Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-50

618 Az országgyűlés képviselőházának 50. belikészítöknél. Ez annál is inkább kívánatos, mert ez biztosítaná megélhetési lehetőségeiket. De emellett szól egy másik érv is. Amikor a gumilábbelit megveszi valaki, használható, de bizonyos idő múlva kitörik, javítás alá kell adni. A lábbelikészítő nem csinálja meg, azt mondja, vigyék vissza a gyárba, az üzletbe, ahonnan, vették, semmi köze hozzá. Ellenben, ha ő maga árusíthatná, berendezkedhetnék a javításához szükséges szerszámokra, a hozzávaló eszközökre és anyagokra és azokkal ezt a gumilábfoelit is kijavíthatná. A lényeg tehát az, hogy így (föltétlenül segítettünk volna részben a kisiparosságon, a lábbelikészítőkön, résziben pedig azokon a szegénysorsú és nagyobb családú szülőkön, mert akkor tovább Ihasználhatjiák ezeket a gumilábbeliket, ha a lábbelikészítők ott megjavítják. Tovább folytatom a falusi lakosság óhajainak föltárását. Altalános közóhaja nemcsak a falusi lakosságnak, hanem a falusi szatócsüzleteknek is az, hogy vasárnap — mint ahogyan eddig is volt — az üzletek nyitva maradjanak- (Ügy van! a balközépen.) Vidéken általában az a szokás, hogy a 'munkások hosszú távolságra eljárnak, 80, 100 kilométerre vagy még messzebbre is, és csak szombaton késő este tértnek haza, akkor viszik haza keresetüket, ha pedig vasárnap zárva vannak az üzletek, mint ahogy ezentúl zárva lesznek, akkor nem tudnak vásárolni, vasárnap este pedig már mindig el kell utazniok, hogy hétfőn reggel munkahelyükön legyenek. Méltányos tehát az, hogy továbbra is feltétlenül megadassák vidéken az a lehetőség, hogy vasárnap is lehessen vásárolni. Hiszen a vidéki, a falusi állapotok nem azonosak a fővárosi vagy városi állapotokkal, mert hiszen faluhelyen a mezőgazdasággal foglalkozók, a tanyán lakók leginkább vasárnap mennek be a, községbe és vasárnap az a pár óra elég idő arra, hogy be tudjanak vásárolni.^ Nemcsak a szatócsok kívánsága, hanem általában a polgárságé, hogy téli időben, szeptember 1-től március 31-éig 7 órától 9 óráig, április 1-től augusztus 31-éig pedig 6 órától 9 óráig nyitva legyenek az üzletek. Ez nem olyan probléma, amelyet ne lehetne megöl- j dani. Itt feltétlenül csak a gyakorlati élethez I kell hozzáilleszkedni, mert semmi szín alatt j sem áll meg az, amit mondanak, hogy az em- i berek majd hozzászoknak ehhez a rendelke- j zéshez, mert hiszen hozzászokunk sok mindenhez, de ennek a rendelkezésnek a nemzetgazdaság vallaná a kárát. Különösen ai munkásságnál igen fontos ez, mert a munkás köznapokon nem marad odahaza. Különösen a , szatócsüzletek nem adnak nekik hitelt, már pedig szombat este hozzák haza a fizetést és vasárnap volna alkalmuk a vásárlásra. Még egy kérdést említek meg a vidékről, ami általános sérelem. Tudniillik a gyakorlatban nem vált be. hogy a kisebb ipartestületeket egy nagy ipartestületbe vonták be; előfordult, hogy 4—5 község iparosköreit és testületeit egy ipartestületbe egybeolvasztották. Ez abban az esetben bevált, ha kisebb körökről volt szó; akkor ezek nagyon szívesen belekapcsolódtak a nagyobb testületekbe, ellenben vannak olyan testületek, amelyek most is rendelkeznek 160—180—200 főnyi taggal és ezek teljesen ellene vannak annak, hogy eddig fenntartott testületeiket beolvasszák más testületbe* Mély tisztelettel kérem a kereskedelem ülése 1939 november 14-én, kedden. ügyi és iparügyi miniszter urat, hogy ebben a tekintetben is legyen elnézéssel, hogy azok az ipartestületek, amelyek eddig fenn tudták magukat tartani és olyan vezetőik voltak, akik a mai kultúrának, a mai tudásnak minden tekintetben megfeleltek, feltétlenül kapják meg azt a lehetőséget, hogy továbbra is ipartestületek maradjanak. Ne öljék ki az ambíciót az iparosokból — akik eddig testületeiket felépítették és fenntartották — azzal, hogy most teljesen gyámság alá vessék őket. Ilyenek, sokan vannak az országban, most pedig teljesen függőben van az ügyük, benn van az iparügyi minisztériumban még mindig döntés előtt és, még mindig kérik az illetők, hogy iparoskör helyett ipartestület maradhassanak. Mint ahogy beszédem elején mondottam, a kereskedelemügyi tárca költségvetését anynyira megtárgyalták az előttem felszólalók, hogy nekem nem igen maradt más hátra, mint ez a pár gyakorlati kérdés, amelyet felvetettem. Az iparügyi és kereskedelmi miniszter úr szíves figyelmébe ajánlom azt, hogy ezeket a kérdéseket vidékiek adták át nekem, hogy tegyem őket szóvá,, mert nem akarnak százával vagy ezrével küldöttségben idejönni és ezek mind olyan dolgok, hogy helyesebb volna: ezeket a gyakorlati életnek megfelelően megoldani. Kérem az iparügyi miniszter urat, tegye megfontolás tárgyává ezeket a kéréseket, azokat a lehetőséghez képest teljesítse, hiszen ezek nem olyan kívánalmak, amelyeket ne lehetne teljesíteni. Ne csak mindig kérjünk a falutól, hanem azt, ami jogos kívánsága, adjuk meg neki. Meg tudjuk érteni, hogy a gazdálkodásban a mezőgazdasági termények ára még ma sincsen arányban a kereskedelmi és iparcikkek árával, de feltétlenül helyes és igaz követelmény, hogy valamikor már összhangba kell hozni a mezőgazdasági termények árát az ipari és kereskedelmi cikkek árával. Ha azonban gondolkozunk rajta, hogy milyen körülmények drágítják meg ezeket az árakat, mindjárt elsőnek gondolhatunk arra, b'ogy például a főváros külön vámterület, de abban az esetben, ha a főváros levenné a vámokat azokról az élelmicikkekről, amelyek a fővárosba bejönnek, akkor a főváros háztartásában nagyobb hiány keletkeznék. Vagy pedig vehetjük azokat a kereskedelmi cikkeket, amelyeket forgalmi adó és egyéb közterhek terhelnek. Ha ezeket az adókat kivonnók az említett alól, mi történnék! Például a cukbr árának legnagyobb részét a kincstári részesedés alkotja és a cukornak ennek következtében tapasztalható drágasága végett, egy egész generáció csontképződésének lesorvadását idézte elő a cukor hiánya, de ha ennél a cikknél is levonnók az árból mindazt a költséget, mindazt a közterhet, amit le kellene vonni, akkor mind az államháztartásban, mind a városok költségvetésében olyan hiányok keletkeznének, amelyek bizony végzetesek lehetnének. Ebben a tekintetben azonban megállapodhatunk és megnyugodhatunk abban, hogy mind a miniszterelnök úr, mind az egész kormány szociális szempontokat kíván belevinni a gazdasági életbe és ezzel tulajdonképp pen megadták azt az irányt, amelyen haladni kívánnak és amelyen mindannyiunknak haladnunk kell. Amint így van ez általában, éppen úgy megértjük ezeket a szempontokat a kereskedelem- és közlekedésügyi tárcával kapcsolatban is. Minthogy azt látom, hogy ez a jóindulat mutatkozik és mivel azt hiszem, hogy említett kisigényű kérelmeinket, amelyeknek