Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-50

Az országgyűlés képviselőházának 50. ülése 1939 november l£-4n, kedden. 587 tegyem azt a sérelmet, amelyet a végrehajtási utasítás 57. §-a foglal magúban a katonai szolgálatot teljesítőkkel szemben. A honvédelmi törvény legemberségesebb intézkedése az, hogy a 72. §-ban kimondja, hogy aki katonai szolgálatot teljesített, azt a munkaadónak vissza kell fogadnia A. végrehajtási utasítás 57. §-a pedig azt mondja, hogy nem kell visszafogadnia abban az esetben, ha a zsidók arányszáma eltolódnék. Engedelmet kérek: valaki teljesíti katonai szolgálatát, eleget tesz a behívóparancsnak, ott elvégzi a kötelességét, itthagyja a családját és akkor a világon mindenkinek a viszszavételére kötelezve van a munkaadó, kivéve azt a szerencsétlen zsidó alkalmazottat. Mi történnék aJbban az esetben, ha visszavenné? Elvégre mindig megvan a felmondási joga, felmondhatna neki és kitolhatná annak a szerencsétlen embernek az exiszteneiáját pár hónappal. De ezt sem engedik meg neki. A törvényjavaslat tárgyalása során erről a kérdésről soha nem volt szó, én tehát ezt is mint súlyos sérelmet kénytelen vagyok itt feltárni. Méltóztassék megengedni, hogy még csak röviden szóvátegyem a felvidéki ipari gazollványok kérdését is. (Rassay Károly: Elég^ baj, hogy a felvidéki képviselők nem teszik szóvá!) Több évtizedes multam bizonyíték nemzethűségem és magyarságom mellett; nekem nem kell bizonyítékokat kiállítanom arra vonatkozóan, hogy senki más érdekében nem emeltem fel szavamat, csak azok érdekében, akik ennek a nemzetnek hű fiai voltak. Legyen szabad most is ezek érdekében szólnom. A felvidéki iparigazolványokkal kapcsolatban olyan hajmeresztő igazságtalanságokról hallunk (Űpy van! Ügy van! a baloldalon.) azoknak dolgában, (Rassay Károly: És a cenzúra nem enged egy szót sem írni!) akik mindig hűen képviselték a magyar állameszmét, akik gyermekeiket magyar iskolába járatták, akik a magyar színházat támogatták, (Rassay Károly: A magyar párt tagjai voltak!) a magyar párt tagjai voltak. (Zaj a baloldalon.) Elnök: Ne méltóztassék a szónokot zavarni. Bródy Ernő: Nagyon kérem a miniszter urat, legyen kegyes egy pártatlan bizottsággal revízió alá vétetni a felvidéki iparigazolványok kérdését. (Rassay Károly: Ügy van! — Rupert Rezső: Minél hamarabb! Országos érdek!) Ezekután méltóztassék megengedni, hogy rátérjek a kereskedelemügyi tárca költségvetéséhez fűzött indokolás egyik részére. Erről a kérdésről már sokszor szó volt itt, Az indokolásnak ez a része azt mondja, hogy egyik legelső programmpont a végrehajtandó reformok között a kereskedelem képesítéshez kötése. Előttem itt vannak a kereskedelmi és iparkamarai érdekeltségek erre vonatkozó hosszú tárgyalásai, amelyeknek az lett a végük, hogy például a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara óriási többséggel a képesítéshez kötés ellen nyilatkozott, főleg azért, mert ez a kereskedelmi szabadság elvébe ütközik. Mivel azonban nekem ezek az érviek nagyon fiatalok, csak mostaniak, kissé öregebb, régibb érvekhez kell folyamodnom. Szeretek a magyar múlt történetében lapozgatni és most is száz évvel kell visszamennem, hogy megfelelő érvekkel jöhessek elő. Száz évvel ezelőtt, amikor szó volt a kereskedés feltételeiről, kezdetéről, a boltnyitásról, akkor az erre tvonatkozó vitában a pozsonyi országgyűlésen felszólalt Pest város követe, Trattner György és azt kívánta, hogy legelőször a moralitását bizonyítsa be a kereskedő, azután a tőkéjét mutassa ki és végül a tudományát is mutassa be. Abban az időben szakítani akartak a céhrendszerrel, ez pedig most körülbelül visszatérés a céhrendszerre, (Malasits Géza: A középkorba!) tehát kénytelen vagyok száz évvel visszamenni és Deák Ferencet idézni, (Rassay Károly: Elavult! Mondták már!) mert az ő szava 'friss ma is. Deák Ferenc 1840 április 3-án a Karok és Rendek országos ülésén Trattner Györgynek válaszolva azt mondotta: a földmí velőnél sem kérünk moralitást, én tehát ezt a kereskedőnél sem kívánom. Különben is — azt mondja — a legveszedelmesebb dolog, ha valakiről a státusban annak bizonyítását kérik, hogy jó, mert azt mindenkiről fel kell tenni; a státus bizonyítsa be, hogy valaki rossz és akkor az illetőt meg kell büntetni. Ami a tudományt illeti, — mondja Deák — erre nézve csak azt mondhatom, hegy a kereskedőnél mindenki magában hordja a büntetést. Ha egy tisztviselő ügyetlen, akkor HZ cl közönség ostora, ha egy bíró ügyetlen, az az igazságszolgáltatás ostora, de ha egy kereskedő ügyetlen, akkor az önmagának az ostora, mert akkor becsukhatja a boltját. Ujabb érveket nem is hozok fel, csak utalok Deák Ferencnek a kereskedelem kiépítése kérdésében elmondott beszédére. Most méltóztassék megengedni, hogy igen röviden az árpolitika kérdésére térjek rá. A jelenlegi nehéz viszonyok között az árkormánybiztossáig jól működik, csak egy szükségletet akarok itt felemlíteni, aminek kielégítését a kereskedelem kívánja s ez az, hogy tegyék közzé a közszükségleti cikkek jegyzékét, hogy mindenki tudja: mi a közszükségleti cikk és hogy el tudjon igazodni. Mert egészen más szankciója, 'büntetési tétele, minősítése van a közszükségleti cikk drágításának, mint egy más cikknek. Ezen a téren nagy rendetlenségeik vannak. Hallottam, (hogy vidéken megállapították, hogy az 50 pengőbe kerülő angol szövet közszükségleti cikk, oedig ezt íaazán neim lehet annak tekinteni. Ennek megállapítását nem lehet rábízni elfogult, érdekelt, vagy illetéktelen közegek judiciumára. Helyes kívánság tehát, hogy a közszükségleti cikkek jegyzékét tegyék közzé. (Rassay Károly: Ez csak természetes!) Gondolom, ez kontemplálva is volt; nem tuldom, hogy miért maradt el. de akárhogyan is történt, kérem, méltóztassék a közszükségleti cikkek jegyzékét közzétenni. Miután az időm lejárt, még csak_ egy^ kérdésről szeretnék beszélni, a magántisztviselői társadalom kérdéséről. A város népének a maigántisztviselőtárisadalom az, ami a falu népének a kisgazda vagy a munkásréteg. Régebben, a hátború előtt a magántisztviselőtársadalmat vasaltnadrágú proletároknak nevezték. Azt hiszem, ebből ma csak a »proletár« maradt meg, a vasalt nadrág már nem egészen bizonyos. Érdekes, hogy ma, amikor folyton szociális népi korszakról hallunk, a magántisztviselői társadalom jogviszonyai még mindig nincsenek rendezve. Ma is az 1875. évi kereskedelmi törvény és az 1888. éyi IV. te, az ipartörvény beszól kereskedősegédekről és magántisztviselőkről. Igaz, meg kell jegyeznem, hogy egy Friedi'ich-féle rendelet 1920-ban nagyon helyes és bölcs intézkedést hozott, ami a gyakorlatba is átment. Különö87*