselők előlépése, valamint a tisztviselők eimei és rangjai, nem utolsó sorban, hanem talán éppen elsősorban a tisztviselői fizetések problémája köré kapcsolódik. A tisztviselők fizetésének problémájára bátor leszek a pénzügyi tárcánál rátérni, úgyhogy itt kizárólag ezekre a szempontokra óhajtanék rámutatni a nélkül, hogy a részletekbe belemennék, hogy mi kívánni való van a tisztviselőkérdés, szelekció, stb, terén. De a miniszterelnöki tárcáról lévén, szó, itt jutok el addig a pontig, ahol azt mondom, hogy a miniszter-elnök számára juttatnék itt egy hatáskört, amellyel eddig nem rendelkezett, — és ez nem végleges elnevezés akar lenni, ez tisztán csak egy idea — mondjuk, egy legfelsőbb közigazgatási felügyeleti hatóság formájában. Ennek a legfelsőbb hatóságnak legfontosabb munkaköre volna először ezeknek a problémáknak a megfelelő előkészítése, másodsorban pedig, tekintet nélkül az ügyek érdemi elbírálására, — mert hiszen ez az egyes minisztériumok hatáskörébe tartozik — az összes minisztériumokra és az egész magyar közigazgatásra vonatkozóan az ügy-intézésnek a gyorsaság és pontosság szempontjából való ellenőrzése, különösen pedig, mint legfőbb központi és pártatlan szervnek, a tisztviselői előlépések problémájának a megoldása, annál ig inkább, mert azok, akik ma közelről ismerik a magyar tisztviselői kar problémáit, nagyon jól tudják, hogy sokszor egy tiszta véletlenen múlik, hogy miként alakul egy fiatal tisztviselő karrierje, előmenetele aszerint, hogy az Országház-utcában vagy a Hold-utcában lépett-e be egy minisztérium kapuján, mint kezdő tisztviselő. mert az egyik minisztériumban jó előmeneteli viszonyok vannak, a másikban pedig gyengébbek; azután sok egyéb szempont is felmerül, amelyeket nincs időm itt tárgyalni. Mindenesetre fontos volna, hogy ezeket a szempontokat egy központi irányítás alá vegyük. Magától értetődően ez a legfelsőbb fej ügyeleti hatóság nem lehet más, mint a miniszterelnök, mert hiszen a miniszterelnök az, aki kormányozza az országot, következőkép szerény véleményem szerint a miniszterelnök egyszersmind a magyar közigazgatásnak, az egész állami apparátusnak a legfőbb fejé kell, hogy legyen. (Egy hang a középen: Racionalizálási) Természetesen ez vonatkozik a racionalizálásra is. .. Véleményem szerint ez volna az a módszer, amellyel a protekciót a legjobban ki lehetne kapcsolni, bár nem teljesen, mert hiszen nem az intézményekben és a rendszerben van a hiba, hanem az emberekben, és aho^y ezer év óta volt protekció, úgy ezután is lesz mindig. De az intézményeknél el lehetne menni • egy olyan határig, hogy protekció káros hatását a lehető legkisebbre csökkentsük. Ez volna tehát az a hatáskör, amely a miniszterelnöknek volna juttatandó. Mindazokat a 'resszortokat azonban, amelyek ma a miniszterelnökség hatáskörébe tartoznak, szerény megítélésem szerint éppen a miniszterelnök könnyebb és szabadabb kormányzati lehetőségei érdekében, vagy önálló hivatalok keretebe kellene utalni, vagy pedig a megfelelő szakminisztériumokhoz kellene áttenni. Ezzek kapcsolatban legyen szabad mindjárt egy-két kérdésre rámutatnom. A kisebbségi ügyeket, már, különösen János Áron igen t. képviselőtársam olyan behatóan és annyi bölcseséggel tárgyalta, hogy «zekre ép most rátérni nem akarok. De, mert