Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-50

Áz országgyűlés képviselőházának 50. vezetei, amelyeket természetesen anyagi eszközök^ híjával nem tudott napjainkig' sem megvalósítani. Itt pedig szükség van arra, hogy ezt a kérdést elvüeg tisztázzuk először abból a szempontból, hogy ezek a munkáskategóriák, amelyek a pályafenntartásnál, szertárnál, raktárnál és egyéb helyeken vannak foglalkoztatva, hogyan bírálandók el. Természetesen, amikor a törvény kimondja, hogy az iparban, kereskedelemben, bányászatban és kohászatban foglalkoztatott munkásokra mind kiterjeszti a gyermekneveltetési segélyben való részesítést, ugyanakkor meg kell állapítanom azt, hogy az, Államvasutaknál a pályafenntartásnál foglalkoztatott munkásságot egészen úgy tekintik, mint a mezőgazdaságban foglalkoztatott munkáskategóriákat. Ez pedig nem helyes. Lehet, hogy majd egy későbbi korban erre a nagy munkáskategóriára, .az agrármunkásságra isi kiterjesztik a gyermeknéveltetési segélyt, éppen úgy, mint a magyar munkásság minden egyes kategóriájára. Az államvasuti munkásság azonban más elbírálás alá esik, mert hiszen a pályafenntartási munka ipari jellegű és senki az ég világon, egy szakemlber sem tagadhatja azt, hogy a pályatesten a sínek, a talpfák szakszerű lefektetése nem szakmunka. Ez igenis nagy, felelősségteljes szakmunka, amelyet, ha a pályafenntartási munkás nem lelkiismeretesen végez, akkor nemcsak az Államvasutaknak okozhat ezzel gazdasági károkat, hanem magának a nemzetgazdaságnak is, mert hiszen egy vonatkisiklás vagy a rosszul végrehajtott munkának egyéb következménye nemcsak az Államvasutaknak, hanem az egész magyar gazdasági életnek nagy kárt, okoz emberéletben, vagyonban és minden tekintetben. Állapítsuk meg tehát, hogy \ez szakmunka, akkor a törvény értelmében, legalább is annak az államvasuti pályafenntartó munkásnak, aki nem idénymunkás, hanem állandó munkás és legalább egy évet tölt el megszakítás nélkül az Államvasutak szolgálatában, gyermekneyeltetési segélyt kell adni. Ugyanilyen elbírálás alá esik a szertárakban, a raktárakban, a távirdánál dolgozó államvasuti munkásság is, amikor a törvény, az iparban és a kereskedelemben foglalkoztatott munkásokról szól, mert hiszen az Államvasút, ha nem is kife-jezetten kereskedelmi vállalat, de mégis nemzetgazdasági szempontból nagy kereskedelmet folytat, tehát az ebben a nagy kereskedelemben dolgozó munkásságot ennek alapján nem szabad és nem lehet kizárni a szociális intézményekből. Legyen szabad rátérnem még a következőkre. Hivatkozva a minimális munkabéreket megállapító intézkedésre, azt kívánom, hogy az Államvasutak igazgatósága számára anyagilag, pénzügyileg lehetővé tétessék az, hogy a minimális munkabérek rendezését az, Államvasút a törvény szellemében végre tudja hajtani. Lehetetlennek tartom ugyanis, hogy a pályafenntartási munkásság az egyéb magániparban foglalkoztatott napszámosokkal és munkássággal olyan hátrányos helyzetben éljen, amint azt a jelenlegi keresetek mutatják. Nem akarok most itt a dolognak azzal a részével foglalkozni, ami szinte köhellyé vált Magyarországon, hogy a szegény munkásnép sebeit és nyomorúságát állndóan feltárjuk itt a képviselőházban, de meg kell állapítanom, hogy a mai helyzet nem tartható fenn soká, ezen feltétlenül változtatnunk kell, az egyenlő elbírálás álláspontját a vasúti munkássággal ülése 19 3Ú november Ü-én, kedden. 595 szemben is érvényesítenünk kell. Meg vagyok róla győződve, hogy az Államvasutak legfelsőbb vezetősége is látja, hogy ezen a téren sok a tennivaló. Nem lehet és nem szabad megengedni, hogy olyan munkamorál alakuljon ki Magyarországon az államvasutak intézményének keretein belül, amely munkamorálnak kialakulása végzetes lehet az államvasutak biztonsága szempontjából és végzetes lehet éppen akkor, amikor honvédségünknek, a magyar hadseregnek a legnagyobb szüksége lesz az államvasutaknak mint egy nagyüzemű intézménynek az igénybevételére. Csak megelégedett és igazságosan elbírált és kezelt államvasúti munkásságtól szabad és lehet elvárni, hogy azt a nagy lelkiismeretességet és felelősséget belevigye az ő munkakörébe, amely nélkül tisztességes, becsületes munkát elvárni nem lehet. Ha most megmaradunk ennek a kérdésnek részletes tárgyalásánál, legyen szabad rámutatnom arra, hogy éppen a legutóbb kialakult lakásviszonyok oly mértékben sújtják az államvasúti munkásságot, hogy szinte képtelen és lehetetlen állapotba került azért, mert abból a csekély, minimális keresetéből a lakbérét megfizetni szinte képtelen. Képtelen a 30—50 pengős havikeresetből olyan lakbérek megfizetésére, amely lakbéreket ma, legalább is Budapest környékén, fizetni kell. Erre azt mondhatja valaki, hogy hiszen az államvasúti pályafenntartási munkásság vidéken lakik, a vidéken vannak kis házaik, amelyekben tartózkodnak és nem terheli őket lakbér. Hát igenis, vannak Budapesten állandóan foglalkoztatott pályafenntartási munkások és ezeket az állandóan Budapesten foglalkoztatott munkásokat lakásviszonyok tekintetében t is megfelelő, tisztességes állapotok közé kell juttatni. Legyen szabad most néhány szót még f a műhelyi munkásságról is mondanom. Az államvasutak műhelyi életében, a fűtőházaknál és mindenütt, ahol a derék, becsületes államvasúti munkásság igen jó vezetés mellett végzi a maga mindennapi munkáját, itt is olyan rendszerrel, olyan kereseti viszonyokkal állunk szemben, amelyet nézetem szerint hoszszú éveken keresztül fenntartani nem lesz lehetséges. Hogy csak két munkáskategóriát említsek meg, az ipari szakmunkást és a specialistát, az ipari szakmunkásság az államvasutak életében egy egyezményes idő-akkord-rendszer alapján dolgozik, amelynek bizonyos mértékben — nem mondom — vannak előnyei is, de ez a rendszer nagyobb mértékben hátrányos nemcsak a vasúti munkássággal szemben, hanem általánosságban az államvasúti üzem. szempontjából is. Ez az átlagos kereseti rendszer megállapít egy bizonyos átlagos órabért, amely mondjuk, a főműhelyekben óránkint 92 fillér. Ettől azután lefelé és felfelé alakulnak ki a munkáskeresetek aszerint, hogy milyen az illető munkáscsoport keresetének az elosztó száma. Az elosztó kulcs mérve attól függ, hogy azokban a bizionyos munkáscsoport okban órabérek szerint, az órabérek magassága szerint hogyan helyezkedik el, hogyan nyer helyet, beosztást az államvasúti munkásság. Itt a legtöbbször az a helyzet, hogy éppen a hosszú évtizedes gyakorlattal rendelkező szakmunkás kerül hátrányosabb helyzetbe fiatal munkástársátval szemben, azzal a munkástársával szemben, akinek előnye ebben a rendszerben az, hogy fiatal és alacsonyabb órabérekkel rendel88*