Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-50

Az országgyűlés képviselőházának 50. § rendelkezéseinek alkalmazása alól közérdekből kivételt tehet.« T. Ház! Ebből az látszik, hogy a kereskedelemügyi miniszter úr úgy érzi, hogy nincs annyi erő benne, hogy az ügynökök kérdését megoldja. Éppen ezért kötelessége a magyar társadalomnak és kötelessége különösen mindazoknak a foglalkozási réteg*eknek, amelyek ebben a kérdésben érdekelve vannak, bekapcsolódni ebbe a munkába és segíteni a kereskedelemügyi miniszternek, hogy minél kevesebb kivételt alkalmazzon minél rövidebb időn keresztül. (Helyeslés a középen.) Nézzük meg, mi itt a tennivaló. Tennivalókról azért vagyok bátor említést tenni, mert hiszen a keresztény magyar ifjúságnak és mindazoknak, akik hajlandók ügynöki feladatok elvégzésére vállalkozni, nem igen lehet kedvük arra, hogy erre a — úgy érzik — jogilag teljesen rendezetlen területre menjenek, amikor úgyis inferioris helyzetbe kerülhetnek az alsóbb ügynöki kategóriákban, s ezért mindegyik más foglalkozást keres. Éppen ezért mély tisztelettel kérem a miniszter úrtól, hogy méltóztassék elsősorban az ügynökök jogviszonyát rendezni, mert nem tudom elképzelni, hogy jogviszonyrendezés nélkül megnyugvással meg lehessen oldani ezt a nemzeti szempontból fontos kérdést. A jogviszonvrendezéssel kapcsolatban legyen szabad mély tisztelettel a miniszter úr figyelmébe ajánlanom a jutalékos ügynökök teljes kizárását, a hathavi felmondás figyelembevételét, az ügynöki foglalkozás képesítéshez kötését és végül a legkisebb munkabér megállapítását. Amikor ezt a négy pontot felsorolom, akkor teljesen tisztában vagyok azzal, hogy felszólalásomnak nem lenne semmi gyakorlati értelme és értéke, ha ezeket a célokat és kívánságokat nem támasztanám alá azoknak a módszereknek és lehetőségeknek megjelölésével, amelyeknek révén ezt a kérdést meg lehet oldani. Erre vonatkozólag legyen szabad tisztelettel közölnöm a mélyen t. miniszter úrral, hogy téves a Magyarországi Kereskedelmi Utazók Egyesületének és a liberális sajtónak az a beállítása, hogy itt nem lehet az őrségváltást megvalósítani, mert nincsenek megfelelő szakértő magyar emberek. Legyen szabad e tekintetben rámutatnom elsősorban arra, hogy a legutóbbi magyarországi népszámláláskor 7500 ügynököt mutattak ki. Ebből a 7500 ügvnökből körülbelül 3000 fajzsidó benn van a Kereskedelmi Utazók Egyesületében s eddiar 500-at sikerült a Baross Szövetség szakosztályába beszervezni, tehát körülbelül 3000 nyomorult ember vár még arra, hogy valaki megfogja, lenyulion hozzá, felemelje és bevigye egy szervezetbe. (Ügy van! inhbfelnl.) Ha tehát megfelelő propaganda történnék ebben az irányban. — amit én csakis a Baross (Szövetség keretében tudnék elképzelni — akkor meg vagyok róla győződve, hogy ezek az elesett. eéltalannl bolyongó és keringő lelkek megtalálnák otthonukat a Baross Szövetség szakosztályában. Legyen szabad arra is felhívnom a miniszter úr nagvbecsű figvelmét, hogy ehhez szakértelem kell és ezt átképzéssel elintézni nem lebet. Maeram is azon az állásponton vagyok, hogy az átképző tanfolyamokkal a gyakorlati életben sokra nem megvünk. Ellenben van kereskedő ifiúsás-unk. ^ vannak kereskedősegédeink, akik évtizedeiben keresztül dolgoztak a textilszakmában, a bőrszakmában, itt és ott, s KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ II. ése 1939 november 14-én, kedden. 601 akik mind ruagyar emberek. Méltóztassék statisztikát készíttetni ezekről a becsületes magyar kereskedősegédekről, akiknek nagyrésze kénytelen volt elmenni bankaltisztnek, rendőrnek és egyéb különféle ezolgai állásokba, mert helyzetük teljesen kilátástalan volt. Ha ezt a 78.000 főre tehető hatalmas hadsereget felrázzug, — és itt újra a Baross Szövetség propagandájára gondolok — meg vagyok róla győződve, hogy olyan mértékben emelkedne a létszámuk, amelynek alapján lehetségessé válnék majd a megfelelő utánpótlás kiképzésének és az őrségváltásnak keresztülvitele. Legyen szabad még tisztelettel arra is rámutatnom, hogy a kézművesiparban azt látjuk, hogy szakemberek, akiknek volt önálló üzletük, óriási tömegben hagyták ott a legutóbbi évtizedekben helyeiket. Ha szabad a számot is megjelölnöm, 164.000 olyan kézműiparosunk van, akik hivatásukat részben Önállóan segéd nélkül, részben pedig segéddé degradálódva folytatták és folytatják. Ügy látom tehát, százezres tömegek vannak itt, amely tömegeket feltétlenül be kell kapcsolni abba a munkába, amely munka végeredményben azt jelenti, hogy nekünk fel kell váltanunk 3000 zsidó ügynököt. (Helyeslés jobb felől.) Amiket most elmondottam, ezek a belföldi ügynöki munkára vonatkoznak. Legyen szabad azonban rámutatnom arra, hogy óriási jelentőségük van külföldi képviseleteinknek is. Aki elolvassa a Magyar Utazó Kereskedők Lapját, amelyet ez a Kereskedelmi Utazók Egyesülete ad ki s amelyen ugyancsak ott látja díszelegni a magyar címert most is, 1939 novemberében, látja, hogy óriási harcot folytattak, amióta az első zsidótörvény megjelent, hogy a déli államokba, különösen a balkáni államokba állandó ki- és beutazási engedélyeket kapjanak. Őszintén megmondom, hogy részükre ilyen engedélyek kiadását igen aggályosnak tartom. Ha tehát külföldi képviseletekről van szó, akkor nagyon ajánlom a miniszter úr figyelmébe a főiskolai végzettséggel rendelkezők hatalmas tömegét, amely szeretne elhelyezkedni. Én ennél a kérdésnél nem az álmok világában élek. Tisztán látom magam előtt a realitásokat, éppen ezért azt hiszem, a közérdeket szolgálom, ha felhívom innen a Ház plénumából azt a magyar kereskedő ifjúságot, azokat a szervezetlen ügynököket és azokat a kézműiparosokat és főiskolásokat, akik ebben a szakmában a háromezer hely elfoglalására vágyakoznak és ebben reménykednek, hogy ne azzal a gondolattal jöjjenek ezeknek az állásoknak az elfoglalására, hogy itt munkanélküli és dolognélküli jövedelemhez jutnak. (Helyeslés.) Azt hiszem, az egész Ház tiltakoznék ez ellen a rendszer ellen, mert

t ahhoz, hogy ezt a munkakört tökéletesen betöltsék, először is szükség van munkaszeretetre, szükség van abszolút tisztességre és becsületre, szükség van kitartásra, szükség van hivatásérzetre, szükség van szolidságra, szerénységre, szükség van optimizmusra és — ami nem kis dolog és amit fel kell újra rázni bennük — szükség van öntudatra. Ezek azok az alapkellékek, amelyekkel — és csakis ezekkel a kellékekkel — indulhatnak majd el az ifjúság és az előbb említett társadalmi rétegek elfoglalni olyan pozíciókat, amelyek úgy látom, nem lehetnek rosszak, mert különben a hazai zsidóság nem szállotta volna meg fellegvárként éppen ezt a területet. (Ügy van! jobbfelől.) Ezek után legyen szabad rátérnem annak a nagy programúinak, amejlyet á kormány vál89