Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-29

Az országgyűlés képviselőházának 29. nem, mert a képviselő urak mégis jórészt családapák és nagyon jól tudják, hogy minden igyekezetük, minden fáradságuk ellenére nem mindig sikerült a nevelés. Ha végignézzük az újságokban leirt tragédiákat, könnyű megtalálnunk azok okát, mert hiszen azt látjuk, hogy azoknak eredete mindig a rossz családi nevelésből indul ki. A nőre tartozik a családról való gondoskodás. A férfi elmegy munkába, reggeltől estig ott marad, a családot az asszonyra bízza és annak az asszonynak vállaira nehezedik az a súlyos gond, hogy abhól a kevés jövedelemből, amit ír férj munkájával keres, családját ruházza, gondozza és élelmezze. Hogy ebből a szempontból milyen hiányok vannak, azt tudjuk megjelent könyvekből is, de aki kint él a faluban, az maga is meggyőződhetik erről. Téli estéken, amikor sokszor együtt vagyok ezekkel az emberekkel, összeállítjuk ezeknek a kérdéseknek statisztikáját és szociális kérdéseket vetünk fel, nem szólok semmit, de önmagamat vádolom, amikor azt látom, hogy igazán milyen kevés eszköz áll rendelkezésre és ha nem is mondom szeméibe, de önmagamban vádolom azt a társadalmat, amely el tudta nézni és tovább is el tudja nézni, hogy amikor a nemzeti jövedelem évről-évre szaporodik, gyaranodik, ennek a munkásságnak a helyzete semmiben sem javul. Mélyen t. Ház! A mezőgazdasági munkásságnak ez a szomorú helyzete azonban nagyon veszélyes a nemzetre nézve is, mert az a nyomor, amelyben ez a réteg él és ennek a rétegnek a mindennapiért való reménytelen küzdelme végzetes az egész nemzetre. Az az idő, amikor a kis cselédlakások megteltek gyermekekkel, kezd lassanként a múlté lenni. Azelőtt az az anya nem csinált magának gondot abból, hogy mi lesz a gyermekével, mert tudta, hogy el tudja helyezni, tudta, hogy az a gyermek megtalálja a maga munkahelyét, amely majd biztosítja számára a szűkös kenyeret, ma azonban, amikor megjelenik a harmadik vagy negyedik gyermek, önmagában fel kell vetnie a kérdést, mi lesz majd azzal a gyermekkel, mert maga előtt látja azokat a százakat és ezreket, akik nem tudnak munkát kapni, pedig két erős, munkás karjuk van és szerétnéneik, akarnának dolgozni, de nem tudnak elhelyezkedni. Végzetes a mai állapot a nemzetre nézve, mert ez a réteg is lassanként kezd irtózni a gyermekáldástól és ez olyan seb, amelyet mielőbb begyógyítani a nemzetnek a kötelessége. Es ez a kormányzatnak is elsőrangú kötelezettsége, mert ha itt is bekövetkezik az a betegség, amely már amúgy is szinte gyógyíthatatlan sebeket okozott, óriási rendet vágott a jobb középosztályban és a tisztviselőtársadalomban, akkor már kiiben legyen a mi reménységünk? Mélyen t. Ház! Az 1930. évi statisztika szerint ebben az országban 330.000 olyan csaljad volt, amelynek 8-nál több gyermeke volt. Ebből a 330.000 családból 280.000 volt a gazdasági cseléd-, a gazdasági munkáscsalád. Ez gondolkodóba kell, hogy ejtsen és elhatározásra kell, hogy serkentsen bennünket, mert nekünk ezt a társadalmi réteget fenn kell tartanunk éis meg kell mentenünk. Hiszen azt látjuk, hogy amíg a statisztikusok azt mondják, hogy egy-egy családban 3"5-es gyermeklétszám kelj ahhoz, hogy a nemzetnek az élethez reKJÍPVISELŐHÁZI NAPLÓ II ülése 1939 szeptember 22-én, pénteken. 41 ménysége legyen, addig nálunk már 3 alá esett, 2 5 ez a szám, szóval lassanként azoknak a nemzeteknek sorában kezdünk állni, amelyek önmagukat halálra ítélik. Mi pedig mindig azt szoktuk mondani, hogy mi nem meghalni, hanem élni akarunk. Hát ha élni akarunk és ha vannak társadalmi rétegek, ahol erre már nincs reménység, legalább azt mentsük meg, ami még rendelkezésünkre áll. A nőnek, akinek a biztosításáról szó van, a nemzeti életben is nagy szerepe van, mert — mint említettem — a nő a lelkét, az énjét önti at a gyermek lelkébe, az a gyermek az anyja szemével lát mindent, az anyja gondolataival gondolkozik, az anyja lelkének érzései hatják át es hogy ez így van, azt mutatja a mindennapi élet. Ha pedig ez így van, akkor nem tudjuk eléggé megbecsülni ezt az anyát, aki ennek a hazának oly derék férfiakat adott és akkor nem tudjuk eléggé megbecsülni azt tti anyát, akinek köszönhetjük, hogy ez a magyar nép józanul tudja megítélni a helyzetet és nem veti oda magát mindenféle mozgalomnak és nem kapható nemzetfelforgatásra, hanem mindenen keresztül jobban szereti és becsüli a hazai rögöt, éppúgy mint a saját munkaadó gazdáját. Amikor a Világháborúnak vége volt, akkor azt mondották, hogy a világháború asszonyának szobrot kell emelni. Hát szobor nem lett, de legalább becsüljük meg azt a nagy munkát, amelyet ez az asszony végzett a nemzet megmentése érdekében és amikor ennek az aszszonynak akarunk gondtalan öreg napokat biztosítani, akkor nekünk a szívünkre kell tennünk a kezünket és — amint elmondottam — a nemzetnek teljesített nagy szolgálataira való tekintettel ennek az asszonynak az érdekében meg kell hoznunk minden áldozatot. Azt mondja Grabovszky (olvassa): »A földmunkások kezében leggyakrabban az ásó és a kapa fordul meg. E szerszámokkal lehet értékes munkát végezni, lehet velük az egyéni, a közjót és a haza érdekét szolgálni, de lehet velük sírgödröt is ásni, akár az egész ország számára is.« Szebben nem leheteit volna megszövegezni ennek a magyar anyának a hivatását, de az érdemeit sem lehetne szebben megörökíteni és azért nem szabad húzódoznunk semmiféle áldozattól, amely áldozatra — amint az előadó úr is és a többi képviselő úr is hangsúlyozta — a munkaadótársadalom mindenkor készen állAz asszony mindenképpen megérdemli, hogy gondoskodás történjék róla, mert a mai szociális viszonyok nem alkalmasak arra, hogy segítsen önmagán, már pedig, amikor az öregség napjai bekövetkeznek, kell, hogy ez az aszszony az ő egész életén át végzett nemzet-, mentő munkájának a gyümölcseit élvezze. Helyeseltem, amikor azt említették, hogy a munkaadó és a munkavállaló közös erővel teremtse elő a fedezetet. Ez a legjobban felel is meg a magyar ember természetének, mert a magyar ember nem akar koldus lenni, nem koldusnak, hanem önmagát eltartó, önérzetes embernek született és amikor tudja, hogy ő is hozzájárult valamivel ehhez a járadékhoz, boldogan vágja zsebre, mert tudja, hogy az ő munkájának, az ő áldozatkészségének a gyümölcse. Az egész törvényjavaslatnak ez keli, hogy megadja az alapot, a fundamentumot. Nézzük meg, vájjon ez a törvény javaslat^ 8 U ' ' '