Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-50

íilO Az országgyűlés képviselőházának 50. leges módon nem terhelné nieg az államot és a l vasutak büdzséjét, de nagyon sokat segítene a tisztviselők helyzetén. Ez annyival is inkább lehetséges volna, inert itt igazán nagy munkát végeznek a tisztviselők elméletileg is, és máshol is van ilyen pótlék, például a rendőrségen a rendőrségi pótlék, a honvédségnél honvédségi pótlék, a pénzügyi tisztviselőknél pedig pénzügyi pótlék alakjában. A továbbiak során a vasutasság rendezésre váró ügyeit két csoportba fogom osztani. Az egyik csoportban tárgyalni fogom a kinevezett vasutasság, vagyis a rendes havi fizetéssel és lakbérrel bíró alkalmazottak ügyeit, a másik csoportban pedig a munkásság, az úgynevezett órabéresek, vagy akkordban dolgozó, rendes fizetéssel és lakbérrel nem bíró alkalmazottak ügyeit. Mielőtt azonban erre a kérdésre rátérnék, meg kell említenem a vasutasok létszámának megállapítását. Itt is óriási redukciók történtek, amikor keresztülvitték az általános létszámcsökkentést. Itt elég erős kaszával dolgoztak és az én véleményem szerint ennek volt káros következménye az, hogy most nincs elegendő olyan képzett tisztviselő és munkás, aki a munkát elláthatná. Csak ezek rendkívül nagy áldozatkészsége, . áldozatos munkakészsége és munkabírása teszi lehetővé mind a felvidéki vasútsaolgálatnak, mind pedig az egyéb rendes vasútszolgálatnak megfelelő ellátásút. Ha a vasutak személyzeti arányszámát összehasonlítjuk Magyarországon és a többi államokban, ha megnézzük, hogy sínkilométerenkint egy vonal kilométerre hány alkalmazott esik külföldön ós Magyarországon, meg kell állapítanunk, hogy a magyarországi vasutak sokkal inferiorisabib helyzetben vannak a külföldi vasutaknál. Ennok ellenére a szomszéd államokban sokkal nagyobb késéseket tapasztalunk, míg a magyar vonatok sokkal pontosabban és a tisztasági követelményeket, és az utastársa dalom igényelt is sokkal kielégítőbb a magyar vasutasság működése, mint a szomszédban, pedig azok az alkalmazottak létszáma szempontjából is sokkal jobb helyzetben vannak. A vonatkísérő és mozdonykísérő személyzetnél, akik részére az előírás havi 240— 300 óra teljesítmény volna, előfordult, sőt rendszeresen megtörténik nálunk, hogy az alkalmazottak havi 450—500 órát vannak szolgálatban. Ez az állapot nemcsak az emberi fizikum megnem indokolt kihasználását eredményezi, hanem egyszersmind veszélyezteti a vasútbiztonságot is. Itt tehát okvetlenül kellene tenni valamit, hiszen nálunk • csak a magyar vasutasság derekassága hárítja el eme körülmények ellenére is a nagyobb veszedelmek és szerencsétlenségek bekövetkezését. A M. kir. Államvasutak igazgatósága — tudomásom szerint — igyekszik ezem a kevés lét- I számon változtatni bizonyos felvételek útján, dft e*zek a felvételek nincsenek arányban a rohanó eseményekkel: a Felvidék és a Kárpiátalja visszacsatolásával. Főleg a forgalmi és a kereskedelmi szolgálatban jártas tisztviselőket nem tudták még annyira pótolni, mint ahogyan kellett volna. A kormányzatnak módot kell nyújtania arra, hogy a M. kir. Államvasutak igazgatósága a mutatkozó nagy személyzethiány pótlására rendkívüli intézkedéseket tehessen folyamatba és különösen a mérnök-és főiskolás tisztviselőknek olyan illetményeket biztosítson, hogy azok szívesen jöjjenek állami szolgálatba. Nagyon jól tudjuk, hogy ma alig lehet mérnököt kapni állami szolgálatra. E végülése 1939 november lh~én, kedden. bői szükség volna annak a régi szokásnak a felelevenítésére, amikor a Műegyetemen voltak ösztöndíjak, sőt, — hogy így mondjam — neveltetési díjak, amelyek biztosították az illető hallgatóknak a kiképezte tését az első évtől egészen az utolsó szigorlatig, amivel szemben az illető kötelezettséget vállalt, hogy öt vagy tíz évet — a szerint, hogy mekkora volt e/« a segítség — szolgál a magyar államvasutaknál. Ezeket az ösztöndíjakat, amelyeket egy időben nem adtak ki, vagy pedig amelyekért alacsonyságuknál fogva nem volt folyamodó, úgy kellene felemelni, hogy ezek után kapkodjanak az emberek és az államvasutakhoz szívesen menjenek. Természetesen szükség volna arra is, hogy az előléptetésük biztosítva legyen és ismét be kellene vezetni a régi automatikus előléptetést, hogy a középiskolai végzettségűek a VII. fizetési osztályig, a főiskolások pedig a VI. fizetési osztály 1. fokozatáig automatice léphessenek elő. A kinevezettek nagy tömegét az államvasúti segédtisztekés altisztek teszik ki. A segédtiszteknek általában az a panaszuk, hogy amikor a fizetésüket már megállapították, — nem értem egészen, de több oldalról közölték velem — akkor az ő átértékelési egységüket másképp számították és így rosszabb helyzetbe kerültek, mint amilyenbe kellett volna kerülniök, más kulccsal határozták meg illetményeiket, mint a tisztviselőknél. A segédtiszti státusban levőknek még egy komoly es megszívlelendő kívánságát kellene teljesíteni: előléptetésüket meggyorsítani, mert az előírt szolgálati idő alatt a megengedett legmagasabb fokozatot nagyon kevesen tudják elérni, E helyről meg kell emlékeznem a vasutasság részére rendszeresített üzemi részesedési jutalékról is. Ez abból az elgondolásból jött létre, hogy a vasutasságot takarékosságra neveljék, ambíciójukat emeljék. Az elgondolás nagyon szép volt, azonban a kivitelben van egy baj, tudniillik az alsó kategóriákban olyan keveset kapnak, hogy vannak bizonyos csopor tok, ahol csak 20—30 pengőt kapnak egy évre. Ez az összeg olyan kevés, hogy egy hónapra 2'5—3 pengő esik, ami bizony, ezeknek a kategóriáknak az ambícióját nem tudja felkelteni és elevenen tartani. Ezt úgy kellene megoldani, hogy az alsóbb kategóriák több pontszám alapján kapják ezt az üzemi részesedést, olyanformán, ahogyan ez a postánál van, ahol például egy postás majdnem egy hónapra kapja ugyanezt az összeget egy kisebb rangban levő, míg a vasútnál egy egész évre kapnak ennyit. Megjegyzem, talán furcsa, hogy én a vasutasság dolgaival foglalkozom, azonban Szombathely képviselője vagyok, amely város vasúti centrum és annyi vasutas választóm van, annyit érintkezem velük, annyi kéréssel jönnék hozzám, hogy így természetesen az ő kívánságaikat, bajaikat Igen jól ismerem. (Halljuk! Halljuk/J Egyik panaszuk, amelyet fel szoktak említeni, a szolgálati egyenruhák kérdése. Általános panasz, hogy takarékossági okból a ruhák hordási idejét olyan hosszú időben állapították meg", amit ezek a ruhák nem képesek kitartani, vagyis sokkal több ez a megállapított idő, mint amennyi hordási idejük ezeknek a ruháknak tényleg van. Ezek a ruhák hamarabb mennek tönkre, vagy pedig olyan állapotban vannak,