Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.
Ülésnapok - 1939-50
Az országgyűlés kepviselohdzának 50. hogy nem illenek a vasutasság rangjához és ahhoz a tisztasághoz és külső csínhez, amelyhez hozzá vagyunk szokva. Ezt a ruhahordásti tartamot kellene megrövidíteni vagy pedig jobb ruhákat adni részükre. Az államvasúti kinevezett alkalmazottak után rá kell térnem a munkások, vagy az úgynevezett órabéresek idejének ismertetésére is. Vannak iparosmunkások, akiket a különböző műhelyekben máskép és máskép fizetnek. Vannak olyanok, akik a főműhelyben ugyanazért a munkáért 1 pengőt kapnak, amiért más helyen, például a fűtőházakban 76 fillért, a pályafenntartási, a tárolótelepi munkások pedig 65 fillért kereshetnek ugyanazon munkával, ugyanazon képesítés mellett. Itt valami egységesítésről kellene gondoskodni. A nagyszabású rendezés elérkeztéig is az volna a kívánság, hogy az érdekelt pályafenntartási, ipari, tárolótelepi, táviró- és szemaforjavítóműhely, továbbá a vontatási munkásoknál, és különösen az ipari munkásoknál gondoskodás történjék arról, hogy az elrendelt órabércsökkenések hatálytalaníttassanak és az órabérek általában körülbelül 20%-kai emeltessenek. Ugyanez a kívánság volna a műhelyekben, a fiókműhelyekben és a műszaki hivatalokban foglalkoztatott ipari munkásságnál is, hogy a legutóbb elrendelt 8%-os órabércsökkentés hatálytalaníttassák. Ezt nemcsak az teszi szükségessé, hogy a szerény keresetük megcsonkítása folytán előállott szükséglethiányukat fedezhessék, hanem az is, hogy a most meginduló drágaságfolyamat ezeknek az életét még inkább megnehezítvén, tehát szükség volna, hogy több órát dolgozhassanak. Legutóbb a kormányrendelkezések bevezették az ipari termelésben foglalkoztatott munkásság részére gyermekenként és havonként az öt pengőt kitevő gyermeknevelési pótlékot. Kétségtelen, hogy azok a nagy családok, akik ennek a pótléknak áldásában részesülnek, könnyebben tudják gyermekeiket neveltetni, és ezeknek a helyzete örvendetesen javult. Sajnos azonban ezt a gyermeknevelési pótlékot nem terjesztették ki a nagyipari üzemekben, a pá; lyafenntartásnál és egyéb munkáknál dolgozó munkásokra, akik pedig állandóan dolgoznak a Máv.-nál. Itt vannak olyan ipari muukások, akik egy hónapban 40—50—60 pengőt keresnek, ami alig valamivel több, mint napi 2 pengő, de vannak olyanok is, akik nem keresnek többet, mint 40 pengőt egy hónapban. Jelentkeztek nálam lent a kerületben olyanok, akiknek 8—9—10 gyermekük van. Csodálatos, hogy a vasutasoknak mennyi gyermekük van. Ezek igazán megérdemelnék, hogy helyzetükön ezáltal a gyermeknevelési pótlék által segítsenek. Ugyancsak a munkásság kívánsága az, hogy a szabályzat által biztosított szabadságokat rendezzék, mert az iparügyi minisztérium kiadta a magángyárakban és privát üzemekben a munkásságot megillető szabadságra vonatkozó rendeletet. A vasúti munkásság ezt még inkább megérdemelné, mert sokkal kevesebbet keres. Ugyancsak másik óhaja az, hogy általában a fizetések rendeztessenek. Egészen bizonyos, hogy itt bizonyos bének, utazási kedvezmények stb. mutatkoznak, de hogy ezek beszámításával mégis egyenrangban legyenek és egyvonalba kerüljenek egyéb, a magánüzemekben alkalmazott munkások fizetésével, mert rossz hatást kelt az, hogy azok, ahogyan elő van írva, meg is kapják a bénéket; tudniillik ezek rendesen dolgoznak és ellátják nmnése 1939 november iU-én, kedden. 611 v kájukat a Máv.-nál, soha annyit nem kaphatnak, mint a privát üzemekben Még egy anomáliát kell felemlítenem, ami nagyon sokszor történik meg* főleg pályafenntartási munkáknál, hogy lefelé licitálnak és így a pályafenntartási osztályok ezt a 1 Lei tációt el is fogadják. Lejjebb licitálják a béreket elsősorban a falusi munkások. Ezekre!; megvan a maguk kis földjük, házuk, oda hazamennek, megvan a lakásuk, főleg ha a közelben dolgoznak, azonkívül megvan az élelmük, mert hiszen a pár kis holdjukon terem valami kis terményük, megvan a gabonájuk, a kenyérmag vuk, tehát kenyerük van; ha hizlalnak egy pár disznót, megvan a szalonnájuk, ezért természetesen olcsóbban el tudnak menni dolgozni, és ezért tudnak konkurrálni a városi munkássággal, amely nagyon sokszor, például Vas megyében, Szombathelyen munka nélkül van és éhezik. A vasúti munkásságot állandóan foglalkoztató nagy kérdés a vasúti munkásság nyugellátásának a kérdése. A vasúti munkásság részére az 1904-ben alkotott nyugdíjpénztárszabályzat biztosítja a legmagasabb nyugdíjat, ami az ipari munkásoknál 100, egyéb nem ipari munkásoknál 80 aranykorona. Az 1939 január hó 1-én életbeléptetett új nyugbérszabályzat szerint a munkás nyugellátása összefüggésben van az általa elért mindenkori keresettel, az általa befizetett mindenkori nyugbérjárulékkal és a szolgálati idővel is. E tekintetben a nyugdíjszabályzat kifogástalan volna. Az ipari munkásságnak azonban nagy áldozatokat kell hoznia, mert az eddigi 30 éves szolgálati idejét felemelték 36 évre, ugyanakkor pedig a nem ipari munkások szolgálati idejét, ami a nyugdíjhoz szükséges, 40 évről 36 évre szállították le. Éppen az a munkás, aki jobban megfeszíti erejét, akinek fizikuma jobban igénybe van véve, hátrányba szorul. Ennek ellenére azonban nem honorálták az ipari munkásoknak azt a kérését, hogy a nyugdíjba beszámítható szolgálati idejük ne a 25. életévnél, hanem a 20. életévnél kezdődjék, pedig ez méltányos lenne azért, mert hiszen az ipari munkás 3—4 éven át tanulta iparát és tudásának megszerzéséért bizonyosfokú anyagi áldozatot is hozott. Lennének még egyéb kéréseim is, de mivel úgy látom, hogy időm lejár, nem tudok mindegyikre rátérni. A munkásoknak azt a kérését szeretném tolmácsolni, hogy háromévi szolgálat után véglegesítsék őket. Ami a nyugdíjasokat illeti, helyes lenne, ha az 1931 óta végrehajtott nyugdíjcsökkentéseket, továbbá a régi és új nyugdíjasok között a régiek terhére meg mindig fennálló különbséget megszüntetnék. A nyugbérések nyugbéreinek szanálási levonását el kellene törölni. Ezeket akartam a személyzeti kérdésekkel kapcsolatban elmondani. Ezenkívül még néhány vasúti problémára szeretnék rátérni, bár már alig van időm. Köviden megemlítem még azt, amit már az előbb hallottunk, hogy szükség lenne éppen idegenforgalmi szempontból a kelenföldi pályaudvar korszerű kiépítésére, vagy pedig ott a már sokszor hangoztatott központi pályaudvar megépítésére, valahol az öszszekötő híd és Kelenföld között, mint ahogy arra már tervek is voltak. Ez volt az egyik. A másikban főleg a Vasmegyeiek kívánságát szeretném tolmácsolni. A Jánosháza—Boba-i vasutat elsőrangúvá kellene átépíteni, mert a Balaton felé irányuló közle90*
