Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-52

146 Az országgyűlés képviselőházának 52. nuciózusan nézi azt, hogy megvan-e az elsőhelyi betáblázás annál a kisiparosnál — pedig ha a kisiparosnak tehermentes ingatlana van, akkor nem jön fel Budapestre, hogy itt vegyen fel kölcsönt, mert kap a vidéki pénzintézetektől is — ha pedig saját magának egyáltalán nincs ingatlanfedezete, akkor a kezeseknél is első helyi betáblázást követel meg az intézet. Úgy tudom, egy időben, talán négy, öt, fvagy hat évvel ezelőtt, voltak ott könnyelmű kihitelezések és lehetséges, hogy az intézet most ezt akarja bespórolni. Ezt azonban nagyon rossz időben teszi, éppen akkor, amikor a kisiparosságnak még nagyobb szüksége volna arra, hogy egy kissé legalább könnyebben kezeltessenek ezek a hitelezések. Legyen szabad rámutatnom arra is, hogy ni!ost már megvan a kézműiparosság részéről oly gyakran és oly sokszor sürgetett kézműipari hitelintézet, de vájjon tudja-e ez teljesíteni a feladatát? Budapesten és Budapest környékén talán annyira — amennyire tudja, a vicéken azonban egyáltalán nem. A helyzet ugyanis a következő. Rendelnek egyszerre 20 ágyat, vagy 20 szekrényt ugyanabból a típusból. Méltóztassék megmondani, igen t. miniszter úr, melyik vidéki kisiparos van abban a helyzetben, hogy saját tőkéjéből egyszerre elő tudjon állítani 20 ágyat, vagy 20 szekrényt? Ez lehetetlenség! Pedig a hitelintézet ezt kéri, azt mondván, hogy nem érdemes külön átvenni két, vagy három darabot. Kérem a miniszter urat, méltóztassék általában a vidéki kisiparossággal kissé jobban törődni, mint ahogyan talán elődei törődtek. A miniszter úr egyenes magatartása reményt kelt bennünk arra, hogy a kisiparosság helyzetén igenis inkább fog változtatni, mint ahogyan az idáig történt, s éppen ezért vagyok bátor figyelmébe ajánlani ezt a kérdést, mert a magyarságnak egyetemes érdeke, hogy most már egyszer a kisiparosság is hozzájusson ezekhez a bénékhez, s nagyobb mértékben hozzájusson a közszállításokhoz. Most a közszállításoknál is ugyanez a helyzet. Budapest és ïîudapest környéke részesedik benne, de alvidék nem. Amikor például eljártam a honvédelmi minisztériumban aziránt, hogy lőszerládák szállítására kapjon rendelést a vidéki kisiparosság, azt mondták: kérem, képviselő úr, nem érdemes nekünk azért a száz, vagy kétszáz ládáért leküldenünk valakit, hogy ott a helyszínen átvegye. Ha felküldik ide Budapestre, akkor rendben van. Igen, de ha a felküldést a vidéki kisiparos sajátjából kénytelen fedezni, akkor már nem versenyképes a budapesti és budapestkörnyéki kisiparossal. Ezek azok a szempontok, amelyeket a miniszter úr figyelmébe óhajtottam ajánlani. Kérem őt, hogy a kisiparosságra, de különösen a vidéki kisiparosságra méltóztassék nagyobb súlyt helyezni és méltóztassék a közmunkákat, a közszállításokat, nem különben pedig az exportszállításokat is organikusan úgy megszervezni, hogy a vidéki kisiparosságnak is módja legyen belekapcsolódni ezekbe az akciókba. Nem tartozik ugyan az iparügyi minisztérium tárcájának keretébe, ide vannak közös vonatkozások, ezért megemlítem, hogy a kisiparosság adóterhei mérhetetlenül súlyosak. Nálunk nincsen megállapítva az a minimum, amelyet adómentesen kell hagyni, míg a külföldön ez úgyszólván minden államban megtalálható. Nálunk nemcsak hogy súlyosan adózik a kisiparosság, hanem ebben az évben az adóülése 1939 november 16-án, csütörtökön. 1 ját 90—40—50%-kai fel is emelték, sőt tudok eseteket, amikor az emelés 100%-os. (Csoór Lajos: Katona volt! Nem dolgozhatott!) Éppen erre akarok rátérni. Éppen az építőiparban tapasztaltam, hogy nagyon sok kisiparost hívtak be katonai szolgálatra. Megtörtént a kerületemben, hogy behívtak egy 48 vagy 50 éves kőmívesmestert és két fiát, úgyhogy a családból egyszeirre hárman teljesítettek katonai szolgálatot. Éppen az őszi munka idejét, amikor alkalma lett volna dolgozni, a katonaságnál töltötte el ez a kőmívesmester két gyermekévei együtt. Hogyan menjen neki egy ilyen építőiparos a télnek, amikor semmi, de semmi lehetősége nincs arra, hogy télen keressen? Az adóterhei a kisiparosságnak szinte már kibírhatatlanok. De még nagyobb vagy ezzel egyenértékű szociális terheket visel azonfelül. Méltóztatnak tudni, hogy a (kisiparosságot, ha nem teljesíti szociális kötelességeit és munkásainak Oti.-járulékát nem fizeti be, tömegesen jelenti fel az Oti. Az Oti.-nak vannak egyes vidéki kirendeltségei, amelyek a kisiparossággal szemben krudélisan járnak el. Van olyan ipartestület, amelynek kebeléből egy éven beiül 80—90 iparost jelentettek fel. Órákat, délelőttöket töltenek el ezek a járásbíróságokon, amely végül súlyosan megbünteti őket. A kisiparosság, amennyire tudja, teljesíti szociális kötelezettségeit, azonban méltóztassék a kisiparosokat olyan helyzetbe hozni, hogy tudják teljesíteni kötelességeiket. Ök szívesen fizetik be munkás testvéreik ért az Oti.

7 járulékot, de amikor önmaguk teljesen le vannak rongyolódva, téli munkanélküliség fenyegeti őket s bizonytalanságban vannak öreg napjaikra, természetesen nem tudják viselni a szociális terheket. T. Ház! Ha a kormányzat a múltban gondoskodott arról, hogy a nagyipar adókedvezményeivel hozzájuthasson százezerpengős és egymilliópengős támogatásokhoz, akkor a kisiparnak is joga van arra, hogy kérjen támogatást. Ha a (múltban elrendelte a kormányzat és törvényesi intézkedéseket hozott aziránt, hogy tízezerholdas nagybirtokosok védettekké nyilváníttassanak, akkor kötelessége lett volna a védett műhely intézményét is bevezetni a kisiparosság számára, nnert lehetetlenség az, hogy nagyobb állami gondoskodásban részesítsünk egy dúsgazdag, talán sokszor saját hibájából eladósodott nagybirtokost, mint aminőben részesítjük az (önhibáján kívül elszegényedett kisiparost. Fel kell vetnem a kérdést, hogy csakugyan mi az oka annak, hogy a kisiparosság ennyire lent van és ennyire nem tudott magán segíteni. Azért van ez, mert politikailag a kisiparosság nincs megiSizervezve. Nem pártpolitikai kérdést vetek itt fel. Annak is nagyon örültem volna, ha a mostani tavaszi választásokon a kormánypárt részéről jön be 8—10—15 kisiparos; nagyon szívesen láttam volna íRst, ha a kormánypárt teszi magáévá a kisparosságnak érdekeit annyira, hogy jelöl közülök egy osomó képviselőt és beküldi őket ide. Azonban elszomorodott^ szívvel látom, hogy talán csak felvidéki képviselőtársainkkal jött be ide egy vagy két kisiparos, sőt talán egy sem és a régiek közül mindössze egyetlen egy kisiparos ül itt közöttünk. Ez a hiány az első és legnagyobb magyarázata annak, hogy a kisiparosságnak sízavát nem halljuk meg. Míg a nagyiparnak, a középiparnak képviselői itt ülnek,