Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.
Ülésnapok - 1939-49
538 Az országgyűlés képviselőházának U9 tik a javaslatnak azt az állandó célkitűzését, hogy ezzel akar minél többi önálló exisztenciát teremteni kis gazdasági üzemek létesítésével és nem érinti azt a célkitűzését, hogy ezt a tulajdonszerzés formájában kívánja végső fokon megvalósítani és csak átmeneti kisegítő eszköznek tekinti a ikislhaszonbérleti rendszernek b evezését, (Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Máriássy Mihály előadó: T. Képviselőház! Annáik kidomborításlára, hogy a végső cél: a tulajdonba való juttatás, már a címet módosította a bizottság, amikor felvette azt a rendelkezést, hogy ez a törvényjavaslat a kisbirtokok szerzésének előmozdításáról is szol. Annak hatékonyabbá, tétele végett, hogy ez a javaslat a kishaszonhérleti rendszeren keresztül a tulajdoniba juttatást akarja mindenképpen előmozdítani, módosította a bizottság a javaslatnak 5. §-át s ebben kimondta azt a rendelkezést, hogy a földmívelésügyi miniszter bjátranikor elrendelheti a kishaszonbérletek céljára átengedett területeknek tulajdonba való átengedését, tekintet nélkül arra a területi összefüggésre, amelyet az eredeti javaslat tartalmazott, Ihogy ezt csak száz összefüggő kataszteri (holdnyi területre állapítható meg. Ugyanezzel $ügg össze az 5. §-nak az a további módosítása, nogy a kishaszoiibórlök is kérhetik bármikor azt, hogy a földmívelésügyi miniszter részükre megszerezhesse tulajdonul azt a területet, amelyen ők mint kishaszniibérlők gazdálkodtak, szintén tekintet nélkül a száz holdnyi összefüggésre. Ezzel a bizottság éppen azokat a kishaszonbér löket kívánta honorálni, akik kiválnak a maguk igyekezetével, szorgalmával, tudásával, rátermettségével és hozzá kívánja őket segíteni, hogy minél előbb tulajdonhoz juthassanak. A másik lényegesehb módosítás, amelyet a bizottság eszközölt, az igénybevehető területek kereteire vonatkozólag a 3. §-nál törtónt. Amint méltóztatik tudni, a 3. §-ban, amely az igénybevehető területeket állapítja meg, tulajdonképpen két kategória van felállítva: a nagyobb mértékben igénybevehető birtokok kategóriája, amelyeknél az igénybevétel alsó határa 300 katasztrális hold és a kevésbbé igénybe vehető vagy kisebb mértékben igénybevehető birtokok kategóriája, amelyeknél az alsó határ 500 katasztrális hold. A bizottság* figyelemmel arra, hogy a törvényjavaslat célkitűzése szerint í'5 millió katasztrális holdat kíván juttatni kishaszonbérletek, illetőleg később tulajdon formájában az arra érdemeseknek és figyelembe véve azt, hogy ki annak a birtoknak a tulajdonosa, miféle különleges vagy figyelemreméltó egyéb szempontok forognak fenn annak megítélésénél, hogy a birtokost kisebb vagy nagyobb mértékben lehessen átengedésre kötelezni, — módosította az eredeti javaslatot olyan értelemben, hogy kivette a szigorúbb elbánás alá eső birtokok kategóriájából és a kedvezőbb elbánás alá eső birtokok kategóriájába sorozta az egyházi, hitbizományi, alapítványi birtokokat, az egyletek, alapok, családi alapítványok s közülétek birtokait. Ennek a kiesésnek az ellensúlyozására azt a kategóriáját a birtokoknak, amely szigorúbb megítélés alá esik, a kulcs felemelésével vette nagyobb mértékben igénybe. Az erre vonatkozó javaslatot már előadói beszédemben is voltam bátor az igen t. Ház előtt megindokolni, úgyhogy itt csak arra utalok, hogy a bizottság, amikor a Magyar Elet Pártjában már kialakult véleményt is. magáévá tette, ezeket a módosításokat a javaslaton keülése 1939 november lö-én, pénteken. resztülvezette. Ugyancsak ennek a kiesésnek ellensúlyozására szolgál az is, hogy a módosítás szerint azok a birtokok is, amelyeknek tulajdonosa 1500 holdnál kevesebb birtokkal rendelkezik és ezek a birtokok nem összefüggő egységet alkotnak, hanem több község határában fekszenek, összeszámítandók és a kulcs alkalmazása szempontjából ezek is ejry birtoktestnek veendők. A kedvezőbb elbánás alá eső birtokok kategóriájából az eredeti javaslattal szemben a bizottság által eszközölt módosítás egészen kivette a kishaszonbérletek alakítása szempontjából az igénybevétel alól a közbirtokossági, a volt úrbéres birtokossági birtokokat,, abból az elgondolásból és "megítélésből kifolyólag, hogy ezek úgyis elsősorban kisembereknek állanak rendelkezésére és kisemberek gazdálkodásának a céljait szolgálják. A másik módosítás a kedvezményesebb elbírálás alá eső birtokok kategóriájában az ősi családi birtokokra vonatkozik olyan értelemben, hogy míg az eredeti javaslatban a birtokosnak az érintetlenül meghagyandó 500 holdon felül a második gyermektől számítva minden gyermek után 200—200 katasztrális hold birtoka lett volna az igénybevétel alól mentes, ezt éppen családi szempontból, a sokgyerme- kes családok érdekeinek honorálása szempontjából úgy módosította a bizottság, hogy a második és harmadik gyermek után 200—200, a negyedik gyermek után 250 és az ötödik gyermektől kezdve -további 300—300 katasztrális hold maradjon az igénybevétel alól mentes. Toválblbii módosítást a bizottság a célvagyon tekintetében és elsősorban az egyházvágyon tekintetében tszközölt, amelynek nagyobbtmértékű megkímélését mondotta ki. A javaslat szerint, ha a cél vagyon tulajdonosának jogszabályban, alapítólevélben vagy más szervezeti szabályzatban megállapított feladata tanítás, vagy egyéb közművelődési cél megvalósítása, ajkkor az igéiiybevehető terület 20%-kal csökken. Ezt is olyankép módosítottá a bizottság, hogy egyrészt csak abban az esetben, ha a tanítás az ország területén folyik, másrészt pedig akkor, ha ez a közművelődési cél egyúttal nemzeti célt is szolgál. Azonban a mentesség kulcsát felemelte 20%-ról 30%-ra, abban az esetiben, Iha ugyanez a eélvagyom, ugyanez a birtok még a b) pont alá is esik, vagyis, ha olyan intenzíven kezelik, hogy minden 20 katasztrális holdra egy cseléd, illetőleg 1 minden teljes ezer katasztrális holdra egy gazdatiszt esik, vagyis ha mind 1 a két nontnak megfelel ez a cél vagyon. Ugyanez vonatkozik a javaslat 3. §-ának 8. pontjára is, aanely pomt a nagyon intenzíven kezelt birtoknak egy bizonyos kedvezményben való részesítéséről, rendelkezik. (Meskő Zoltán: Mi marad meg akkor?) A 3. § 8. pontja az eredeti javaslat szerint, mint méltóztatnak tuidni, egy 50, 60, illetőleg 70%-os kedvezményt biztosít a szerint, hogy azon a birtokon egy katasztrális holdra mennyi mezőgazdasági munkabért és alkalmazotti járandóságot fizetnek ki. A kulcsot a bizottság leszállította, mert elegendőnek találta, ha 50% helyett 30, 60% helyett 40 és 70% helyett 50% -os mérséklésben részesülnek ezek a birtokok. De kimondotta, Ihogy ha azok a birtokok, amelyekre az előbb mutattam rá, — amelyek, hlogy rövidten fejezzem (ki magamat, célvagy ónok — ezeknek: a feltételeknek is megfelelnek, akkor ezeken felül még további 10%i kedvezményben is részesülnek. (Meskó Zoltán: Kapjon mair valami