Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-52

136 Az országgyűlés képviselőházának 52. ülése 1939 november 16-án, csütörtökön. hatja tehát valaki azt, hogy a búzatermelésről menjünk át más termelési ágra? Állítom, hogy a mezőgazdaság, amely küzdve-küzd a letért, minden pillanatot és lehetőséget megragadna arra, hogy többet produkáljon, mert hiszen saját magának produkál elsősorban, hiszen neki az adót és az egyéb kiadásokat meg kell fizetnie, ha kevesebbet termel, ha többet termel, tehát egy pillanatig sem lehet azt gondülni, hogy a mezőgazdaság butaságból nem termel többet. Megpróbálta ezt már a mezőgazdaság: áttért á hagymatennelésre,. a paprikatermelésre, meg nem tudom, milyen cikkek termelésére, (Malasits Géza: Ricinusolaj!) de mindig azt látta, hogy a következő esztendőben már túltermelés volt abból a terményből és ottmaradt a nyakán. Mélyen t. Ház! A nagyipar termelése nyomja a mezőgazdaságot, ma, hiszen nem az adók, hanem az iparcikkeik árai azok, amelyek — pedig iparcikkek nélkül nem prosperálhat a mezőgazdaság — improduktívvá teszik a mezőgazdasági termelést. Nem szabad azt számításba venni a nagyiparnál sem, hogy mennyi az a befektetés s a befektetett tőkének legalább két-három százalékát kell, hogy keresse. Ha megnézzük, hogy a mezőgazdaság megkeresi-e a befektetésének két-három százalékát, akkor azt látjuk, hogy nemhogy nem keresi meg, hanem voltak esztendők,, amikor egyenesen ráfizetett. Ez nem frázis, arra tanúbizonyságok vannak, hogy sok gazda az adó kifizetésére a. bankból kölcsönt vett fel, hogy magyar állampolgári kötelességét teljesíteni tudja. Amikor tehát a nagyipari cikkek ,árai elviselhetetlenek s amikor viszont az*t olvassuk, hogy a nagyipar költségvetései hány millió pengő nyereséggel zárultak, akkor megállapíthatjuk, hogy itt nincs rendiben valami az iparfejlesztés körül. * Mindannyian elismerjük annak szükségességét, hogy ne vigyük pénzünket külföldre olyan árukért, amelyeket idehaza is elő tudunk állítani, viszont akkor a gyáripart olyan helyzetbe kell hozni, hogy ne legyen alkalma arra, hogy kiuzsorázza és kihasználja azt a lehetőséget, hogy a külföldi iparcikkeket esetleg elzárjuk a behozataltól azért, hogy ott nagy erővel érvényesüljön. , Itt van egy közszükségleti cikk: az eke. Az eke ára békében három mázsa búza árának felelt meg, ma már pedig hét mázsa búzát kell fizetni ezért a cikkért, amely a mezőgazdaságnak létszükséglete, hiszen eke nélkül nem lehet szántani. Vagy itt van a cukor ára: olyan magas,^.hogy nem lehet megfizetni. Fel lehetne még sorolni egyéb cikkeket is, de nem akarom, untatni a t. Házat, mindannyian ismerjük a gyáriparnak ezeket a kinövéseit. Itt vannak a szérumárak, amelyekről majd holnap, a földmívelésügyi tárcánál fogok beszélni. Ma egy szérumkartel működik, amit nem tudok^ megérteni, mert hiszen volt a múltban egy állami szérumtermelő intézmény, később azonban a szérumértékesítés is valamilyen kartel kezébe került. Mélyen t. Ház! A legmesszebbmenő megértéssel vagyok a kisiparosság helyzete iránt és arra kérem az iparügyi kormányt, vegye figyelembe minden tekintetben és minden vonalon azt, hogy a vidéki kisiparosság sokkal nehezebb helyzetben van, mint a városi kisiparosság; felsoroltam már adatokat arranézve, hogy a vidéki kisiparosság nagyon sok körülménynél fogva sokkal hátrányosabb helyzetben van. Az iparügyi miniszter úr, mivel ízigvérig magyar ember", nem is lehet más, mint a magyar kisiparosság támogatója, mint a magyar kisiparosság érdekének védelmezője, aki tudja, hogy minden lehetőt el kell követnünk arra, hogy amit magyar kéz meg tud csinálni, azt ne bízzuk más kezekre, hanem elsősorban azoknak adjunk munkát és munkájuk után megélhetést, akik ennek az országnak mindig megbízható fiai. A miniszter úr iránt teljes bizalommal vagyok, de mindaddig, amíg a kartel-kérdés nemcsak a mezőgazdaságot, hanem a mezőgazdaságon keresztül a társadalmi réteget is borzasztóan sújtja, addig a költségvetést nem tudom elfogadni. Elnök: Szólásra következik? Nagy Ferenc jegyző: Szabó Gyula! Elnök: Szabó Gyula képviselő urat illeti a szó. Szabó Gyula: T. Ház! Az iparügyi tárca költségvetésével kapcsolatosan, mint az iparosság személyi utánpótlásáról, meg kell emlékeznünk a tanonckérdésről. A belső nemzetgazdasági szükséglet, azonkívül a körülöttünk fekvő államok önellátásra való törekvése äs iparunk fejlesztésére késztet. Az iparfejlesztés kérdése nemcsak a nyersanyag felhasználásának módja csupán, hanem elsősorban a szakemberek utánpótlásának kérdése. Történeti időkhöz mért felelősség nyugszik ma az iparügyi kormányzat vállán, nemcsak a jelen nehéz kérdéseit, hanem a távolabbi jövőt illetően is. Az adott viszonyok között nemcsak anyagellátási nehézségeink vannak, hanem azt valójában megelőzte már az egyes szakmákban mutatkozó szakmunkáshiány. A meglévő ipar fejlesztése és a további fokozatos iparosodás mélyreható iparügyi kormányzati intézkedéseket kívánnak a szakmunkásutánpótlas nevelésének kérdésében." Ezenkívül azt kívánja, hogy az iparostanoncok szakképzése, oktatása és nevelése nagyobb gonddal történjék, mint eddig, de legalább olyan mértékben tartsák szem előtt, mint amennyi figyelmet a nyersanyagellátás biztosításának kérdésére fordítanak. Mezőgazdaságunk szükséges mérvű iparosodása, valamint a megnövekesdett honvédelmi szükséglet mindenáron belföldön való kielégítése azt kívánja, hogy az ipari iszakmunkásság utánpótlása, a tanoncképzés _ és nevelés mind tartalmilag, mind számbelileg korszerű legyen. Nemzeti érdek tehát ezzel az aránylag elhanyagolt kérdéssel foglalkozni, és bátor vagyok a t. Ház és az iparügyi kormányzat figyelmét az alábbiakra tisztelettel felhívni. Amióta iparűzésről tudunk, azóta természetes az a törekvés, hogy mindenkor a kellő utánpótlásra igyekeztek. Voltak idők, így a óéhek világában, amikor a zárt gazdálkodási rendszer mellett esak a legszükségesebb számú tanoncot tartották. Az ipar fejlődésével, különösen pedig a gépesedéssel kapcsolatban mindennemű mennyiségbeli és minőségbeli képzést és igényt elvetettek. Az 1872:

VIII. tcikk a korlátlan iparszabadság* alapján épült fel s úgy a tanoncok létszámára, mint azok képzésére vonatkozó előírást és korlátozásokat megszüntette. Amennyire kitűnő volt a céhek oktatásának és általános nevelésének kihatása, amíg a céhek a közérdeket tartották szem előtt, úgyannyira ártalmas volt a teljes szabadság is. Alig egy-két évvel a céh^k íeloszlatását és a szabad iparűzést biztosító 1872: VIII. te. megjelenése után, maga az élet kívánta az észszerű korlátozást. A teljes és