Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-54

256 Az országgyűlés képviselőházának 5 ka t mind úgy megcsinálni, ahogyan szeretnénk, de nagyon örülnénk, ha már több eredményt látnánk ott a keresztény társadalom térhódítása terén. A nyáron fent jártam Kárpataiján, körülnéztem és bizony, én mást nem láttam, mint nem az én fajtámhoz tartozó kereskedőket. Katonatiszteket is vittem oda és megmutattam nekik, hogy mi folyik ott és meg is tettem természetesen a feljelentést a főbírónál. Azt láttam, hogy a szombatot pontosan betartják. Mindenki vallását becsülöm, ehhez joguk van és okosan is teszik, azonban, ha már betartják az ő szombatjukat, a legszomorúbb az, hogy a vasárnapot nem akarják betartani. Az ajtót behúzzák, de az üzlet nincs lezárva és mindenki nyugodtan vásárolhat. Engem is öt helyre invitáltak be. Tgaz, hogy melléfogtak, mert rögtön felírtam őket és intézkedtem. Ez mutatja, hogy ott egészen más szellem van. Belátom, hogy vannak nehézségek, tudom is, hogy milyen okoknál fogva, de mindenesetre kelleje ott valamit csinálni. Azt a ruszin népet meg kellene szabadítani, lelkileg is fel kellene szabadítani, nemcsak területileg, mert reájuk nehezedik az az idegen társaság, amely bizony, anyagilag teljesen kihasználja őket. Aki ott fent járt és hazajött és elolvasta Barthának és Egánnak a dolgait, azt mondja: milyen enyhén írták ezt meg annakidején, milyen szordinót tettek a hangjukra, milyen gyengén írták meg, mert amit ott lát az ember, azt el sem hinné, ha nem látja. (Tost László: Akkor még nem volt annyi beszivárgott! — Derültséf).) Hát bizony, akkor ki kell szivárogtatni őket. (Derültség.) Várom a miniszterelnök úr felvilágosítását erre és kérem, hogy a nemzeti megbékélés szempontjából is szívlelje meg, amiket elmondottam. A költségvetést egyébként pártállásomnál fogva nem fogadom el. Elnök: Szólásra következik? Szeder János jegyző: Donath György! Elnök: Donath György képviselő urat illeti a szó. Doná

th György: T. Képviselőház! Az előttem szólott igen t. képviselőtársaim bőségesen kimerítették azokat a témaköröket, amelyek a miniszterelnökséggel kapcsolatos elvi és nagy politikai kérdéseket illetik, méltóztassék tehát megengedni, hogy itt most csak néhány szervezeti kérdésre mutassak rá. Tisztában vagyok azzal, s azt hiszem, mindnyájan nagyon jól tudjuk, hogy a költségvetés összeállítását olyan hosszú és alapos munka előzi meg, olyan sok szempontra kell figyelemmel lenni és annyiféle érdeket kel! összeegyeztetni, hogy a költségvetésnek, mondjuk, számszerű megbolygatása a parlament részéről már célszerűtlen volna, viszont talán helyes, ha a törvényhozók a költségvetési vita során egy-két szempontra felhívják a figyelmet, amelyet esetleg a jövőben azután megfelelő módon gyümölcsöztetni lehet. Ezzel kapcsolatban legyen szabad mindjárt rámutatnom valamire, amit az előadó úr különösen kiemelt s ami az indokolásban is található, hogy a miniszterelnökség kiadásait, különösen személyi kiadásait, a miniszterelnökség személyi létszámát növelni kellett, inert hiszen a miniszterelnöki állás közjogi fejlődése — sőt egészen világszerte észlelhető fejlődése — a miniszterelnök politikai hatalmát és politikai felelősségét egyre nagyobbá teszik, úgyhogy az ezzel kapcsolatos munka is megfelelő szervezetet kíván. U ülése 1939 november 21-én, kedden. Méltóztassanak megengedni, hogy a magam részéről ehhez azt a szerény észrevételt tegyem, — s ez nemcsak a miniszterelnökségre, hanem valamennyi tárcára vonatkozik, hiszen sokszor hallottuk is már ezt a panaszt különböző formákban, még miniszter uraktól is — hogy a mai fejlődés azt eredményezte, hogy a miniszterek az esetek túlnyomó többségében alig tudnak kormányozni, annyit kell adminisztrálni. Véleményem szerint ez egy helytelen fejlődés eredménye. Hogy ezen milyen eszközökkel lehet segíteni, annak fejtegetése igen messzire nyúlna. Csak a miniszterelnöki tárcát véve figyelembe, az a szerény nézetem, hogy a miniszterelnöki tárcával kapcsolatban is —- és ez nem a közelmúltra vonatkozik, hanem évtizedes fejlődés eredménye — bizonyos helytelen fejlődés mutatkozott abban az irányban, hogy a miniszterelnökség egy immár igén tekintélyes miriisztériummá fejlődött, holott az én szerény nézetem szerint, a miniszterelnök elsősorban és mindenek fölött kormányoz. Véleményem szerint az, hogy túlságosan sok reszszortügy került a miniszterelnökség hatáskörébe, nem egészen szerencsés fejlődés. (Ügy van! jobb felől.) Már most, ha szabad, szeretném egy-két ilyen szempontra a részletek tekintetében is felhívni a figyelmet. Szerény nézetem szerint, — amint hangsúlyoztam — a miniszterelnök legfőbb feladata a politikai legfőbb irányítás i és az ország kormányzása, tehát a büró szempontjából, az én véleményem szerint, alig volna több hivatalra szüksége, mint amennyit a személyes hivatal, mondjuk

; egy tágabb értelemben vett kabinet megkíván. Még egy munkakört juttatnék a miniszterelnöknek, amely ma nem tartozik a hatáskörébe. Erről a kérdésről igen hosszas előadást kellene tartani, ha volna arra idő, és ez szorosan összefüggésben van az egész magyar közjogi fejlődós kérdésével, amely a törvényhozás és a végrehajtóhataiom szempontjából szintén bizonyos eltolódásokat mutat ma már. Az én szerény nézetem szerint helyes az az általános és Európaszerte tapasztalható fejlődés, amely a törvényhozóhatalommal szemben sok esetben a végrehajtóhatalomnak bizonyos, a múlt században, mondjuk, még el nem ismert, előnyöket biztosít. Ez azonban szükségképpen feltételezi azt, hogy a végrehajtóhatalomnak rendelkezésére álljon egy minden kritikát kibíró, egészen elsőrangú hivatalnoki kar. Még csak véletlenül sem használom azt a szót, hogy bürokrácia. Nem akarok ezúttal kritikát, mondani a magyar bürokráciáról, amelyhez nekem is szerencsém volt tartozni a múltban. Tudom azt, — és ez volt a hitvallásom nekem is — hogy állami tisztviselőnek lenni egyike a legszebb és a legmagasztosabb feladatoknak, mert hiszen az állami tisztviselő az, aki a közigazgatásban a törvényeket végrehajtja s aki a nép, az egész nemzet számára azokat az előnyöket, amelyeket itt a törvényhozásban biztosítani akarunk, hozzáférhetővé teszi. Nem hiszem azonban, hogy támadás volna a magyar hivatalnoki kar ellen, amely nehéz időkben mindig szépen teljesíti a feladatát, ha mégis — teljes tárgyilagossággal — megállapítjuk azt, hogy bizony azért ezen a téren sok kívánni való van és nagyon sok rendezni való van. (Egy hang balfelől: Nagyon sok!) A rendezésről es az egész tisztviselői problémáról szólva, ha szabad magamat így kifejeznem, -- az en ne-