Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-29

38 Az országgyűlés képviselőházának 29 nagyon komoly nemzeti felelősség kérdését. Ez a felelősség sokkal inkább terheli a kormány­zatot és a többségi pártot, mint bennünket. Mi csak rámutatunk erre a felelősségre. További áúlyos törvényjavaslatok következnek itt a Háziban, Nagyon örülök annak, hogy a szociá­lis alapról szóló törvényjavaslat is idekerül, amely tudtommal bizonyos céladókkal akar fundamentumot teremteni komoly szociális in­tézkedések alá. De amikor a mezőgazdasági munkásság egész életproblémája, ez a legna­gyobb magyar nemzeti probléma szinte egy század óta hiába várja megoldását, amikor végre egyetértés van közöttünk magának a kérdésnek a megítélése tekintetében és ha nem is látja mindenki egészen világosan ezt a problémát, de mégis végre egyetértünk abban, hogy itt a nemzeti cselekvés útjára kell lép­nünk, akkor ne legyünk szűkkeblűek és ne áll­junk meg egy-kétmillió pengő szörnyűnek lát­szó akadálya előtt, hanem hozzon ez a nemzet egyszer végre komolyabb áldozatot azokért a fiaiért, akik a legnagyobb áldozatot hozták ed­dig a nemzetért. (Élénk helyeslés és taps.) T. Képviselőház! Gesztelyi-Nagy László igen t. barátom tegnap egy odavetett mondat­ban utalt a mai világhelyzet súlyosságára. Is­ten kegyelme az, hogy míg szörnyű viharok szántják Európa földjét és míg nemzetek ég­nek, sőt talán elégnek a szenvedés tüzében, ad­dig mi magyarok itt a törvényhozás házában a nemzeti élet belső átrendezéséről tárgyalha­tunk. Ezt a kegyelmi időt azonban a nemzet­nek tartozó súlyos és komoly felelősségérzéssel kell felhasználnunk. (Ügy van! Ügy van!) Erre a felelősségre mutatok rá most, amikor igény­telen szavaimat befejezem. Kérem a miniszter urat és rajta keresztül a kormányzatot, vala­mint a többségi pártot: gondolják meg mlég­egyszer ezt a kérdést, találják meg a fedezetet, mert az megtalálható (Ügy van! Ügy van! balfelöl.) és hozzanak komolyabb, átfogóbb, bátrabb megoldást annak a nagy nemzeti nép­rétegnek érdekében, amelynek sorsával együtt érzünk és amelynek jövendője egyúttal az egész magyarság jövendőjét is jelenti. (Élénk helyeslés és taps a jobb- és a baloldalon. — A szónokot többen üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Kovách Gyula jegyző: Meixner Emil! Elnök: Meixner Emil képviselő urat illeti a szó. Meixner Emil: T. Képviselőház! Azt hi­tízein, mindenki, de különösen minden szociáli­san gondolkodó és érző magyar gazda, akinek szociális érzése nemcsak szóival hirdetett frá­zis, hanem mélységesen átérzett és a gyakor­lati élet minden terén valóra is váltott belső meggyőződés, szívesen és örömmel fogadja el ezt a javaslatot. Hiszen a gazda hűséges mun­katársainak, a föld szorgalmas megmunkálói­nak, a gazdasági cselédeknek és a mezőgazda­sági munkásoknak, tehát magyar testvéreink­nek özvegyeiről kíván a javaslat gondoskodni, az ő számukra kíván jobb sorsot biztosítani azzal, hogy hatvanadik életévük betöltésétől kezdve járadékot juttat nekik. Igen t. Ház! Az 1938:XII. te. előkészítő tárgyalásai során nemcsak munkavállalói, de főleg munkaadói részről felmerült az az álta­lános kívánság, hogy a törvény rendelkezései necsak a férfiakra terjedjenek ki, hanem ter­jesztessenek ki azoknak özvegyeire is. Való­színűleg ennek az általános kívánságnak ha­ülése 1939 szeptember 22-én, pénteken. tása alatt vétetett be az 1938:XII. te. 132. §-áiba az a rendelkezés, amely lehetővé teszi, hogy az özvegyek közül a leginkább arra szorulók részére bizonyos segélyek folyósíttassanak. Ez azonban csak karitatív megoldás volt és nem jelenthette a kérdésnek helyes és intézményes megoldását. Ezt az intézményes rendezést kí­vánja szolgálni az előttünk fekvő törvény­javaslat. T.. Ház! Annak aki a falun él és ismeri annak, életét, s nem kívánja leplezni a valósá­got, őszintén be kell vallania és meg kell ál­lapítania, azt, hogy a mezőgazdasági munka­vállalók öregségi biztosításának törvényho­zási szabályozása előtt, ezeknek az elaggott munkaképtelen, s így keresetképtelen mező­gazdasági munkavállalóknak és özvegyeiknek a sorsa, különösen életük utolsó esztendeiben, bizony igen szomorú nyomorúságos és tövises sors volt. Vagy a családjuk, vagy a községük kegyelemkenyerére voltak utalva. A család, amelyre eltartásuk hárult, ágén sok esetben súlyos tehernek, nyűgnek érezte ezt és bizony igen sokszor fájdalmasan éreztették is ezt ve­lük. Az 1938 : XII. te. és az azt kiegészítő, most megalkotandó törvény gondoskodása révén ezek az elaggott munkavállalók és özvegyeik megszűnnek terhet jelenteni családjuk részére, mert hiszen az a csekély összeg, amelyet jára­dékként a posta havonként kikézbesít a ré­szükre, nemcsak nekik, hanem családjuknak liis bizonyos értéket jelent, mert a legszegé­nyebb falusi háztartásokba azt ihozza, ami ott leginkább hiányzik, a készpénzt. Igen t. Ház! A szociális és morális vonat­kozásokon kívül van még ennek az aggkori és özvegyiig biztosításnak még bizonyos gazda­sági kihatása is. Igaz az, hogy egyénenként ez a járadék csekély összeg, de ba a falu, kü­lönösen az ország szempontjából nézzük azo­kat az összegeket, amelyek a járadékok folyó­sítása révén a falu életébe kerülnek, már je­lentősebb összegeket látunk. Ezek az összegek pedig nem hevernek meddőn, baneni bekerül­nek a falu gazdasági életének vérkeringésébe. Igaz, hogy egyénenként ez a járadék talán csak néhány^ falattal több kenyeret jelent az illetőnek, talán esak a ruházat legszükségesebb pótlásának lehetőségét jelenti, de a maga ösz­szesógében emeli a falu vásárlóképességét, ígv a fogyasztóképességét is és nemcsak a mező­gazdasági termén vek belső piaci elhelyezésére hat jótékonyan, hanem közvetve kihat a fa­lusi kisipar és kiskereskedelem helyzetének némi javítására is. Igen t. Képviselőház! Röviden kívánok hozzászólni még a fedezet kérdéséhez. A szi­gorúan értelmezett társadalombiztosítási el­vek szerint a szolgáltatások terhét egyformán kellene viselnie a munkavállalóknak és a munkaadóknak. Ezt az elvet magamévá nem tehetem. Éppen azért, tekintettel arra, hogy az 1938 : XII. tc.-ben szabályozott mezőgazdasági biztosítás éppen az ország legszegényebb ré­tegére vonatkozik, helyesnek tartom, hogy az előttünk lévő javaslat a kérdést úgy oldja meg. hogy a munkavállalókra terhet nem há­rít, hanem az özvegyi járadék fedezetét teljes egészében^ a munkaadókra és a közületekre, tehát az államra és a törvényhatóságokra há­rítja. A mezőgazdasági társadalombiztosítás nép­szerűsítésével is kívánok foglalkozni. Tudjuk, bogy a falu népe erősen konzervatív és irtó-

Next

/
Thumbnails
Contents