Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-50

Az országgyűlés képviselőházának 50. .űi Mössmer József, Nagybátay-Sesztina, azután Kardoss Géza, — még egy tucatot tudnék felsorolni, — nyilatkoztak a képesítéshez való kötés ellen. Nagyon helyesen, mert ők is belátták, hogy a kereskedelemhez rátermettség kell, nem diploma, ahhoz érzék kell, nem pedig az, hogy valaki hat évig koptassa a padot, a diplomával a kezében kimenjen az életbe és a kereskedelemhez annyit ért, mint ón a hottentotta nyelvhez. De felesleges ez azért is, mert mint már említeni bátor voltam, éppen azt a társadalmi réteget zárja el a kereskedelemtől, amelynek megsegítése érdekében itt igen sokat beszélnek. Ha a számok világánál megnézzük a kereskedelmet, látjuk, hogy mennyire igazam van. Ma már a füszerkereskedelem 85 százaléka keresztény kezekben van. A keresztények lépésről-lépésre, mondhatnám, rohamlépésekben hódítják meg az ószeres-kereskedelmet, a burgonya-, baromfi- és gyümölcskereskedelmet, a falusi kisgazdák fiai, leányai kezükbe veszik a házaló kereskedelmet. A faluszéli kereskedelem ma már teljesen kisgazdagyermekek kezében van. Semmi szükség sincsen tehát hogy ezeket az embereket, ezeket az egészséges, józan ílétőképességű, józan gondolkozású kisembereket holmi ilyen képesítővizsgákkal a kereskedelemből kizárják. Aki a tanyákat, vagy a dunántúli kisközségeket járja, tapasztalhatja, hogy nap-nap után jön 5—6 ember biciklin, hátán nagy bugyorral, az egyik tollat, a másik tojást vesz, a harmadik nem tudom mit. Egyszóval folyik ez a vándorló kereskedelem, és ha a Hangya nem terjeszkednék olyan rohamosan és nem akarna minden faluban két-három fiókot állítani és minden faluban kocsmát nyitni, akkor ez a természetes terjeszkedési folyamat még nagyobb lenne. Ha már itt van ez a szerencsétlen 19**59. évi IV. te, amely, mint mondottam, a zsidókat kiszorítja a kereskedelemből, akkor mozdítanák elő azt, hogy az<ok, akik értenek hozzá, akik alkalmasoknak érzik magukat a kereskedelemre, minél előbb bejussanak a kereskedők közé. Tovább menve, az anyag kérdéséről kívánok néhány szót szólani. Az anyagokkal Magyarországon nagyon takarékosan kell bánni. Én már voltam bátor a miniszter úrnak egy kihallgatás alkalmával nagybecsű figyelmébe ajánlani a ivaskérdést Magyarországon. Olyan hallatlan vaspazarlás folyt itt tíz év alatt, mintha nekünk legalább három-négy hatalmas vasbányánk volna, többek közt olyan építkezéseknél, ahol erre semmi szükség nincsen, hol négyzetméterenkint 10—15 kilogramm a várható terhelés, erős vasvázat alkalmaztak, amely hat ilyen házat eltartana. Miért kell ilyen szegény országban, ahol roppant drágán kell megszerezni a vasat és más fémeket, ilyen pazarlásnak végbemenni, — ezt józan ésszel nem tudom felfogni. Elismerem^ hogy most már nagyon kemény kézzel fogták meg a dolgot, csak, mint a későbbiekben leszek bátor rámutatni, félek, hogy egy kicsit elkéstek a dologgal. Azt olvasom az újságokban, htogy a magyar textilgyárak úgyszólván napról-napra tanácskozást folytattak a textilgyárak egyesületében a nyersanyag ellátása ügyében. Legutóbb a vigogne fonógyárak, így az Első Magyar Vigogneíonó, a Váci Vigognefonó es a többiek tartottak megbeszélést, de a pamutzse 1939 november H-én, kedden. 579 fonógyárak is állandó permanenciában van^ nak a nyersanyagbiztosítás tárgyában. Ha anyaghiány lesz, úgy ennek elsősorban a Külkereskedelmi Hivatal lesz az oka. A múlt év októberében az addig beszerzett anyagkészletbejelentések alapján a Külkereskedelmi Hivatalnak tudnia kellett volna tiszta képet alkbtni magának azokról a nyersanyagmennyiségekről, amelyek rendelkezésre állanak, mégis az történt, hogy a nyersanyagbehozatalt erősen lefojtották. A kereskedők lótottak-futottak, elmentek a Külkereskedelmi Hivatalba, kérték, engedjék meg nekik az árukat behozni, a lapok tele voltak hírekkel, hogy Stvájcban, Franciaországban, Angliában, Németországban halmozzák a nyersanyagokat és ugyanakkor nálunk az történt, hogy a Külkereskedelmi Hivatal csak nagyon gyéren adott ki behbzatali engedélyeket. Sok esetben nem is valutáris okokból tagadta meg az engedély kiadását, hanem azért, mert nem tetszettek a nagypapák. A nagypapák ittmaradtak, a nyersanyag azonban sajnos, nincs itt és az a valuta, amely a Nemzeti Bank pincéjében maradt, sem segít a bajon; ha nyersanyaghiány áll be és ennek következtében sokszáz és ezer munkás válik munkanélkülivé, akkor majd meglátjuk, ki vállalja érte a felelősséget. A miniszter urat semmi esetre sem tesszük felelőssé, hiszen most vette át a tárca vezetését. Nem is azért szólok, mintha a miniszter úrnak szemrehányást akarnék tenni, csak felkérem, hogy kemény kézzel nyúljon bele ebbe a dologba és mentse meg azt, ami még menthető, mert a mai viszonyok között semmi sem volna olyan veszedelmes^ mint a munkanélküliség nagyarányú terjedése. Ha már a nyersanyagkérdésnél vagyok, legyen szabad arra is rámutatnom, hogy a nyersanygelosztásnak az a módja, amelyet a miniszter úr meghonosított, az én megítélésem szerint jó, hogy tudniillik, az érdekeltek, mint tanácsadók üljenek benne abban a bizottságban és mondják meg véleményüket arra nézve, hogy kinek mennyi nyersanyagot adjanak. Ennek az új elosztási módszernek szerintem csak egy hibája van, az, hogy a kisipari és kiskereskedelmi^ érdekeltséget nem vonták bele ezekbe a tanácskozásokba. Ennek az a következménye, hogy a gyáripar egyedül lévén, miután közmondásszerű dolog már, hogy minden szentnek magafelé háj lik a keze, a Gyosz. keze is nagyon erősen önmaga felé hajlik, úgy, hogy ezek a kisexisztenciáfe el Ivánnak zárva attól, hogy a dolgokba beleszólhassanak és a maguk részére nyersanyagokat kérhessenek. Itt vagyok bátor a miniszter úr figyelmét felhívni arra, hogy van egy egész sereg kisipar, amely nagyon erős versenyt támaszt a gyáriparnak, a nagyiparnak: a mechanikai ipar, az elektrotechnikai ipar, az esernyőkészítés, stb. Fel tudnék még sorolni egy féltucatot. Ezeknek mind nyersanyag kell, amely, sajnos, a külföldről jön be és amelyet más célokra is fel lehet használni. Ha ezek nincsenek benne ebben az anyagelosztó bizottságban és nem tudják ott érdekeiket megvédeni, akkor előállhat az a furcsa eset, ami például a cipészekkel megtörtént, hogy a budapesti cipészek az anyagelosztás révén valóban nyersanyaghoz jutottak és el tudták látni vevőiket cipővel, a Budapest környékbeli és vidéki cipészeket ellenben egyszerűen kifelejtették. Az a helyzet, hogy valakinek Pestszenterzsébeten 86*