Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-52

Az országgyűlés, képviselőházának 52. vi° ^korlátlan iparűzési szabadság tehát alig 12 évvel utána már törvényes korlátozást kívánt és 1884-ben a XVII. te. formájában az akkori országgyűlés négyheti tárgyalás után meg is hozta a kívánt korlátozásokat. Ha figyelemmel kísérjük a nemzeti termelés, különösen pedig az ipari termelés kiviteleit, az ipari tényezők anyaggazdálkodásának és az ipari munkásságnak a képzését, azt állapíthatjuk meg, hogy ezen a téren a teljes kötöttség csak 'bizonyos ideig és bizonyos előfeltételek mellett volt jó, viszont a teljes szabadság sem szolgálta az ipari termelés érdekeit. Voltaképpen a folytonosan változó termelési élet megfigyelésére és más termelési ágakkal, valamint a korszerű értékesítési és szociális igényeket • összhangba hozó rendezésekre van szükség ahhoz, hogy az ipar fejlődhessék. Az 1884:XVII. te. nemcsak az ipari rend és az iparfejlesztés érdekében karlátozott iparszabadságot biztosította, hanem az iparosság szétesését igyekezett megakadályozni és a kötelező belépésen alapuló ipartestületi intézményt létesíteni; Amint látjuk tehát, a céhek világának korlátozottságát széjjelvető és széjjelrobbantó szahad iparűzés elve fokozatosan visszatért a korlátozásokhoz. Végül ugyanez a törvény kimondotta az iparostanoncoknak országosan, általánosan kötelező oktatását. A következő ipartörvény-módosítás, az 1922:XII. te. a világháborút követő idők szellemében való átváltozást hozza és foglalkozik a tanoncutánpótlás kérdésével is. A tanoncképzés szociális részét hangsúlyozza, de azzal a rendelkezéssel, hogy a tanoncidő alsó határát mértéken felül leszállította, az iparosutánpótlás minőségi nevelésének rovására intézkedett. Ez az 1922. évi ipartörvény nem korlátozta a tanoncok létszámát sem. Ismét az élet kívánta ezen a téren a rendezést, úgyhogy az akkor illetékes kereskedelemügyi miniszter 1931-ben a 152.288. számú rendeletével a képesítéshez kötött iparokban és gyári üzemekben foglalkoztatott tanoncok maximális létszámáról intézkedik. T. Ház! A mai élet ismét beavatkozást sürget a tanoncnevelés kérdésében. Az iparfejlesztés és' iparosodás érdekében korszerűen képzett és kellő számú utánpótlást kell biztosítani. Az 1932. évi adatok szerint kereken 400.000 a kisiparban és gyáriparban foglalkoztatott úgynevezett minősített szakmunkások száma. A tanoncok száma ugyanakkor 73.000, azaz a 400.000-nek 18 százaléka. Ebben a számban azonban minden szerződtetett tanonc bennfoglaltatik. Ha figyelembe vesszük, hogy a szerződés időtartama 1—4 évig terjed bizonyos esetekben és átlagban három évben állapítjuk meg a tanoncok szerződésének idejét, megállapíthatjuk azt, hogy a szakminősített iparosok 6 százaléka, évente 20—25.000 tanonc szabadul fel^ és kerül az iparűző életbe. Ez az utánpótlás számbelileg kielégítő a jelenlegi ipari szakmunkáslétszám fenntartására, de a komoly iparfejlesztés szempontjából rendkívül kevés. • Olyan ipari kormányzatra és olyan közgazdasági jellegű intézkedésre- van tehát szükség, amely mind az iparospályára való törekvést, jelesül tanoncélethez való kedvet fokozza, mind pedig lehetővé teszi, különösen a magyar falu törekvő, de ezidőszerint munkaerőben fölösleges számú és erre való ifjai részére, hogy a magyar ipar szolgálatába állhassanak. KÉPVISELŐHÁZI FAPLÖ III. 1939 november 16-án, csütörtökön. 137 Még gyengébb az iparostanoncok létszámbeh viszonya, ha külön vizsgáljuk az utánpótlás kérdését a kisiparosság és külön a gváripar szempontjából. Ha tovább vizsgáljuk azt, hogyan oszlik fel az ipari szakmunkások száma eis mi a hozzájuk viszonyított tanoncok létszama, akkor közeletbibről is megjelölhetjük a szükséges intézkedések tartalmát. A 400.000 szakképzett iparűzőből a kisiparban 327.000 foglalkozik, akik közül 144.000 önálló iparosmester és 170.000 az úgynevezett ipari szaksegéd. Az ezeknél foglalkoztatott tanoncok száma 63.700, azaz a kisipari szakmunkások 20%-a. Ez a százalékarányszám még akkor sem volna elégséges az iparfejlesztés szempontjából, ha egyébként a tanoncképzés országosan és általánosan korszerű volna, mert hiszen ez évenként mindössze 6—8% utánpótlásnak felel meg. A kismesterek tehát ezek szerint egyáltalán nem merítik ki azt a lehetőséget, hogy az országos iparfejlesztés szempontjából szükséges számú tanoncot tartsák. Elvileg minden mesternek, tehát 144.000 iparosmesternek volna joga tanoncot tartani és ha figyelembe vesszük az 1931. évi korlátozást, amely azt mondja, hogy minden két szaksegéd után egy tanonc tartható, akkor a kisiparban foglalkoztatott tanoncok száma 150.000 lehetne a mai 63.000-rel szemben. 150,000 tanoncra kétségtelenül a kisiparban sem volna szükség, de ha a kisiparosságot a községek és városok, valamint maga az állam támogatnák a tanoncnevelésre és képzésre szolgáló intézmények berendezésével és szociális intézkedésekkel, bizonyára jobban lehetne biztosítani a magyar iparfejlesztéshez okvetlenül szükséges minőségi és mennyiségi utánpótlást. T. Ház! A gyárak tanoncutánképzése, különösen ami a létszámot illeti, sürgős és kötelező beavatkozást kíván, A gyáriparban foglalkoztatott szakmunkások száma ugyanis 83.000, ugyanakkor a gyáriparban foglalkoztatott tanoncok száma mindössze 9300, azaz 11%. Ha azonban figyelembe vesszük azt, hogy nem 9300 tanonc szabadul évenként, hanem ennek a számnak csak a harmada, akkor azt kell mondanom, hogy évenként 3—4%-ig terjed a gyáriparban felszabaduló tanoncok száma. Ez még a meglévő gyáripari szakmunkásutánpóiláshoz sem elegendő, nemhogy elegendő volna az iparfejlesztéshez. Tisztelettel meg kell emlékeznem arról, hogy ez a kontroverzia a kisiparosok által foglalkoztatott iparostanonclétszám és a gyárak által foglalkoztatott iparostanonclétszám között még nagyobb, ha figyelembe vesszük azt, hogy a körülbelül 4 milliárdnyi nemzeti ipari termelési* értékből a mindössze 4% utánpótlást nevelő vállalatok 75%-ot tesznek ki, azaz 3 milliárd pengőnyi nemzeti értéket termelnek, a tanoncutánképzésről pedig nem gondoskodnak. Tanoncot tartani és nevelni éppen úgy, mint családot alapítani és gyermeket nevelni, különösen a mai időkben közkötelesseg/f?^ van! ügy van!) A tanonctartás is voltaképpen áldozat és csak abban különbözik a család isteni és természeti erejű kötelességétől, hogy a közkötelességen kívül hasznot is jelent a munkaadónak, a gyáraknak, a vállalatoknak. Mindenkor és pontosan annyi hasznot jelentenek a tanoncok a^ gyárak zavartalan termelési rendjének biztosításával, mint ahány tanoncot neveltek és ahogyan nevelték a tanoncokat. így bizonyos mennyiség18