Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-50

600 Az országgyűlés képviselőházának 50. Tárgyilagos megállapítás, hogy az ügynökök vagyont gyűjtöttek!) amelyekkel, teljesen tág területen mozogva, öncélűságukat is el tudták érni és ezt szolgálják ma is. Legyen szabad rámutatnom arra, (Rupert Rezső: Milyen jó volna, ha a Balkánon volnának most ügynökeink!) hogy mennyire öncélú élet folyik ennél az egyesületnél. (Rupert Rezső: Önnek kívánjuk ezt az öncélú életet!) Elnök: Kérem Bupert képviselő urat, szíveskedjék mások beszédét olyan türelemmel meghallgatni, mint amilyen türelemmel az, ön beszédét meghallgattuk! (Petro Kálmán: Ugy van! Türelmesek voltunk! — Ilovszky János: Nagy türelemmel hallgattuk!) Piukovich József: Mi egy óriási tragédián mentünk keresztül, amikor ezt a szerencsétlen országot a trianoni békediktátum feldarabolta. Azt hiszem, nincs olyan területe ennek az^ országnak, amely akár javakban, akár lelki értékekben, vagy bármiben ne érezte volna a szörnyű trianoni csapást. Ha végignézzük az ezen egyesületben tömörült ügynökök taglétszámát, megállapíthatjuk, hogy ennél az ügynöki karnál egy rezdülés sem történt, mert ennél a létszám W8-ban 2800 volt, 1919-ben 3000, 1920-ban 2950- 1921-ben 3200 és így tovább. Ez szembetűnő bizonyítéka ezen érdekeltség zártkörűségének. Olyan érdekeltség ez, amelynek ha mindennapi életét megnézzük, rájövünk arra, hogy abban a formában^ ahogyan itt állnak, legveszedelmesebb szervét képezik ennek az országnak. (Rupert Rezső: Jó katonák voltak ezek! Tisztességesen fellendítették az országot!) Méltóztassanak egy reggel felülni a vonatra s megnézni — hogy enyhe kifejezést használjak — azokat a szerénytelen zsidó ügynököket, akik arra kényszerítik a többi utazó magyart, hogy hátra vonuljanak, úgyhogy amikor ők már javában kártyáznak és szórakoznak, a magyar ott áll a folyosón és nem tud helyet kapni. (Egy hang jobb felől: Ez igaz!) Méltóztassék megnézni azt a szellemet, amelyről egyesületük 40 esztendős történetéről szóló könyvükben olyan nagy dicsőséggel és büszkeséggel írnak. Én azt mondom, hogy nem most kellett volna ide a zsidótörvény, mert aki ezt a könyvet elolvassa, az tisztában van vele, hogy a zsidótörvény ezelőtt 40 évvel kellett volna s akkor nena jutottunk volna erre a pontra. (Ügy van! Úgy van! a középen.) Nézzük csak meg közelebbről ennek az egyesületnek a működését. Igen érdekes megfigyelni, hogy ezek a liberális korszakban mind nagyobb és nagyobb hatalomhoz jutottak, anynyira, hogy 1905-ben a kormány engedélyezte részükre a magyar címer viselését. Az ő kiadványaik nagyoin szépen festenek így a magyar címerrel, de végtelenül sajnálom, hogy amikor az alapszabályokat 1938-ban revízió alá vették, nem hagyták ki az 1. § utolsó (7) bekezdéséből ezt a címérhasználati jogot. Pedig akkor már érvényben volt az első zsidótörvény és a második zsidótörvény végrehajtásáról volt szó. Én valahogy úgy érzem, hogy ilyen zárt és egyéni érdekeket szolgáló szervezetnek a magyar címer használata nem járhat. Azt hiszem, ebben a kérdésben t. képviselőtársaim egyetértenek velem. (Úgy van! — Zajos helyeslés jobbfelől és a középen.) De nézzük, t. Ház: csak zsidó ügynökök vannak Magyarországon? Ha kutatok ebben a kérdésben, akkor meg kell állapítanom, hogy nemcsak zsidó, hanem bizony magyar ügynökök is vannak ebben az országban. (Gr. Festetics Domonkos: Van egypár díszgój is! Az is egy külön fajta!) Elég e tekintetben rámuűlése. 1939 november 14-én, kedden. tatuom a Baross Szövetségnek ilyen irányban kifejtett működésére. Őszintén megmondom, amikor azt látom, hogy a Baross Szövetségegyik exponált tagja itt van közöttünk és hogy maga a kereskedelemügyi kormányzat is mennyi körültekintéssel és megfelelő előrelátással igyekszik a Baross Szövetség munkáját támogatni, valahogy úgy látom, az egyik legnagyobb problémát fogta meg helyesen és jól a Baross Szövetség, amikor 1938-ban összesén 17 taggal megalakította a kereskedelmi képviselők és utazók szakosztályát. Ez a 17 tagú elszánt kicsi csapat, amely szembenáll egy 50 éves, minden raff inériával és minden eszközzel rendelkező és felszerelt érdekkörről, mint amilyen a Magyarországi Kereskedelmi Utazók Egyesülete, rövid egy esztendő leforgása alatt — sőt ennyi sem kellett hozzá — 500-ra emelte tagjai számát. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Amikor ezt örömmel megállapítom, teljesen tárgyilagosan rá kell mutatnom azokra a kérdésekre, amelyek a magyar ügynöki problémát még mindig nehézzé teszik. Nézzük meg az ügynökök helyzetét, hogy hányféle ügynök van ebben az országban. Az ügynöki kart hat kategóriába oszthatjuk. Az első kategóriába tartoznak az iparigazolványos ügynökök, akik több cég ügyeiben járnak el ós azokat képviselik. A második kategóriába tartoznak a fixfizetéses ügynökök, a harmadikba azok az ügynökök, akiknek fixfizetésük és egyben jutalékuk is van, a negyedikbe azok, akik kizárólag jutalékos ügynökök egy cégnél, az ötödikbe, akik jutalékos ügynökök több cégnél és végül van még egy hatodik kategória, amelybe azok az ügynökök tartoznak, akik jutalékosok ugyan, de minden két hónapban újra kapnak megbízatást. Ha ének a hat kategóriának a jogi helyzetét vizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy az utolsó három csoport helyzete tarthatatlan, antiszociális és — ha szabad ezt a szót használnom — erkölcstelen is. De nézzük meg, hogyan tagozódnak maguk az ügynökök. Ne méltóztassék azt hinni, hogy a legalsó kategóriákban vannak azok az ügynökök, akik a Magyarországi Kereskedelmi Utazók Egyesületének tagjai. Nem! Ezekben a legalsó kategóriákban — eltekintve attól az 500-as csoporttól, amely a Baross Szövetségben tömörült — azok az ügynökök vannak szétszóródottan, akiknek számát legalább 3000-re lehet ma tenni. Ha ezeket a kérdéseket tovább nézem, akkor látom, hogy például ilyen szembeötlő, ilyen durva példák állanak elő, hogy van olyan magyar ügynök, aki egy hónapban például 26.000 pengőt forgalmazott és a 20.000 pengő forgalom után 367 pengőt kapott, ami 1-4 százaléknak felel meg, szemben azoknak az ügynököknek a jutalékával, akik a felsőbb régiókban vannak, — valamennyien ennek a bizonyos egyesületnek tagjai — és akik ugyanekkor 1000—2000—3000 pengőt keresnek. Ha ezeket az adatokat egymás mellé állítom, akkor egészen bizonyosan érthetőnek látszik az is, hogy amikor a zsidótörvény, az 1939:IV. te. 17. §-a azt mondja, hogy igenis itt is rendet kell teremteni, akkor a kormány, merem állítani, a legnehezebb, de egyben a legfontosabb feladatra vállalkozott. Arranézve, hogy a kormány ezt mennyire fontos és nehéz feladatnak találja^ elég idéznem a törvény idevonatkozó részét. Azt mondja a törvény (olvassa): »Az illetékes miniszter az utazók (üzletszerzők, ügynökök) tekintetében a jelen I