Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-53

200 Az országgyűlés képviselőházának 53. ülése 1939 november 17-én, pénteken. teljesítem — akkor ezeknek az áruknak az értékesítésében zökkenő nem lesz. Itt még külön is felhívom a földmívelésügyi miniszter úr figyelmét az angóranyúl tenyésztésére. Ez rendkívül nagy jelentőségű dolog. Kerületem szegényebb néposztálya nagy lelkesedéssel karolta fel ezt a gazdasági ágat, de az angóranyúl bőrét és húsát nem tudja megfelelőképpen értékesíteni, már pedig ez a termelésnek olyan tényezője, amelyet feltétlenül fel keli karolni, hogy népünk jólétét biztosíthassuk. Amikor én a költségvetés eme tételeinek felemelését kérem, meg vagyok róla győződve, hogy a földmívelésügyi miniszter úr kéréseimet feltétlenül magáévá fogja tenni és ezért, iránta érzett bizalmam folytán a költségvetést tisztelettel elfogadom. (Taps jobbfelől.) Elnök: Szólásra következik? Mocsáry Ödön jegyző: Jandl Lajos! Elnök: Jandl képviselő úr nincs jelen, feliratkozása töröltetik. Szólásra következik? Mocsáry Ödön jegyző: Nagy Ferenc! Elnök: Nagy Ferenc képviselő urat illeti a szó. Nagy Ferenc: Igen t. Képviselőház! A földmívelésügyi tárca költségvetésének eddigi vitájából kicsendült a magyar föld iránti mérhetetlen nagy szeretet. Minden egyes szónok beszédén meglátszott, hogy nemcsak hozzáértéssel, de nagy-nagy szeretettel is foglalkozott ,t magyar mezőgazdaság kérdéseivel. Ez természetes is a magyar képviselőház részéről. Természetes, hogy mindenki nemcsak azért tartja a mezőgazdaságot a legfontosabb termelési tényezőnek, mert ez a legősibb foglalkozás, mert az ezer esztendő sok-sok nemzeti küzdelmére ez a fold tett elég erőssé bennünket, mert ezer esztendő sok szenvedésének elviseléséhez is ez a föld adott mindenkor erőt és mert számbelileg a legnagyobb termelési ág, hanem azért is, mert — amint nagyon szépen, szinte klasszikusan fejezte ki tegnap Laky Dezső t. képviselőtársam a magyar mezőgazdaság megítélését. — a magyar mezőgazdaság a magyar naprendszerben a nap, amely körül futja pályáját és végzi rendeltetését minden más termelési ág. Ennek a mezőgazdaságnak jóléte jelenti az egész nemzet egyetemének a jólétét, még azokét is, akiknek egy virágcserépnyi földjük sincs, vagy a földdel soha semmi kapcsolatuk nem volt. A mezőgazdaság és annak alapja, a föld tart és köt össze bennünket magyarokat mindenkor, amikor nehéz idők következnek ránk. Nincs tehát mit csodálkozni azon, ha a magyar képviselőház éppen a földmívelésügyi tárca tárgyalásánál a magyar mezőgazdaság iránt érzett minden szeretetét és megértését bele próbálja vinni a vitába. Ebből folyik tehát, hogy Magyarországon a mezőgazdaságot vezetni, irányítani, sorsa felett Őrködni és kérdéseit kormányzati úton rendezni: a legszebb, legnagyobb és leghálásabb kormányzati feladat is, ezért tartom én az^ egész költségvetési tárgyalás során a földmívelésügyi tárca vitáját a legfontosabbnak, a leglényegesebbnek. Azonban, t. Ház, mint magyar ember végtelen nagy örömmel hallgattam a kereskedelmi és ipari tárcák költségvetésének a vitáját is és az volt az érzésem, hogy a két másik gazdasági tárca vitájánál talán nem annyira a forró szeretet hatotta át a vita szónokait, mint a földmívelésügyi tárca vitájánál, hanem a szárazabb szakszerűség és az az érzésem, hogy a mai túlságosan is reális időkben az ilyen szakszerű viták többet is használnak egyegy termelési vagy gazdasági ágnak, mmt amikor á szeretet megnyilatkozásai mellett sokszor a szakszerűség szempontjai kimaradnak a vitából, Igaza volt egyik képviselőtársamnak, aki azt a megállapítást tette, — vitéz Eoszner jstván báró úr volt, aki kiváló szaktudással szólott hozzá a földmívelésügyi tárca költségvetéséhez — hogy amikor egy tárca költségvetése már idekerül a panament nyilvános ülésébe, amikor átment már a bizottságokon és részleteiben tételről-tótelre letárgyalták, akkor a vitában résztvevők feladata itt már nem az, hogy apró részekre bontsák a költségvetést, hanem főleg az, hogy a tárcával kapcsolatos nagyobb jelentőségű, mondjuk, elvi jelentőségű kérdéseket tegyék vizsgálat tárgyává. Ilyen megítélés álapján szeretném a magyar mezőgazdaság fejlődését megvizsgálni itt, amennyiben a t. Ház türelme erre módot ad. T. Ház! Meg kell állapítanunk azt, hogy nemzetgazdaságunk örvendetes fejlődése -mellett is a magyar mezőgazdaság túlságosan elmaradott; elmaradott különösen akkor, !hogy ha a magyar -mezőgazdaságnak azt a részét nézzük, ahol a földet kisemiberek, tanulatlan, a szakszerűség szempontjából iskolázatlan emberek művelik. Nem azt mondom, hogy hanyatlott a magyar mezőgazdaság, ele ezek í KM i a rohanó időkben a megállás is igen hamar elmaradottságot jelent. Amikor visszanézünk nem egészen a jobbágy-felszabadításig, csak, mondjuk, a századforduló körüli időkig, a magyar mezőgazdaság fejlődésének útjára, azt kell megállapítanunk, hogy az a korszak, amelyet igen sokan itt világs,zemléleti szempontból ítélnek el és kárhoztatnak, a liberális korszak a mezőgazdaságnak Magyarországon, különösen pedig a kis mezőgazdaságnak nem kedvezett. Ezalatt a korszak alatt indult meg a gyáriparosodás Magyarországon s a magyar mezőgazdaság őserejét használták fél arra, hogy a fiatal, gyenge és erőtlen ipart a hóna alá vegye, élesztgesse, táplálja és miközben a gyáripar és azok a termelési ágak, amelyek beleestek a liberalizmus vonalába, amelyek ki tudták fogni a liberalizmus által felkeltett szeleket, naggyá és hatalmassá fejlődtek, aközben a magyar mezőgazdaság fejlődése megállott. T. Ház! Egynéhány mintagazdaság kimutatása, az évről-évre megismétlődő tenyészállatvásárclk nem jelentik azt, hogy a magyar mezőgazdaság olyan mértékben haladt előre az utóbbi időkben, (mint amilyenre szükség lett volna. Gondoljunk csak vissza arra, hogy amikor a századforduló idején már a világ népei, különösen északon és északnyugaton mindenütt rájöttek arra, hogy a mezőgazdaság fejlesztése jelenti a fajvédelmet, a honvédelmet, a szociális kérdések megoldását, akkor itt még nálunk magyar szempontból tiszteletreméltó, de reális szempontból bizony nagyon káros viták húzódtak néha esztendőkig its arról, hogy egyik vagy másik ezrednek legyen-e zenekara, vagy pedig a vezényszó ilyen legyen-e vagy olyan. Kö7'oo"í vitákban élte ki ideiét, élte ki a századfordló évtizedeit a magyar«ág akkor, amikor Dánia és Hollandia rájöttek arra, hogy nagy vesztett háború után is naggyá le\