Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.
Ülésnapok - 1939-46
II vigasztalás és csattanó bizonyíték azok számára, akik a politikát a legmagasabb rendű erkölcsi elvek alapján képzelik el. Amit beváltott, több volt, mint amit ígért s mikor távozott, nagyobbnak látták és nagyobbnak mondták, mint érkezésekor. Az Ádám sorsa nemcsak tündöklés, hanem összeroppanás is. Aki nemrég még történelmet csinált, ott pihegett a betegágyon magával jótehetetlenül. Elszűkülő látóteréből távozott és kiesett a világtörténelem, mint egy elguruló játékszer az elalvó gyermek kezéből. Kezdett ködleni a magyar élet, hides: párázatta lett és^ szétfoszlott a magyar föld s rajta a vetés és^ aratás ezeréves hőskölteménye. Csak Jiitvese és gyermekei arca világított még mint távozó partok ablakában égő lámpások, míg őt gonosz szelek ragadják a sötéten zú<ró tenger árjain. Nem tud csókot inteni, pedig egy mozdulat, egy hang megváltaná. Oh, szörnyű ádámi sors, ádámi árvaság, ádámi búcsú. Es most nagy hirtelenséggel és dicsőséggel előttünk áll a titokzatos harmadik: a Kegyelem. Ügy jelenik meg, mint a dráma halottjai és hősei fölött a dicsőséges szerző. Látjuk keze munkáját, amint egyéniséggé teremtette és megáldjuk ezt a kezet; hisz minket ajándékozott meg vele. Alázatos elfogadással szemléljük miként szabta meg életsorsát s az agyag és korong ellenmondó találkozásából formálni kezdte Darányi Kálmánt, ezt a cserépedényt. Oh, ajándékozó atyai kéz: köszönjük a világosságot, amit benne gvujtottál. az ismeret ólai át és áldozat illattételét, amelyre felmagasztaltad. Igen, megalkotta: de megszólította; sorsát kiszabta: de kezét kinyújtotta utána; lehelletére föllobogott elzárt lelkében csöndes, tiszta ismeret arról: ki a Gazdája, kinek tartozik számadással, kinek köszön mindent. Szívét eltöltötte a hála, mikor erre gondolt, nagy elhatározások előtt az ö orcája elé állott, Tőle kért útmutatást s az elzúgó történelmi események után ítélőszéke előtt jelent meg és ott számolt be. Elhalkult a piac ítélete, mikor ő így, Istennel társalkodott. Mikor a testi nyomorúság alatt elomlott s föl-föllobbanó öntudata a nagy sötétséggel utolsó küzdelmét vívta, ez a kegyelem vette körül, költözött szívébe mint béke. Olyan volt, mint egy halk bocsánatkérés és százszor megismételt búcsúzás, úgy osztotta szét lénye utolsó áldását, mint az elhalkuló húr haldokló zenéjét. Sőt mindezeken túl, emberi látásokon és határokon felül ez a Kegyelem az, amelyik magasra tartotta, mint egy szövétneket s azután kebelébe elrejtette, mint egy lehulló csillagot. Ez a kegyelem az, amelyik a Golgota nagy áldozatát neki tulajdonítja, már a Krisztus arcán át nézi s mikor a mezítelen lélek remegve, de bizakodón megjelenik a Királyi Szék előtt — a Mindenség a Dies Irae hangszerelésében harsog — arcán felfedezi az Egyszülött vonásait, fiának nevezi és átviszi az ö örömébe. Ádámtól Krisztusig. Ez a kegyelem az, amelyik vigasztalásával felemeli a gyászolók lehajtott fejét s könnyszárító mosollyal szemükbe néz. Ez is ugyanazon út: Ádámtól Krisztusig. Ez a kegyelem üzeni nekünk most is á nemzeti sryász halotti pompáján keresztül, hogy nem ejti ki kezéből az ő magyar nénét s minket is csodálatosan segít történelmi küldetésünk keskeny útján: Ádámtól Krisztusig. vitéz Keresztes-Fischer Ferenc, m. kir. belügyminiszternek, a m. kir. kormány nevében mondott gyászbeszéde: A nemzet gyászol. Gyászol, mert elvesz; tette egyik leghűségesebb, legjobb fiát, aki élete delén esett áldozatául a nemzetéért való kötelességteljesítésnek. Elvesztette éppen olyan időben, amikor a Darányi Kálmánhoz hasonló férfiakra a legnagyobb szükség van, amikor a Darányi Kálmán személye a sorsunk irányításába vetett bizodalomnak egyik legfontosabb záloga volt, azoknak pedig, akik felelős helyen dolgoznak, egyik legfőbb támasza, legbölcsebb és legönzetlenebb tanácsadója. Egy vérben és szenvedésben lehanyatló kor végén és egy kínos vajúdással születő új korszak küszöbén állott Darányi Kálmán 30 esztendőn át nemzete szolgálatában és ez a 30 esztendei szolgálat kovácsolta egyéniségét azzá, aminek most ismerjük, amikor a korai halál elragadta közülünk. Magyar volt nemcsak származására' nézve, hanem minden érzésében, cselekedetében, a saját portáján és közéleti munkásságában egyaránt izig-vérig magyar. Minden' eszme, minden gondolata, amely az ő tiszta magyar lelkén átszűrődött, magyarrá változott. Egyszerű volt és szerény, nem volt benne semmi hivalkodás, nem szerette az ünnepeltetést, nem kereste a népszerűséget. Az úriember mivoltát nem abban látta, hogy különbséget tegyen ember és ember között, hanem a korrektségben, méltányosságban és emberszeretetben. Lelkiismeretes és pontos volt az önkínzásig. Meggyőződéséhez szilárdan ragaszkodott, de a meggyőződés kialakulása benne sohasem felszínes benyomások, hanem mindig hosszú tépelődések eredménye. Széles tudása és gazdag élettapasztalata révén legalaposabb ismerője volt a magyar közéletnek és min dig" kellően tudta értékelni az abban ható erőket. Családi hagyományként örökölte a magyar föld mélységes szeretetét, ezért érezte át olyan meggyőződéssel, hogy a magyar föld : sorsa nemzeti életünk egyik sarkalatos .prpi blémája, amelynek megoldásán annyi ideig ; fáradozott. Gazdag egyéniségének bőséges forrása volt a nemzeti múlt ismerete és a tradíciók tisztej- léte, de emellett élesen meglátta a jelen köve| teleseit és tiszta meggyőződéssel állott a ha; j ladás szolgálatában. Érezte az egyre táguló | szakadékot a múlt és jelen között és a nemzet 1 élén járván, egyike volt azoknak, akik a legí többet építették a hídon, amely ezt a szakadéj kot van hivatva átívelni. Kiegyenlítő bölcses| sége lázasan fáradozott azon. hogy a maradisáI got és a meggondolás nélkül rohanni akarást
