Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-29

38 Az országgyűlés képviselőházának 29 nagyon komoly nemzeti felelősség kérdését. Ez a felelősség sokkal inkább terheli a kormányzatot és a többségi pártot, mint bennünket. Mi csak rámutatunk erre a felelősségre. További áúlyos törvényjavaslatok következnek itt a Háziban, Nagyon örülök annak, hogy a szociális alapról szóló törvényjavaslat is idekerül, amely tudtommal bizonyos céladókkal akar fundamentumot teremteni komoly szociális intézkedések alá. De amikor a mezőgazdasági munkásság egész életproblémája, ez a legnagyobb magyar nemzeti probléma szinte egy század óta hiába várja megoldását, amikor végre egyetértés van közöttünk magának a kérdésnek a megítélése tekintetében és ha nem is látja mindenki egészen világosan ezt a problémát, de mégis végre egyetértünk abban, hogy itt a nemzeti cselekvés útjára kell lépnünk, akkor ne legyünk szűkkeblűek és ne álljunk meg egy-kétmillió pengő szörnyűnek látszó akadálya előtt, hanem hozzon ez a nemzet egyszer végre komolyabb áldozatot azokért a fiaiért, akik a legnagyobb áldozatot hozták eddig a nemzetért. (Élénk helyeslés és taps.) T. Képviselőház! Gesztelyi-Nagy László igen t. barátom tegnap egy odavetett mondatban utalt a mai világhelyzet súlyosságára. Isten kegyelme az, hogy míg szörnyű viharok szántják Európa földjét és míg nemzetek égnek, sőt talán elégnek a szenvedés tüzében, addig mi magyarok itt a törvényhozás házában a nemzeti élet belső átrendezéséről tárgyalhatunk. Ezt a kegyelmi időt azonban a nemzetnek tartozó súlyos és komoly felelősségérzéssel kell felhasználnunk. (Ügy van! Ügy van!) Erre a felelősségre mutatok rá most, amikor igénytelen szavaimat befejezem. Kérem a miniszter urat és rajta keresztül a kormányzatot, valamint a többségi pártot: gondolják meg mlégegyszer ezt a kérdést, találják meg a fedezetet, mert az megtalálható (Ügy van! Ügy van! balfelöl.) és hozzanak komolyabb, átfogóbb, bátrabb megoldást annak a nagy nemzeti néprétegnek érdekében, amelynek sorsával együtt érzünk és amelynek jövendője egyúttal az egész magyarság jövendőjét is jelenti. (Élénk helyeslés és taps a jobb- és a baloldalon. — A szónokot többen üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Kovách Gyula jegyző: Meixner Emil! Elnök: Meixner Emil képviselő urat illeti a szó. Meixner Emil: T. Képviselőház! Azt hitízein, mindenki, de különösen minden szociálisan gondolkodó és érző magyar gazda, akinek szociális érzése nemcsak szóival hirdetett frázis, hanem mélységesen átérzett és a gyakorlati élet minden terén valóra is váltott belső meggyőződés, szívesen és örömmel fogadja el ezt a javaslatot. Hiszen a gazda hűséges munkatársainak, a föld szorgalmas megmunkálóinak, a gazdasági cselédeknek és a mezőgazdasági munkásoknak, tehát magyar testvéreinknek özvegyeiről kíván a javaslat gondoskodni, az ő számukra kíván jobb sorsot biztosítani azzal, hogy hatvanadik életévük betöltésétől kezdve járadékot juttat nekik. Igen t. Ház! Az 1938:XII. te. előkészítő tárgyalásai során nemcsak munkavállalói, de főleg munkaadói részről felmerült az az általános kívánság, hogy a törvény rendelkezései necsak a férfiakra terjedjenek ki, hanem terjesztessenek ki azoknak özvegyeire is. Valószínűleg ennek az általános kívánságnak haülése 1939 szeptember 22-én, pénteken. tása alatt vétetett be az 1938:XII. te. 132. §-áiba az a rendelkezés, amely lehetővé teszi, hogy az özvegyek közül a leginkább arra szorulók részére bizonyos segélyek folyósíttassanak. Ez azonban csak karitatív megoldás volt és nem jelenthette a kérdésnek helyes és intézményes megoldását. Ezt az intézményes rendezést kívánja szolgálni az előttünk fekvő törvényjavaslat. T.. Ház! Annak aki a falun él és ismeri annak, életét, s nem kívánja leplezni a valóságot, őszintén be kell vallania és meg kell állapítania, azt, hogy a mezőgazdasági munkavállalók öregségi biztosításának törvényhozási szabályozása előtt, ezeknek az elaggott munkaképtelen, s így keresetképtelen mezőgazdasági munkavállalóknak és özvegyeiknek a sorsa, különösen életük utolsó esztendeiben, bizony igen szomorú nyomorúságos és tövises sors volt. Vagy a családjuk, vagy a községük kegyelemkenyerére voltak utalva. A család, amelyre eltartásuk hárult, ágén sok esetben súlyos tehernek, nyűgnek érezte ezt és bizony igen sokszor fájdalmasan éreztették is ezt velük. Az 1938 : XII. te. és az azt kiegészítő, most megalkotandó törvény gondoskodása révén ezek az elaggott munkavállalók és özvegyeik megszűnnek terhet jelenteni családjuk részére, mert hiszen az a csekély összeg, amelyet járadékként a posta havonként kikézbesít a részükre, nemcsak nekik, hanem családjuknak liis bizonyos értéket jelent, mert a legszegényebb falusi háztartásokba azt ihozza, ami ott leginkább hiányzik, a készpénzt. Igen t. Ház! A szociális és morális vonatkozásokon kívül van még ennek az aggkori és özvegyiig biztosításnak még bizonyos gazdasági kihatása is. Igaz az, hogy egyénenként ez a járadék csekély összeg, de ba a falu, különösen az ország szempontjából nézzük azokat az összegeket, amelyek a járadékok folyósítása révén a falu életébe kerülnek, már jelentősebb összegeket látunk. Ezek az összegek pedig nem hevernek meddőn, baneni bekerülnek a falu gazdasági életének vérkeringésébe. Igaz, hogy egyénenként ez a járadék talán csak néhány^ falattal több kenyeret jelent az illetőnek, talán esak a ruházat legszükségesebb pótlásának lehetőségét jelenti, de a maga öszszesógében emeli a falu vásárlóképességét, ígv a fogyasztóképességét is és nemcsak a mezőgazdasági termén vek belső piaci elhelyezésére hat jótékonyan, hanem közvetve kihat a falusi kisipar és kiskereskedelem helyzetének némi javítására is. Igen t. Képviselőház! Röviden kívánok hozzászólni még a fedezet kérdéséhez. A szigorúan értelmezett társadalombiztosítási elvek szerint a szolgáltatások terhét egyformán kellene viselnie a munkavállalóknak és a munkaadóknak. Ezt az elvet magamévá nem tehetem. Éppen azért, tekintettel arra, hogy az 1938 : XII. tc.-ben szabályozott mezőgazdasági biztosítás éppen az ország legszegényebb rétegére vonatkozik, helyesnek tartom, hogy az előttünk lévő javaslat a kérdést úgy oldja meg. hogy a munkavállalókra terhet nem hárít, hanem az özvegyi járadék fedezetét teljes egészében^ a munkaadókra és a közületekre, tehát az államra és a törvényhatóságokra hárítja. A mezőgazdasági társadalombiztosítás népszerűsítésével is kívánok foglalkozni. Tudjuk, bogy a falu népe erősen konzervatív és irtó-