Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.
Ülésnapok - 1939-44
412 Az országgyűlés képviselőházának 44. ülése 1939 október 26-án, csütörtökön. Amikor a javaslatot itt jobbról és balról megvitattuk, sokszor szó került arról a nagy problémáról, vájjon a kisbirtok termel-e többet, vagy a nagybirtok, vájjon hogyan áll a kisbirtok és a nagybirtok termelési aránya, ősrégi vita ez minden földbirtokreformjavaslat megtárgyalásánál, és teljesen igazat adok azoknak, akik azt mondják, hogy gabonaneműekben, szántóföldi kultúrnövényekben a nagybirtokok igenis 15—20—25%-kai többet termeltek, mint a kisbirtokok. (Tóth János: Akkor miért fizetnek kevesebb adót, ha többet termeltek? Többet termelnek és kevesebb adót fizetnek? — Zaj. — Elnök csenget.) Engedjék meg, hogy ebben a vitában szerényen magára az Omge-re hivatkozzam, amelynek egy üzemstatisztikai bizottsága 1936-ban feldolgozott 232 dunántúli, alföldi és felvidéki kis- és nagybirtokot, annak termelési jövedelmezőségét kutatva. Engedjék meg, hogy pár szóval ismertessem ennek a különböző kategóriákban, különböző vidékeken történt üzemstatisztikai felvételnek az eredményét. Azt hiszem, közhely, amit az üzemstatisztika megállapít, hogy Dunántúlon, nagybirtoknál száz holdra 23 számos állat jutott, a kisüzemnél 28. Az Alföldön a nagybirtokra átlag 21, a kisbirtokra 26, a Felvidéken a nagyüzemekre 22, a kisüzemeknél 27 számos állat jut. De talán érdekes a nagybirtok és a kisbirtok közötti nyershozam megállapítása, amely nyershozamban benne vannak a kis mívelési ágak, a kert, a gyümölcs, az apró jószág, a sertés stb. Az Omge-neki, amelyben SL minap éppen Purgly Emil felsőházi tag úr olyan köztetszés közben mondotta el az »üldözöttek«-ről szóló megállapításait üzemi bizottsága állapítja meg, hogy míg a Felvidéken a nagyüzemekben 135 pengő a nyershozadék, addig a kisüzemekben 169 pengő, tehát 30%-kai több. Ugyanez a helyzet kis eltolódással a Dunántúlon, ahol 167 pengőt hoz a nagybirtok holdankénti nyershozamot véve, ezzel szemben a kisbirtok 184 pengőt, tehát 14%-kai többet. Ugyanez a helyzet az Alföldön, ahol 20%-kai többet hoz a kisbirtok, mint a nagybirtok. Igen éles vita folyt itt mindkét oldalról afölött is, hogy piacra mit termel a két mezőgazdasági üzem. A nagyüzemek az Omge üzemstatisztikai bizottsága által megvizsgált helyeken a Dunántúlon az összes hozamuk 72 százalékát dobták piacra, az Alföldön 66%-át, a Felvidéken 65%-át. A kisüzem ezzel szemben, amely önmagának sokkal nagyobb fogyasztója, mint a nagyüzem, ugyanott, ahol a nagybirtok 72%-ot dobott piacra, 70%-ot visz piacra; ugyanott, ahol a nagybirtok 66%-ot dob piacra, a kisüzem 63%-ot dob piacra; ugyanott, ahol a nagybirtok 65%-ot dob piacra, a Felvidéken a kisüzem 66%-ot, tehát a Felvidéken még hozzá a (kisüzem többet visz a piacra, mint a nagybirtok. Azt hiszem, nem lesz felesleges ennél a vitánál még idézni azt, hogy a gazdaságban fekvő összes tőkék hozadéka hogyan áll egy katasztrális holdra számítva. A parasztgazdaságban, a kisgazdaságban 63 pengőt tett ki Dunántúlon az 1 holdra befektetett tőke hozadéka, a nagyüzemekben pedig ugyanitt csak 34 pengőt, majdnem csak a felét. Ugyanezt mondhatjuk a Felvidékről és a Duna—Tisza közéről is. Végül, ha megvizsgáljuk ennek az üzemi statisztikának az adatait, amelyek mégis csak hitelesek, hiszen az Omge. bocsátotta közzé és mégis csak mind a két kategóriából a jobban gazdálkodó birtokokat vették figyelembe, megállapíthatjuk, hogy az úgynevezett nemzetgazdasági jövedelem, vagyis minden teljesítmény és értékgyarapodás, amely a gazdasági üzem, tehát a köz javára szolgál, a pénz és természetbeni bérek, az üzemben dolgozó munkások bére, a vagyon járadék, a munkabérigény, a közterhek és minden, ami a közületeknek jut, továbbá az adósságkamatok együttesen a következő eltéréseket mutatják: a dunántúli nagyüzemekben katasztrális holdanként a nemzetgazdasági jövedelem 110 pengő volt. 'Kérnék tiszteilettel félórai meghosszabbítást! (Felkiáltások: Megadjuk!) Elnök: Méltóztatnak a kért félórai meghosszabbítást megadni? (Igen!) A Ház a meghosszabbítást megadja. Oláh György: Ismétlem, a nagyüzemben a Dunántúlon a nemzetgazdasági tiszta jövedelem 110 pengő volt, ugyanitt a parasztgazdaságnál 146 pengő. Az Alföldön a nagyüzemekben 102 pengő, ugyanitt a parasztgazdaságokban 137 pengő, a Felvidéken a nagyüzemekben 95 pengő, ugyanitt a kisgazdaságokban 141 pengő, vagyis a kisüzemek 35, 34, 48%-kal több nemzetgazdasági jövedelmet hoztak, mint a nagybirtokok. Sokan hivatkoztak itt ezzel kapcsolatban a német példára. Hivatkoztak arra, hogy a német birtokreform nem nyúlt hozzá úgy a nagyüzemekhez, mint ahogy mi akár ezekkel a kisbérleti javaslatokkal hozzányúlunk. T. Ház! Én ezzel kapcsolatban csak azt vagyok bátor elsősorban megemlíteni, hogy nem szabad két olyan államot összehasonlítani, amelyek közül az egyik kizárólag vagy túlnyoímórészben nagyipiarból, igen fejlett nagyiparból, városi életformában él, (Ügy van! jobbfelől.) a másik államnak pedig az alapja mégis csak az agrártermelés, alapja mégis csak a föld. De igenis, igen t. Ház,, Németországnak csak azokon a területein terülnek el nagyüzemek, amelyeknek a mezőgazdasági termelése egészen más formájú, mint a mienk* csak azokon a pomerániai, brandenburgi, keletporoszországi homokbirtokokon, amelyeknek a klímáia is egészen más, amelyeknek az egész gazdálkodási racionalitása egészen más, ahol a nagvüzemi és nagybirtoki termelésnek tényleg sokkal nagyobb létjogosultsága van, mint a mi dúsan termo és mindenfajta mezőgazdasági termékben olyan vitamindús produktumokat hozó magyar földünkön. (Ügy van! Üay van! jobb felől.) T. Ház! A vita során állandóan szó volt itt a bérleti és a tulajdoni forma örök problémáiról. Ez a vita nagyon régi, azt mondhatnám, örök vita. Ha a kezembe veszem a Darányi Ignác által Összehívott és 1900 januárjában tartott telepítési szakértekezlet feljegyzéseit, mindjárt a második felszólalónak, Kristóffy Józsefnek a következő megállapításait olvasom (olvassa): »Az örökbérlet megrontaná parasztságunk faji és nemzeti jellegét, függési viszonyba, a jobbágysághoz hasonló állapotba hozná őt, amelynek hatása érezhető volna a politikai és társadalmi élet egész vonalán... Az örökbérlet különben is a birtokviszonyokban nem idézne fel változást.« Ezt mondja Kristóffy. Azután feláll a következő szónok, Blaskovich Ferenc és azt mondja (olvassa):
