Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.

Ülésnapok - 1939-52

Az országgyűlés képviselőházának 52. ülése 1989 november 16-án, csütörtökön. 113 még jelentősebb arányúnak fogja mutatni Magyarország ipari népességét. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől. — Homonnay Tivadar: Ez az egészséges fejlődés!) Felmerül azonban az a kérdés, vájjon SL magasabb társadalmi érdekek szemszögéből lehet-e kívánatosnak tartani ezt a fejlődést, aminek az a nyitja, hogy a mezőgazdaság népfeleslegéből szívott és szív ezután is magához széles néprétegeket az ipar munkaalkalmakat teremtő munkapiaca. Ezt â kérdést legegyszerűbben talán úgy tudom megvilágítani, ha azt teszem vizsgálat tárgyává, vájjon az & mezőgazdasági foglalkozásából, a faluról a városba, az ipari műhelybe vándorolt egyén, aki kiszakadt megszokott életmiliőjéből, kap-e valóban jobb megélhetést az ipar vállalataiban, olyant, amely egyúttal alkalmas arra is, hogy kárpótolja őt a foglalko% zásesere sokszor csak igen nehezen érzékelhető hátrányaiért. (Egy hang jobbfelől: Okos beszéd! — Halljuk! Halljuk jobbfelől.) Hivatkozom arra, hogy 1938-ban a magyar gyáripari statisztika szerint egy gyáripari munkás keresete 1200 pengő volt. Anélkül, hogy különös

# mérlegelést eszközölnék, nyugodtan és tárgyilagosan meg kell állapítani azt, hogy. ezt a keresményt meglehetősen nagy térköz választja el attól a keresménytől, amely a mezőgazdasági munkásságnak natural- •. és pénzjayakban összefonódó, de végső eredményben mégis csak kisebb keresménye (Ügy van! Úgy van! jobbfelől.) gyanánt mutatkozik. (Csoór Lajos: Ez nagyon szomorú dolog!) Valóban úgy van. De rá kell mutatnom arra az esetleges ellenvetésre, amely arra támaszkodnék, vájjon ez az aránylag tisztességes munkabér, amely a valóságban persze talán mégsem elég,« rosszul alakult az előző idők munkabéréhez képest. Hiszen a korábbi konjunktúra korszakában — az 1926—29~es évek folyamán — a gyáripari munkásság munkabére nagyobb volt mint 1200 pengő, s körülbelül 1300—1400 pengő között mozgott annak névleges értéke. Hibát követnék el, ha nem hívnám fel a Ház figyelmét arra, hogy itt olyan mozzanatok húzódnak meg a háttérben, amelyeknek hatását észre kell vennünk, amikor ezt a fontos kérdést a vizsgálat górcsöve alá vesszük. Mert 1938-ban sokezerrel több munkáskéz talált foglalkoztatást a gyáripari műhelyekben, mint »1928 táján, s közöttük nagyon sok volt

: olyan, aki még nem szakmunkás. Ezeknek a munkásoknak a kisebb bére, s másrészt a női munkásoké volt az az erő, amely végül is letompította a gyáripari munkásság keresményét a már említett nívóra. (Úgy van! Ügy van!) Amikor ezt a kérdést vizsgálom, nem mulaszthatom el a figyelmet még arra is felhívni, hogy az összehasonlításnál döntő súllyal esik latb ti MZ, hogy hála a kormány erélyes és jól átgondolt intézkedéseinek, ahhoz az árnívóhoz képest, amelyet joggal kifogásoltak a múlt konjunktúra idején, az árnívó manapság 15%-kai alacsonyabb. Ennek következtében a reálmunkabér a nominálbérrel szemben 1938-ban is, legalább akikora volt, mint 10 évvel azelőtt. (Ügy van! Ügy van! Taps a jobboldalon és a középen. — Egy hang: Jó ezt tudni!) A több és jobban fizetett munkásság tehát az, amit elsősorban az iparnak köszön az egész magyar gazdasági élet. Gondolatmenetem továbbvezetésével azt a kérdést akarom most érinteni, hogy a nemzeti jövedelem alakításában az iparnak és kiváltképpen a gyáriparnak milyen szeretve van. Ismét csak nagyon megnyugtató, rendkívül örülni való számok azok, amelyeket módomban van idézni. (Halljuk! Halljuk!) A közelmúlt esztendőkben a netto nemzeti jövedelem körülbelül 45 milliárd pengő volt és ebből keirekszámban másfél milliárd esett a mezőgazdaságra és csaknem ugyanennyi, 1400 milli-y az iparra. Ezzel azonban kimutattam azt a rendkívül nagy jelentőségét, amely a magyar közgazdaság életében az ipar munkájához, anoáak zavartalan tevékenységéhez fűződik. Pedig nincs kétség abban az irányban sem, hogy az idei évre vonatkozó számítások még azt a csekély különbségei is el fogják tüntetni a, mezőgazdaság és az ipar jövedelmezősége kösött, amelyről az imént szóltam. Talán fájdalmas tünet vagy tanulság az, t. Ház, hogy az iparra eső másfél milliárd pengő tiszta jövedelemnek csak egynegyedrésze az, amely a kisipar részesedése. Különösen ennek a számnak változatlansága mutatja azt, hogy a kisipar stagnál és nem fejlődik. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől. — Szö'llősi Jenő: Sőt pusztul!) De ez egy oskal több arra, hogy a legnagyobb szeretettel es a legnagyobb megértéssel (Úgy van! Ügy van! — Taps a jobboldalon és a középen.) kísérjük figyelemmel az iparügyi miniszter úVnak azokat a mindenkor jól meglátható törekvéseit, amelyeknek középpontjában ennek i minden támogatásra érdemes kisiparosságnak minden lehető eszközzel való megsegítése all. (Élénk helyeslés és taps jobbfelől. — Szöllősi Jenő: Ezt a kisiparosok húsz éve hallják.) Elnök: Csendet kérek! Laky Dezső: Sajnos, nem értettem tisztán a közbeszólást. Fejlődés azonban kisipari vonatkozásban feltétlenül van a költségvetésben. Talán nem elég az előirányzat összege, de korlátolt anyagi erőink folytán sok minden költségvetési tételre áll ugyanez. (Homonnay Tivadar: Nem fejlődhetik annyira, hogy tovább ne kellene fejlődnie! — Elnök csenget.) Mire kell azonban törekednünk általábanf Arra, hogy minden erőnkkel építsük ki a magyar, az egységesen magyar ipar fundamentumát, hogy minél erősebbé tegyük azt s így biztosítsuk, hogv az egész magyar nemzeti fejlődés rendíthetetlen pillére és szünetlen ' élesztője legyen az ipar. T. Ház! Sajnos, a legutóbbi időkiből nem rendelkezem arra vonatkozó adatokkal, hogy mekkora az a tőke, amely az iparban dolgozik. Ha azonban kisegítésképpen azt a számot idézem, hogy az; ipari részvénytársulatokbiaa az összes részvényvagyon 9 milliárd pengőnyi összegéből 3V2 millárd pengő húzódik meg, talán éhben az irányban w tuiditam bizonyos információval szolgálni, (Úgy van! Ügy van! a középen.) különösen, ha- azt sem hallgatom el. hogy a gazdasági életben elkerülhetetlenül szükséges titkos tartalékolások révén ennek a 3V2 milliárd pengőnek valódi értéke legalább is 4 milliárd pengőre emelkedik fel. (Ügy van! Úgy van! a középen.) âVa milliárd, vagy pontosabban talán 4 milliárd pengő lehet az az összeg, amely az iparban tevékenykedik. Szédítően nagy összeg ez Magyarország tőkeszegénysége mellett és csírájában kell hogy ez a tény elfojtsa az olyan törekvéseket, amelyek adandó alkalommal ipar-, vagy éppenséggel tőkeellenes eszmék bűvöletébe esve

s> a magyar nemzeti életnek ezt a fontos alapját bármi tekintetben megingatni kívánják. (Ügy KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ III. 15