Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-50

594 Az országgyűlés képviselőházénak SÓ. tást illetően lehetnek nézeteltérések, vitatkozhatunk ezen, de egy igen fontos körülményt kell leszögeznem és ez nézetem szerint az, ho,gy az államnak és a társadalomnak a fogalmát ne zavarjuk össze. Ez a kérdés szociális, gazdasági és közérdekű vonatkozásai miatt okot és alkalmat szolgáltat igen s-ok ellenszenves kiszóiásra és mellébeszélésre. Mi Magyarországon a keresztény, szentistván i alkotmány álláspontján állunk. Éppen ennél az oknál fogva világnézetileg is kötve vagyunk ahhoz, hogy kialakítandó gazdasági és társadalmi rendünknél figyelembe vegyük Ősi alkotmányunknak azt a szellemét* amely az állam és a társadalom fogalmát kettéválasztja. Az állam és a társadalom tudniillik nem egy és ugyanaz a fogalom. Az állam életének keretein belül szervezkedik meg a társadalom. Az államnak is megvannak a maga feladatai, amelyeket a társadalom nem végezhet el, viszont az állam sem végezhet el társadalmi feladatokat. Ha ezeket a generális kérdéseket, mint olyanokat, tisztáztuk a magunk életében, a parlament életében, akkor adva van a gyakorlati lehetőség arra, hogy a gazdasági liberalizmusból átjussunk az úgynevezett organikusan felépített keresztény gazdasági és társadalmi rend alapjára. Természetes és világos, hogy kereskedelmi életünket akár a közlekedésről, akár a kereskedelemről legyen is szó, csak az egész magyar nemzetgazdaság szerves egységében lehet és szabad megoldani. Készletkérdések, részletmegoldások e tekintetben vajmi keveset segíthetnek. Itt a magyar társadalom újjászervezéséről van szó. A liberális-kapitalista gazdasági és társadalmi rend atomizálta a magyar társadalmi életet és egész társadalmi életünk széjjelesett. Ma úgyszólván nincs is homogén társadalmi életünk. Megmaradtak az egyedek és maga az állam. Természetes, hogy az állam legnagyobb keserűségére bomlottak fel a társadalmi szervezetek, mert hiszen ma minden rendű és rangú gazdasági és szociális feladat elvégzését át akarják hárítani az egyének az államra, minden sérelem megoldását az államtól reklamálják és ezek azok a dolgok, amelyek nagymértékben nehezítik meg gyakorlati életünkben a keresztény magyarság megerősödését mind kereskedelmi, mind ipari, mind pedig egyéb területeken. Természetes és világos, hogy egy szervezetlen társadalomban a forradalmi kilengések és erupciók mindig sokkal gyakoribbak, mint egy társadalmilag megszervezett, rendezett állam életén belül. Társadalmi életünkben most a zsidó törvénnyel kapcsolatban új lehetőségek nyílnak meg a magyarság számára, hogy a kereskedelmi életben gyakorlatilag ne csak résztvegyen, hanem azt általában állítsa át a magyarság életfelfogása szerint, keresztény szellemben, ahogyan azt a magyarság múltja és erkölcsi felfogása meg is követeli. Itt azonban gyakorlati kérdésekről van szó. A kereskedelem nem olyasmi, amit máról-holnapra meg lehet tanulni. A kereskedelemhez nagy szakszerűség kell és hogy ez a szakszerűség a kereskedelmi életben csakugyan gyakorlati valósággá válhassék, ehhez szükséges az, hogy a kereskedelemről eddig, a múltban vallott felfogásunkat teljes mértékben megváltoztassuk. A kereskedelem, mint olyan, nemzetgazdaságunknak és az egész magyarság életének egyik főalappillére. Ezzel a kérdéssel tehát úgy kell foglalkoznunk, hogy az ebben résztvevő magyar társadalom minden tekintetülése 1939 november lk-én, kedden. ben indíttatva és hivatottnak érezze magát arra, hogy az új magyar világrend kialakulásánál egyik oszlopa és pillére legyen a jövő Magyarországnak. Méltóztassék megengedni, hogy megemlítsem itt a Házban a Baross Szövetség általam nagyrabecsült munkálkodását. A magam részéről szükségesnek tartom, hogy a Baross Szövetséget, amelynek kezdeményezése és hatalmas nagy munkaköre kiterjed a magyar keresztény kiskereskedők és iparosok egész életére, a kormányzat továbbra is támogassa, hogy belőle minél hamarább kifejlődhessék generálisan is az az intézmény, amelyre ebben az országban a kiskereskedelem ós a kisipar mindenkor számíthat. Még valamiről szeretnék néhány szóval megemlékezni, még mielőtt tovább mennék. Ez pedig a Budapest és a Kékestető között vezető műút, amelynek Párádnál kellene végződnie. Tisztelettel felhívom erre a kérdésre a miniszter úr figyelmét, mert Budapesttől a Kékestetőig az út rendkívül jó állapotban van, azonban Kékestetőtől továibb Párádig szinte hasznavehetetlen; pedig éppen Párádon igen sok kisexisztencia, kistisztviselő, kisember, kiskereskedő fordul meg és keres gyógykezelést, üdülést. Tegyük lehetővé számukra, hogy egy megfelelő közlekedési út álljon rendelkezésükre, hogy igénybe vélhessék Párádnak minden ezirányban való jótéteményét Áttérek most az Államvasutak költségvetésének bírálatára, jobbanmondva, nem is éppen bírálatára, de foglalkoznom kell az államvasúti alkalmazottaknak életkörülményeivel, különösképpen az államvasúti munkásság szociá-, lis helyzetével. Ismerjük az 1938.-XXXV1. törvénycikket, amely az iparban, kereskedelemben, bányászatban és kohászatban foglalkoztatott munkásság részére családi, gyermekneveltetési segélyt állapít meg. Ennek az igen szociális és eléggé fel nem becsülhető törvényes intézkedésnek a kiterjesztése az államvasúti munkásságra nagymértékben hiányos. Az Államvasutaknál ugyanis ez a családi, gyermekneveltetési segély a műhelyekben és az iparral kapcsolatos foglalkoztatási helyeken dolgozókra terjed csak ki, azonban a legnagyobb tömeget, a legszegényebb államvasúti munkástömeget, a pályafenntartási, úgymint szertári, raktári, távirdai és egyéb helyeken foglalkoztatott munkásságot nem részesíti ez a törvény abban a lehetőségben, hogy a gyermekneveltetési segélyhez hozzájusson. Már pedig tudnivaló, hogy az Államvasutak életében ezek a munkáskategóriák sokkal hátrányosabb helyzetben vannak kereset szempontjából, mint a magániparban hasonló foglalkoztatási körben alkalmazott munkásság. Az ipartörvény itt is igen szociálisan és helyesen előírta a minimális munkabéreket a gyáripar keretein belül a kereskedelemben alkalmazottak részére is. Az államvasúti munkásság még ma sem jutott el oda, hogy legalább is hátrányosabb helyzetbe ne kerüljön a gazdasági élet egyéb ágazataiban dolgozó munkásságnál. Éppen ezért az előttünk fekvő költségvetésnek a keretein belül összegszerűleg nem látom annak lehetővé tételét, hogy az Államvasút ennek az igen szegény vasúti munkáskategóriának szociális megsegítésére siethetne. Én tudom, az Államvasutaknak erre nézve megvannak az elgondolásai, megvannak a ter-