Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-48

Az országgyűlés képviselőházának -45. ülése 1939 november 9~én, csütörtökön. 515 vakat mondott. Azt mondta (olvassa): »Hazánk léte, boldogsága elsősorban a hadsereg belső értékétől, szellemi és lelki egységétől függ. A hadsereg gerincét a tisztikar kell, hogy képezze. Ennek elengedhetetlen követelménye a tisztikarnak egységes felfogása és az, hogy a vezetők és az alárendeltek egymásra találjanak és egymást mindig megértsék.« (Ügy van! Ügy van!) »Tartsátok távol a névtelen méregkeverőket!« (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és baloldalon és a középen.) »Csak eskütökkel fogadott, egyetemes magyar érdeket szolgáljatok hűséggel és becsülettel.« (Reibel Mihály: Nem is lehet máshogy!) Ö f őméltóságában az örök magyar katona és ennek a nemzetnek az atyja szólalt meg. (Éljenzés és taps a jobb- és baloldalon és a középen) Minden veszedelmes és káros lelki infekciót távol kell tartani a tisztikartól, mert egy ilyen inficinált lelkű tisztikar katasztrófa volna. Katasztrófa a hadseregre és katasztrófa a nem zetre. A tisztikarnak megvan a maga ötparancsolata: istenfélelem, hazaszeretet, engedelmesség, a parancsok végrehajtása és hűség a halálig. (Ügy van! Ügy van! a jobb- és a baloldalon.) A másik, ami ezzel kapcsolatban szintén rendkívül fontos és szükséges, a jövő tisztikarának ilyen szellemben való nevelése. Én abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy résztvehettem a fiatal tiszti sarjadék nevelésében katonai reáliskolában és a Ludovika Akadémián egyaránt. Tudom, hogy ez a nevelés rendkívül értékes, minden kívánalomnak és a magyar haza részéről támasztott minden követelménynek tökéletesen megfelelő. Csak még valamit szeretnék kérni ezzel a neveléssel kapcsolatban a miniszter úrtól. Ez pedig az, hogy a katonapedagógiai szempontból rendkívül értékes egyévi csapatszolgálatot méltóztassék újra bevezetni a Ludovika Akadémián és általában az akadémiákon. Ennek megvolt az igen jó hatása, (Meskó Zoltán: A rossz is!) ez: az összeforrás azzal az élettel, amelynek azután formálója és irányítója lesz majd annak idején, ha felavatják katonatisztté. (Meskó Zoltán: Félév untig elég!) Ezek előrebocsátásával néhány részletkérdésre szeretném tisztelettel felhívni a miniszter úr figyelmét. A hadigondozottak ügyéről van szó, (Ügy van! Ügy van! bal felől.) arról az ügyről, amelyet annyi szeretettel és megértéssel irányít a honvédelmi minisztérium és annak különösen ezekkel a kérdésekkel foglalkozó osztálya Horváth tábornok úr vezetése alatt. A pénzügyminiszter úr expozéjában kilátásba helyezte, illetőleg bejelentette azt, hogy a hadigondozottak járandóságának rendezését programmjába vette és ezt egészen különösen az 55 éven felüli hadiözvegyekre, hadigondozott családtagokra, továbbá a rokkantakra és hadiárvákra vonatkozólag újólag megállapítás alá fogja venni, vagyis ezeket a járandóságokat fel fogja emelni. Ezt mi nagy örömmel és köszönettel vesszük tudomásul, abban a reményben, hogy ha majd az állam anyagi ereje megengedi, akkor majd egyéb kategóriák is sorra kerülnek, tehát az 55 éven aluli hadiözvegyek is és mindazok, akik most ebben az előnyben. ebben a járadékemelésben nem részesülnek. Hi szén ezek mind már részben háborús törődöttsógük, részben pedig öregkoruk következtében nem alkalmasak olyan munkára, amellyel meg tudnák szerezni mindennapi kenyerüket és így voltaképpen teljesen erre a járadékra vannak utalva. Ez azonban szánalmasan kevés, hiszen — amint annakidején a tűzharcos-törvényjavaslat tárgyalásánál én is szóvátettem — teljesen lehetetlen az, hogy egy hadiözvegy havi járandósága átlagban 5—6.50 pengő legyen akkor, amikor az egyes községek az ő szegényeik eltartására költségvetésükbe havonként 12—15 pengőt vesznek fel. Az 1933. évi rokkanttörvény éppen ezeknek a járandóságoknak elégtelensége miatt s ezeknek pótlására igen jelentős kedvezményeket biztosít a hadigondozottaknak. Ha ezek a gyakorlatban keresztülvitetnének, valóban nagy előnyt és könnyebbséget jelentenének a hadigondozottaknak; a gyakorlatban azonban rendszerint — nem mindig, de igen gyakran — elsikkadnak és elcsökevényesednek ezek a kedvezmények. ' 1 Itt van például a gyógykezeltetés! kedvezmény. (Reibel Mihály: Ez nagyon fontos! — Bajcsy-Zsilinszky Endre: Elég szűkkeblű az a törvény.) A kedvezmény megszerzése a törvény ellenére rendkívül nehézkes és köirülményes, s egy ilyen, háborús sérülés következtében megbetegedett hadigondozott alisr tud kórházi illetőleg orvosi kezeléshez jutni, gyógyszerhez pedig csak rendkívül nehéz és hosszas eljárás után, (Bajcsy-Zsilinszky Endre: Legalább azt a rossz törvényt hajtsák végre!) a hadiözvegyek pedig még mindig nem kapnak gyógykezeltetést, legfeljebb szegényfjogon tudják magukat gyógykezeltetni. A Honsz. fenntart Budapesten egy gyógyintézetet, hogy a maga anyagi lehetőségének keretei között segítsen a bajtársakon, gyógykezeltetést azonban ebben az intézetben jóformán csak budapestiek és közvetlen budapesfkornyékiek nyerhetnek, mert hiszen más vidékekről éppen anyagiak hiányában nem igen tudnak feljönni a hadigondozottak. (Bajcsy-Zsilinszky Endre: Éppen a tiszta magyarság maradt ki belőle!) Nagyon kívánatos lenne ezt a gyógykezeltetesi kedvezményt kiterjeszteni minden hadigondozottra es a gyógykezeltetést, a kórházi ápolást, az orvosi és gyógyszerellátást lehetőleg megkönnyíteni és egyszerűbbé tenni. Ugyancsak ez a törvény, illetőleg a vonatkozó törvények előnyt biztosítanak a hadigondozottaknak állami jogosítványok elnyerésénél, a telepítési törvény és a földbirtokreformröl szolo törvény pedig a földhözjuttatásnál, ezeket az előnyöket és kedvezményeket realizálni kell. (Ügy van! Ügy van! — Reibel Mihály: Elég sovány előnyök!) Ott van a hadigondozottak vasúti kedvezménye: a 75—100 százalékos hadirokkantak félárú vasúti jegyet kapnak, ennek ellenében azonban 24 pengő illetéket kell lefizetniük. A 25—50 százalékos hadirokkant evenként kétszer kap félárú vasúti jegyet, a hadiözvegyek pedig, akiknek száma körülbelül 52.500, évenként összesen ezer félárú vasúti jegyet kapnak, tehát minden ötvenkettedik hadiözvegy utazhatik évenként egyszer félárú vasúti jeggyel. Azt hiszem, ebben a kérdésben nem szabad kicsinyeskedni; (Ügy van! Ügy van!) tessék ezt a kedvezményt kiterjeszteni és ezzel is könnyíteni ezeken a szegény hadigondozottakon, akik bizonyosan nem luxusutazálsra használják azt fel, hanem csak a legnagyobb szükség esetén. Panasz érkezett hozzám, hogy a közigazgatási hatóságok nem veszik figyelembe azt a kedvezményt és kiváltságot, hogy az ilyen hadigondozottak, hadirokkantak, a kézi- és köz 78*