Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-48

Az országgyűlés képviselőházának 48. Illesse köszönet a honvédelmi miniszter urat (Éljenzés é

s taps.), értékes munkatársait, a honvédség vezetőit, tiszti és altiszti karát és derék legénységét. (Éljenzés.) A költségvetést elfogadásra ajánlom. (Élénk éljenzés és taps.) Elnök: A vezérszónokok közül szólásra következik? Nagy Ferenc jegyző: Bajcsy-Zsilinszky Endre! Elnök: Bajcsy-Zsilinszky Endre képviselő urat illeti a szó. Bajcsy-Zsilinszky Endre: T. Ház! Különös megtiszteltetésnek veszem pártom, a kisgazdapárt részéről, hogy a legfontosabb tárcának, a honvédelmi tárcának vitájában engem jelölt ki első szónoknak. Belekapcsolódva az előadó úr szavaiba és az ő utalásába Kossuth Lajosra és Kossuth Lajos országgyűlésére, csak azt mondhatom, hogy erről a helyről, a mi pártunk részéről is az akkori országgyűlés szavával j'eleiünk a miniszter úr költségvetési igényeire: megadjuk! (Éljenzés és taps a jobboldalon.) Mivel nekem életem legnagyobb élménye és legnagyobb büszkesége az, hogy egy gyönyörű magyar huszárezred kötelékében verekedtem végig a háborút, meg kell magyaráznom itt a t» Ház előtt, hogy miért iratkoztam fel mégis a költségvetés ellen. Azért, mert a kormánnyal szemben általában bizalmatlansággal viseltetem. Egyébként pedig, ami ennek a tárcának anyagi kereteit illeti, a 193-3 milliós többletet másfél évre és a 1288 milliós többkiadást egy esztendőre, nemcsak hogy nem sokallom, hanem merem mondani, 'hogy ez inkább kevés. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Ismerem ugyan az ország gazdasági helyzetét és tudom azt is, hogy a költségvetésbe nagyobb összeget nem lehetett felvenni, de igenis felvetem a Ház színe előtt a gondolatot éppen úgy, mint ahogyan a földbirtofcjavaslat tárgyalása során is felvetettem, nem kellen&-<e meggondolnunk, hogy ezek az Összegek nem lesznek elegendők ahhoz, hogy a magyar katonai erőt arra a fokra emeljük s a magyar katonai hatalmat úgy megszervezzük és megerősítsük, hogy az a magyar nemzet katonai csúcsteljesítménye lehessen. Fel kell vetni itt azt a gondolatot, hogy a t. kormány és a honvédelmi miniszter úr, aki — hála Istennek — kiváló gazdasági tudással és képességekkel is rendelkezik (Meskó Zoltán: Úgy van!), gondolkozzanak azion, vájjon nem érkezhetik-e el a közeljövőben az a lehetőség és az a szükség, hogy az ország ga-adasági erején kívül egyéb gazdasági erőket, még pedig egy külföldi kölcsönt is igénybevegyünk. Tudom, hogy ennek külpolitikai lehetősége ma nincsen meg. Olaszország, a mi nagy barátunk azonban olyan nagy gazdasági megerősödés előtt áll, amelynek alapján el tudom képzelni, hogy Olaszország segítségével akár közvetlenül, akár közvetve, belátható időn belül hozzá tudnánk jutni egy oly nagyohbszabású kü

1földi kölcsönhöz, amelynek segítségével honvédelmünket valóban Európa első hadseregévé emelhetjük, színvonal, kvalitás és ütőerő tekintetében egyaránt. Nyilvánvaló, hogy a költségvetésbe felvett összegek nem lesznek elegendőek a közeljövő katonai feladatainak és szükségleteinek megoldására. Hivatkoznom kell egy nagyon kiváló katonaembernek, Tombor Jenő nyugalmazott ezredesnek eddigi inspiráló tevékenységére, Ihiszen ő volt az, aki először vetette fel a magyar sajtóban az egymilliárd pengős honülése 1939 november 9-én, csütörtökön. 503 védelmi beruházási keret gondolatát. (Meskó Zoltán: Kár, hogy ilyen ember nyugdíjban vanl) Bizony, óriási kár! Tombor Jenő éppen a mai »Magyar Nemzet«-ben írt egy rendkívül érdekes cikket, amelyben felveti az lOTszág határai megerősítésének gondolatát. Méltóztassanak megengedni, hogy ebből a cikkből a leglényegesebb részleteiket felolvassam. (Olvassa): »Évezredes határaink kiirthatatlan gondolata se gátoljon bennünket abban, hogy mostani határainknak legalább is Achilles-sarkait minél hamarább és minél jobban meg ne erődítsük. Elsősorban is egy helyen, a Kárpátalja fölött, közel 300 kilométer kiterjedésben máris elértük ezeréves határunkat. Ezt a részt véglegesen meg kell erődítenünk, még ha ott fokozatosan a legjobb szomszédi viszonyt is tudjuk megteremteni. Az országerődítés ugyanis nemcsak a pillanatnyi politikai helyzetnek követelménye, hanem állandó, örök katonai szükségesség is, amely a külpolitikai hullámzásnak minden jövendő eshetőségével számol. A magyar-tót határ már átszeli évezredes birtokállományunkat. Nem kételkedünk abban, hogy a magyarellenes izgatás itt a közeljövőben'meg fog szűnni és a tót népet saját érdekében is a régi szeretet szálai fogják fűzni a magyar nemzethez. Ma még azonban lelkiismeretlen és történelemellenes bujtogatás folyik ellenünk északi határainkori túl és az izgatók Kassa. Léva, Érsekújvár visszakövetelésével, helyesebben újbóli el szakításával kecsegtetik a hiszékeny tót nénet. Ezen a vonalon az országerődítésnek tehát alkalmi jelentősége is volna. Itteni határunk nagyban néprajzi terjeszkedésünk vonalával esik eaybe, még ha Pozsonv és Nvitra birtoka nélkül a népraizi határ helyességet sem ismerhetjük el. Mostani északi határainkat tehát, ha ezek nem is véglegesek, azért kell — legalább is a városok körül és a könnyen megkerülhető szakaszokon — megerődíteni, egyelőre legalább is a most már hozzánk tartozó magyar nyelvterületet véglegesen bebiztosítsuk, nae-yarányú megkerüléseknek határt szabjunk és a iövő'ben. Jba első védőövünket itt is a Kámátok arerineéior tolhatjuk ki, ebben az irányban egy hátsó védőÖvezetünk is legyen. Nyugat felé nem szabadna aggodalmaskodnunk, mert a baráti Németország ismételten és ünnepélyesen véglegesnek, megváltozhatatlannak nyilvánította ki itteni határainkat. Demée nemrég Sopronban, Kőszegen és a Dunántúl más részein is nyílt lélekmérgezés folyt és nem tudhatjuk, hogy a föld alá bujtatott _ méreg mennyire fertőzheti meg a talajt és mikor virágzik ki a magyar életet megölő szik az eddigi televényen. Itt tehát a határerődítésnek elsősorban belpolitikai jelentősége volna. A inegtántorodásra esetleg hajlamos sváb lakosságnak látnia kell. hogy határainkat nemcsak az adott szó szentsége, hanem a magyar államhatalom eltökélt akarata is védi. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ezt a kérdést nizonyára német barátainkkal egyetértően rendezhetjük.« Tombor ezredes további sürgős erődítéseket nem javasol. Helyesen állapítja meg, hogy Jugoszláviával, ezzel a vitéz szomszéd néppel olyan szépen bontakozik ki a magyar nemzet barátsága, hogy ott egyelőre ez a kérdés legalább is ebben a mllanatban a mai nehéz anyagi viszonyok között nem aktuális. Éppen így Romániával szemben is az a helyzet, hogy Romániával is. enyhülőben van