Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-48

516 Az országgyűlés képviselőházának i-8, ülése 1939 november 9-én, csütörtökön. munkák végzésére nem rendelhetők ki. Egé­szen különösen fáj ezeknek, hogy hadiözve­gyeknek, azután csonka, béna hadirokkantak­nak a községben éjjeliőri szolgálatot kell telje­síteniük. (Reibel Mihály: Szomorú dolog!) A népjóléti minisztériuim az 1924—25—26. években a közigazgatási hatóságok útján felszólította a hadiözvegyeket és hadirokkantakat is, hogy vegyék fel a végkielégítésüket, ami háromévi járadéknak felelt meg, tehát mai értékben kö­rülbelül 180 pengőnek. (Meskó Zoltán: A leg­nagyobb lelkiismeretlenség'!) Akárhány helyen, ha nem is rákényszerítették ezt az emberekre... (Meskó Zoltán: Kedvet, csináltak hozzá!) de kedvet csináltak hozzá. Ezt a pénzt természe­tesen pár hónap alatt felélték és most a lcg­sauyarúbb helyzetben vannak. A honvédéi mi miniszter úr kiadott azóta egy rendelkezést, hogy írják össze ezeket, valószínűleg azért, hogy azokon, akik a legnagyobb nyomorúság­ban vannak, rögtön segítsen, de azt hiszem, feltétlenül szükség van ennek a kérdésnek ái­laláuos^ rendezésére, mihelyt erre valamikép­pen mód adódik. A rokkanttörvénynek a Fel­vidékre és a Kárpátaljára való kiterjesztése is rendkívül fontos volna. Itt járt egy küldött­ség a pénzügyminisztériumban és meg is kap­ták a biztatást, hogy a legnagyobb jóakarattal ós jóindulattal kezelik ezt a kérdést, azonban a rendelet még mindig nem látott napvilágot. Már pedig ez a legelemibb érdekeiben érinti az ottani hadviselteket és hadigondozottakat, mert vannak olyanok, akiket a cseh kormány bizonyos szolgálatokért hadigondozottakká mi­nősített és ezek még most is kapják járandósá­gukat, noha a honvédelmi minisztérium meg­fosztotta őket ettől a jellegtől, viszont olyanok, akiket a honvédelmi minisztérium hadigondo­zottakká nyilvánított, még most sem kapják járandóságaikat. Kérem a miniszter urat, méltóztassék a pénzügyminiszter úrnál szorgalmazni, hogy ez a rendelet rövidesen napvilágot lásson s ezek a felvidéki és kárpátaljai hadigondozottak ré­szesüljenek ugyanazokban a jogokban és ked­vezményekben, amelyekben részesülnek az it­teni bajtársak. (Helyeslés balfelől.) És még valamit szeretnék itt a miniszter úr figyel­mébe ajánlani: azoknak a felvidékieknek, akik még a háborúban szereztek bizonyos altiszti rendfokozatot, most ha behívják szolgálatra, a rendfokozatukat nem adják meg. Azzal indo­kolják ezt az eljárást, hogy a rendfokozat megadásának pénzügyi nehézségei vannak s költségkímélés szempontjából intézkedtek és rendelkeztek imígyen. Szeretnék még a legényegylettel, a Kaliot.­tal, azután az inasok országos egyesületével kapcsolatban egy tiszteletteljes kéréssel for­dulni a miniszter úrhoz. A honvédelmi tör­vény a leventékre vonatkozólag úgy intézke­dik, hogy ezek más egyesületnek 18 éven alul csak akkor lehetnek tagjai, ha az az egyesület hitbuzgalmi, vallásos vagy iskolai egyesület. Bátor vagyok a miniszter úr magas figyelmét felhívni arra, hogy mindezek az egyesületek, amelyeket az előbb említettem, egyházi veze­tés alatt állnak (Meskó Zoltán: T)e nem csak hitbuzgalmiak!) és az ezekbe való felvétel is egyházi szertartással történik. Azt hiszem, ha méltóztatnék erre vonatkozólag felvilágosító . rendeletet kiadni, az ezzel kapcsolatos félre­értések egyszersmindenkorra el lennének oszlatva. A kisiparosok és kiskereskedők, ha katonai szolgálatra hívják be őket, csak abban az eset­ben kapnak hadisegélyt, ha 60 pengőnél keve­sebb a havi jövedelmük. Természetesen ezek­nek a szegény kisembereknek a havi jöve­delme akkor éri el a 60 pengőt, amikor ők ma­guk otthon vannak ós dolgoznak, (Úgy van! Úgy van!) azonban katonai szolgálatra lévén behíya, rendszerint elvesztik a maguk klien­túráját s a család a lehető legnagyobb sze­génységben és nyomorúságban várja család­fenntartó járnak visszaérkezését. Katonai szol­gálatot természetesen mindenkinek kell telje­sítenie, ha azonban rövidebb idő alatt lehetne ezeket felváltani, mégiscsak otthon is dolgoz­hatnának és törődhetnének családjukkal és családjuk fenntartásával. Ez semmiesetre sem sértené a hadsereg magasabb szempontjait, szociális szempontból pedig igen jótékony ha­tású volna. Ezeket voltam bátor a miniszter lír magas figyelmébe ajánlani. Ezek elmondása után ab­ban a kellemes 'helyzetben vagyok, hogy ezt a költségvetést a legnagyobb örömmel elfoga­dom, és ha még többet kellene megszavaznom, akkor még nagyobb örömmel tenném. (Éljen­zés és taps.) Elnök: Több vezérszónok nincs. Szólásra következik a többi szónokok közplf Spák Iván jegyző: Váczy József! Elnök: A képviselő úr nincs itt, jelentke­zése töröltetik. Ki a következő szónok? Spák Iván jegyző: Meskó Zoltán! Elnök: Meskó Zoltán képviselő urat illeti a szó. Meskó Zoltán: T. Ház! Előttem felszólalt igen t. képviselőtársam, barátom és fronthar­cos képviselőtársam, Makray képviselő úr sza­vaiba belekapcsolódva, sajnálom, hogy nem va­gyok abban a kellemes helyzetben, hogy a költ­ségvetés mellett iratkozhattam volna fel. Nem iratkozhattam fel a tárca költségvetése mel­lett; egészen őszintén megmondom, — hiszen én mindig a magyar őszinteséget- kerestem az életben, — nagyon nehezemre esett nem mel­lette feliratkozni, de mivel a kormány általá­nos politikájával nem értek egyet, kénytelen voltam ellene feliratkozni. Mondom, nagyon nehezemre es,ett ez s különösen a mélyen t. hon­védelmi miniszter úr személye és egyénisége iránti tiszteletem késztetett volna arra, hogy mellette iratkozzam fel. Visszapillantok egypár évtizeddel ezelőttre, amikor abban a kiváló szerencsében részesül­tem, — és erre büszkén gondolok vissza — hogy három éven át egymás mellett ültünk Bécs­ben a katonai műszaki akadémián. Ez az osz­tálytárs! viszony azonban nem gátol meg en­gem elhatározásomban. Én a legteljesebb tisz­telettel adózom az ő személyének, és itt nyil­vánosan tanúbizonyságot teszek amellett, hogy a honvédelmi miniszter úrban megfelelő em­ber ül a megfelelő helyen. (Ügy van! Ügy van! Taps.) Ezt mi ellenzékiek is a legnagyobb Készséggel, nem lojalitásból, hanem magyar meggyőződésből elismerjük. (Helyeslés.) Kö­zös tisztek voltunk, és én ünnepélyesen kijelen­tem, hogy annak a régi ármádiáuak megvolt a becsülete, az egész vonalon megállta a he­lyét, tiszteletet parancsolt mindenfelé, de iga­zuk volt azoknak is, akik azt hirdették, hogy azt a jó hadsereget, amely a régi közös hadse­reg volt, jobbá, nagyobbá, átütőképesebbé le­het tenni akkor, ha a nemzeti szellemet visszük bele. Most látjuk igazolva azoknak a függet­lenségi harcosoknak politikáját, akik a ma­gyar nemzeti hadsereg mellett szálltak síkra

Next

/
Thumbnails
Contents