Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-42

Az országgyűlés képviselőházának U2. sírt, vissza akarta szerezni és ezeket a mérsékelten megállapított árakat pontosan fizették is. Mindebből azt a következtetést vonom le, hogy az egész kérdés gyakorlati megoldásának lehetősége, vagyis, hogy sikerülni fog-e az új földbirtokpolitika, azon múlik, hogy egyrészt a bérletek terén, másrészt az örök tulaj donbajuttatás esetén a bér, illetőleg az eladási ár megállapítása úgy^ történjék, hogy arányban álljon a teljesítőképességgel. T. Ház! Sokszor volt szó arról, hogy ezt a kérdést nagyon nehéz megoldani, mert hiszen az országnak nem állnak rendelkezésére azok a pénzösszegek, amelyek lehetővé tennék egy ilyen nagy kérdésnek a megoldását, mint amilyen a földkérdés. Én azt hiszem, nem árt, ha ennek a kérdésnek a pénzügyi részével is foglalkozunk. A : törvényjavaslattal kapcsolatban ez ugyan keyésbbé időszerű, de talán mégis szükséges azért, hogy a közvéleményben ez a kérdés erről a pénzügyi oldalról is kellő megvilágítást nyerjen. Ügy képzelem el a dolgot, hogy amint a földreform során a kataszteri tiszta jövedelem 40-szeres szorzata volt az az ár, amely a kérdés megnyugtató megoldását és lezárását lehetővé tette, ebben a kérdésben sem lesz más megoldási lehetőség, mint ez a 40-szeres kataszteri tiszta jövedelem, mint irányár. Más kérdés azután, hogy ez a gyakorlatban hogyan fog keresztül vitetni. Felmerült az a kérdés, hogy a kataszteri tiszta jövedelem alapján történő megállapítás nem megnyugtató, amennyiben a kataszteri tiszta jövedelem egyik helyen túl magas, a másik helyen túl alacsony. Olyan állandó kritériumot, t amely a százszázalékos igazságot biztosítaná, soha nem fogunk találni. Kell lenni egy átlagárnak, egy átlagos megoldási lehetőségnek. És tehát azt mondom, hogyha a kataszteri tiszta jövedelem mégis jó volt arra, hogy ezen az alapon történjék évtizedeken keresztül az adózás, akkor azt hiszem, ennek a kérdésnek a megoldására is egészen nyugodtan el lehet majd fogadni. Lesznek helyi igazságtalanságok, de ezeknek a kiküszöbölése már részletkérdés. Visszatérek a kérdés pénzügyi részére. Ha másfélmillió hold földet átlag 10 aranykoronás kataszteri tiszta jövedelem és negyvenszeres szorzat alapján 400 pengős átlagár mellett veszünk alapul, — hiszen a nagybirtok forgalmi ára a háború előtti időben, amikor mégis kialakultabb, stabilabb gazdasági helyzet volt, a jobb földeknél átlagban 4—.500 pengő körül mozgott — ez a másfélmillió holdas terület, amelyre a törvényjavaslat vonatkozik, 600 millió pengőbe kerülne. 600 millió pengőnek 50%-a 300 millió pengő, amelyet a tulajdonos a javaslat szerint hosszúlejáratú törlesztés szerint kap meg. Az a 20%-os hozzájárulás, amelyet én a 25% helyett felvennék és amelyet a földszerző fizet a vétel alkalmával, 120 milliót jelentene, úgyhogy 180 millió pengő volna az a, készpénz, amelyet az állam részéről mozgósítani kellene, ha ezt a kérdést tulajdoni formában akarjuk megoldani. Mozgósítható-e ez a 180 millió pengő, vagy sem? Hangsúlyozom, hogy nem a konkrét esetre vonatkoztatom ezt, hanem a jövő megoldási lehetőségeire gondolok, amikor ezt a kérdést így felvetem. 180 millió pengőt, mondjuk, 6 éves megoldás mellett, amelyet, azt hiszem, —- különösen ha tulajdoni megoldásra gondolunk — mindnyájan örömmel fogadnánk el, hitel formájában ülése 1939 október 20-án, pénteken. 373 mozgósítani még a magyar piacon is lehetséges. Évi 25—30 millió pengőről volna szó, amit hitelművelet útján kellene mozgósítani. Ha azt veszem, hogy erre a célra rendelkezésre állnak a különféle társadalombiztosító intézetek, most már az Országos Mezőgazdasági Biztosító Intézet is, az Oti., a Mabi. és egyebek és az általános biztosítóintézetek díjtartalékai is, (Helyeslés.) amelyeket más országokban is igénybevesznek és felhasználnak ilyen célokra, (Ügy van! Ügy van!) akkor, azt hiszem, hogy a kérdés pénzügyi megoldásának sem lesz a jövőben olyan akadálya, amely áthidalható ne lenne. (Ügy van! Ügy van! a középen.) Eddig csak a hitelműveleti megoldásról beszéltem. Kétségtelen azonban, hogy a földkérdés megoldásához az állam költségvetése keretén belül is hozzá kell járulni megfelelő öszszeggel. Amikor én az egész összeg előteremtésére szolgáló megoldási lehetőséget hitelművelet útján vázoltam, akkor egyúttal azt mondom, hogy a költségvetési dotáció terhére pedig meg kell oldani a telepítést, a maga külön költségeivel, a cselédkérdést, amelyről itt anynyit beszéltünk. Ezt másként megoldani nem lehet, mint úgy, hogy az állam a maga részéről is hozzon áldozatot. Olyan cseléd, aki ezer pengőket tudna összegyűjteni arra célra, hogy belefektesse az új birtokba, hogy felszerelést szerezzen, házat építsen magának, van egykettő, sőt talán az 50.000 között, akiket ez a ja, vaslat érint, párezer is akad, de tömegével nem fogunk találni ilyeneket a cselédrétegben. És ha én a külföldi példákat nézem, akár az olasz példát, ahol az állam erre a célra súlyos áldozatokat hoz, vagy visszamegyek a magyar történelem során is bizonyos részlettelepítési kérdésekre és megnézem a helyzetet, akár a sa; ját falumban, Lövőn, ahol a nagy Széchenyi Pál érsek 200 évvel ezelőtt bizonyos telepítéseket hajtott végre, akkor a külföldi példákból és a község történetéből is látom, hogy külföldön is nagymérvű mentesítéseket adnak n telepeseknek és a nagy Széchenyi esztergomi érsek is annakidején igen sok fölhözjuttatottnak 5 évre terjedő teljes járadékmentességet adott; robot stb. alól mentesítette a telepeseket, a házuk építéséhez, a gazdasági felszereléshez hozzájárult. Ebben intő példát Iátok abban a tekintetben, hogy ha nincstelen tömegeinket valóban úgy akarjuk elhelyezni, hogy ezek boldogulásukat megtalálják és a juttatott föld számukra ne bánat lesryen, hanem öröm. amelyen új eletet tudnak kivirágoztatni. akkor az állam a míiga részéről bizonyos áldozatok meghozatala elől nem zárkózhatik el. Ugyanez áll a házhelykérdésre vonatkozóan is, amelye^ a törvényjavaslat nagyon helyesen felölel és elsősorban akarja ezeket az igényeket kielégítem. A törvényjavaslat indokolása ezidőszennt 85.000 emberre teszi a házhelyigénylők számát az országban. Nem tudom, több-e vagy kevesebb, ezt a gyakorlat fogja megmutatni. Ennek a 85.000 házhelyigénynek a kielégítése önmagában is, — ha csak 400—500-öles parcellákat tételezek is fel — körülbelül 20—25.000 hold földet jelent, 20—25.000 hold földet a községek mellett, tehát jó helyen. Ez 20—25 millió pengőt jelent enyhe mértékkel mérve, ami ötéves megoldás esetén egymagában évi 5 millió pengő teher. Ha tehát ennek a kérdésnek birtokpolitikai vonatkozásait meg akarjuk oldani, akkor más lehetőséget, mint a hitelműveleti lehetőség, nem is találunk.