Képviselőházi napló, 1939. III. kötet • 1939. november 15. - 1939. december 7.
Ülésnapok - 1939-52
112 Az országgyűlés képviselőházának 52. tisztviselői vonatkozásban kívülről látok itt-ott egy-egy olyan szimptomát, amely esetleg meggyőződésem szerint nem egészem megnyugtató, abban az esetben készséggel és bátran mondom meg véleményemet. Ismételten tapasztaltam, hallottam és tudok eseteket arra nézve, hogy egyes minisztériumokban, különösen azokban a minisztériumokban, amelyek nagyobb gyáripari üzemekkel vannak hivatalos összeköttetésben, gyakran megtörténik, hogy egy-egy hivatali vezető vagy vezető tisztviselő, — hogy úgy fejezzem ki magamat — kiugrik a miniszteri létszámból és elmegy egy-egy ilyen vállalat élére, amely addig hivatalos érintkezési viszonyban volt vele. Senkit sem gyanúsítok. Mindenkinek joga van a saját életsorsát javítani és nem is ítélem el ezt a felfogást, mégis kénytelen vagyok azonban a miniszter úr figyelmét kívülről felhívni ezeikre a dolgokra, hogy a miniszter úr saját bölcs belátásával tegye vizsgálat tárgyává, nem okoz-e ez valami káros, hátrányos eredményt akár kifelé ezekre a nagyipari vállalatokra, akár befelé a miniszteriális ügykörre és a miniszteriális ügyek elintézésére. (Közi Horváth József: A közvéleményben feltétlenül destruáló!) f A múltkor Hunyady Ferenc gróf tett szóvá hasonló kérdéseket. Azért bátorkodom én is felhívni erre a kérdésre a miniszter úr figyelmét, mert künn az életben nagyon gyakran hallunk olyan megjegyzéseket, hogy ' X. vállalatnak vagy gyárnak Y. tisztviselővel öszszeköttetése van, sto. Ez tulajdonképpen természetes is, hiszen különben nem lehetne elintézni az ügyeket, de akkor már azután feltűnővé válik, amikor ez az Y. tisztviselő megválik szolgálatából és vezető állásba megy az X. vállalathoz. Ismételten megjegyeztem már, hogy nagyobb barátja az ipari ügyeknek nincs, mint a miniszter úr és azért bízom benne, hogy meg fog találni minden módot és minden eszközt fel fog használni arra, hogy ezeket a rendkívül nehéz, időket eredménnyel tudja átküzdeni, Másrészt ezzel kapcsolatban bízom az iparnak, a kisiparnak és a nagyiparnak is a vitalitásában, hogy minden módot, minden eszközt fel tud használni arra, hogy az anyagokat kellő időben beszerezze. A miniszter úr jóindulatú tevékenységét azonban különösen az adminisztráció egyszerűsítésére, ez irányban kérem, mert külföldi relációkban még normális körülmények között is nehéz anyagokat beszerezni, különösen amikor ilyen rendkívül nehéz időkben nehéz körülmények között vagyunk. Tudjuk, hogy a kereskedelemnek egyik , legnagyobb erőssége a gyorsaság, ezt pedig én itt nem látom s ez az oka annak, hogy az iparügyi költségvetést nem tudom elfogadni. (Homonnay Tivadar: Nem logikus! Az előbb dicsérte a miniszter urat és bizalommal volt iránta!) Megdicsértem a miniszter urat (Egy hang jőbbfelől: Bátran elfogadhatná -a költségvetést!) és most is azt mondom, remélem, meg fogja találni ezeket a módokat, én azonban ellenzéki állásfoglalásomból kifolyólag (Homonnay Tivadar: Ez más!) és azért, mert olyan árak vannak beállítva például a nyersanyagok beszerzésénél, amelyeket — a rendkívüli időkre tekintettel — azt hiszem, reálisan nem fogunk tudni az egész éven át tartani, nem tudom a tárca költségvetését elfogadni. (Homonnay Tivadar: Kár! Ez után a beszéd után logikusabb lett volna elfogadni!) ülése 1939 november 16-án, csütörtökön. Elnök: A vezérszónokok közül szólás rarkövetkezik? Megay Károly jegyző: Laky Dezső! Laky Dezső: T. Ház! (Halljuk! Halljuk! y Mélyen meghatva állok a t. Ház előtt akkor, amidőn mint pártom vezérszónoka, az iparügyi minisztérium költségvetéséhez kapcsolódó beszédemet elmondandó vagyok. E beszédem azelső, amelyet a t. Ház teljes ülésében tarthatok, kétszeresen érzem tehát azt a felelősséget,. amely reám hárul. Az iparügyi minisztérium munkásságának igazi értékét nem lehet azokon a számokon át érzékelni és érzékeltetni, amelyek a költségvetés nyers adataiban állanak előttünk. (Ügy van! Ügy van!) A magyar államnak másfél évre szóló 1% milliárd pengő összegű költségvetéséből csak nagyon szerény összeg, 20 milliópengő az, amely az iparügyi minisztérium dotációja. (Egy hang jőbbfelől: Nagyon szerény!) E kurta szám mögött azonban gazdaságtáxsadalmi életünknek egyik roppant nagyjelentőségű, elevenmozgású ágazata húzódik meg. (Ügy von! Ügy van!) Az ipar — valamennyien tudjuk — hatalmas embertömegeket foglalkoztat, gyakran jobb munkabér-feltételekkel, mint egyéb más gazdasági ágak. Az iparban hatalmas tőkék dolgoznak, amely tőkéknek a nemzeti gondolat jegyében való munkáltatása mindenkinek, aki ennek az országnak a sorsát lelkén viseli, szíve-ügye. (Helyeslés.) De az ipar másfelől a nemzeti jövedelem alakításának is hatalmas élesztő eszköze, amelynek halkabb motorzúgása azt jelenti, hogy a nemzet gazdasági életének fejlődésében lanyhulás mutatkozik, míg más oldalról a motor erősebb zúgása azt, hogy eleven energiák dolgoznak a nemzetgazdaság javáraT. Ház! Vitathatatlan, hogy a magyar közgazdaságban a vezetőszerep ma is a mezőgazdaságé. A mezőgazdaság az a vezérlő csillag, amely körül, mint a naprendszerben a Nap körül, a többi bolygó mozog, kering. Az sem kétséges azonban, hogy ezek közül a bolygók közül mind hatalmasabb és erősebb fénykéve vetődik, sugárzik ki az ipar megnyilvánulásaiból. (Úgy van! Ügy van! jobb fedői.) Azok a számok, amelyeket a népszámlálások egymásután következő számsoraiból tudunk egymásmellé állítani, világosan megmutatják azt az egyre növekvő jelentőséget, amelyet az ipar tölt be népünk foglalkoztatásában. Ha egyfelől hivatkozom arra. hogy 1920-ban a mezőgazdasági népesség száma 4,450.000 fő volt s ez a szám tíz év leforgása alatt csupán négy és félmillióra növekedett s másfelől felhívom a figyelmet arra, hogy ugyanezen tíz év alatt az ipari népesség tömege 1,520.000 főről csaknem l,9C0.000-re emelkedett, — kerekszámban 360.000 fővel lett nagyobb — akkor a valóságban már rámutattam arra a rendkívüli átalakulásra, amely gazdasági életünkben e tíz év alatt lepergett, (ügy van! Ügy van! jőbbfelől) Ha valaki azt mondja, hogy a mezőgazdasági népesség 1930-ban »még« az egész lakosság 52%-a volt, és másrészt hivatkozik arra, hogy az ipari népesség arányszáma »már« 22% volt, akkor jó nyomon jár és különösképpen akkor teszi ezt, ha a »már« és a »még« szavaknak különös jelentőséget tulajdonít. Az sem kétséges, hogy azoknak az ellensúlyozó hatásoknak ellenére, amelyek a Magyar Szentkorona birtokállományába visszakerült területek eltérő foglalkozási felépítéséből kifolyólag mutatkoznak, a következő, a jövőévi népszámlálás
