Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-28

24 Az országgyűlés képviselőházának 28. lenben feleségeik a saját tulajdonukban levő egy-két darabka föld megművelése mellett mezőgazdasági napszámvállalással igyekeztek a család létminimumát biztosítani. A nőkről a törvény nem tesz említést, bár a férfiakról síncsen külön szó« — mondja a levél. — »Jogosultak-e tehát a nők is az öregségi járadékra, ha élettársaik nem voltak gazdasági munkavállalók, ha egyébként megfelelnek a törvény kikötés einekf« Ezt különösen azért voltam bátor felolvasni, hogy ezzel is bemutassam, mennyi bizonytalanság, tévedés és félreértés van még most is e törvénnyel kapcsolatban a falubán, úgyhogy az elöljáróságok és a gazdavezetők sem tudnak ebben a kérdésben egészen jól tájékozódni. T. Ház! Most kívánok a javaslat legfontosabb részéről, az anyagi részről néhány szót elmondani. (Haljuk! Halljuk! a jobboldalon.) A mezőgazdasági lakosság ugyanis könnyen arra az álláspontra helyezkedhetnék, hogy a mezőgazdasági biztosítás terhe nem speciális mezőgazdasági teher, (Csoór Lajos: Nem is!) hanem egyetemes teher minden állampolgár számára. (Csoór Lajos: Mindenkinek ő keresi a kenyeret!) Az ipari munkásbiztosítás terhét az ipari vállalatok áthárítják a fogyasztókra (Meskó Zoltán: így van!) és ezért nem adóz iiak külön, hanem mindnyájunkat megadóztat^ nak abban, amit fogyasztunk. A mezőgazdaság ezt nem tudja megtenni, éppen azért viselnie kell ezt a terhet. Én magam elismerem, hogy nagy terhet jelent ez a mezőgazdaság számára. Mindig azt szoktuk mondani, hogy a mezőgazdaság teherviselése már a végsőket is túlhaladta. Mégis a gazdatársadalom szociális érzését és lelkületét mutatja az a körülmény, hogy mégsem fordult elő sehol, hogy ennek a tehernek viselése ellen valaki is tiltakozott volna, annak ellenére, hogy — ezt hangsúlyozom — az ipar át tudja a maga terhét hárítani a fogyasztóközönségre. , Ez a kérdés azonban egy másik szempontból is meggondolásra késztet és ez a szempont az, amelyet Matolcsy Mátyás képviselőtársam is említett. A dolog tudniillik úgy áll, hogy az a 10—15 holdas kisgazda valóban nem igen tort munkásokat, de a hozzájárulást neki is fizetnie kell. Magyarországon ugyanis úgy áll a helyzet, hogy az ország- nagyobbik része, 6'7 millió katasztrális hold földterület nagyobb kataszteri jövedelmű, vagyis 7'60 aranykoronától 30 aranykoronáig terjedő a holdankinti kataszteri tiszta jövedelme; a kisebbik rész, 3*3millió katasztrális hold holdankint csali 60 aranyfillértől 7'60 aranykoronáig terjedő kataszteri tiszta jövedelemmel rendelkezik; így tehát tényleg beleesik az a 10—15 holdas Kisgazda is abba a kategóriába, amlynek fizetnie kell a hozzájárulást. Legyen szabad itt kitérést tennem arra vonatkozóan, hogy á szőlőbirtok kataszteri tiszta jövedelme, amely szőlőbirtokosság érdekében oly sokszor szoktunk aa utóbbi időben segélyért kiáltani, 20—84 pengő holdankint. A gazdatársadalom e konstrukció szerint tulajdonképpen négyféle módon vesz részt .t teherhordozásban. Résztvesz állami adóban, törvényhatósági adóban, résztvesz egyénileg és a legtöbb munkaadó fizeti a munkása helyett is ezt a járulékot, mert nem akarja levonni a béréből. így tehát lényeges, nagy terhet visel a gazdatársadalom. Ennek ellenére is hangsúlyozni kívánom, hogy a legmelegebben elfogaülése 1939 szeptember 21-én, csütörtökön. dom a törvényjavaslat elgondolásait, csak meg akartam említeni, hogy a mezőgazdaság teherviselése mennyire túlment a már megengedhető határon. Kamaránkban egy ilyen tárgyalás kapcsán valaki azt a gondolatot is felvetette, hogy igazságosabb volna ez a tehermegosztás, ha a kataszteri átalakítások is megtörténnének országos vonatkozásban, mert akkor esetleg mégis jobban eloszlanék ez a teher. (Úgy van! Úgy van! balfelől.) Igen t. Ház! Legyen szabad néhány szót szólnom a propagandáról is. Meg kell állapítanom, hogy kétségkívül sok bizonytalanság van ebben a kérdésben. A legnagyobb baj azonban az, hogy az érdekeltek részéről nagyon nagy a nemtörődömség, (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) nem akarják igény be venni ezt a kedvezményt, amelyet a törvény nyújt nekik. Néhány sort akarok felolvasni egyik vidéki községi elöljáróság leveléből, amely nagyon élénken világít rá erre a kérdésre és sok mindent megmagyaráz, (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Ezt írja a községi elöljáróság (olvassa): »A biztosítás általában még nem ment át eléggé a köztudatba. Oka ennek a képviselőválasztások előtt fellépett egyes jelölt urak azon kijelentése, hogy az öregségi biztosítás semmi. Nem találták ezt a^-nagy horderejű szociális törvényt helyénvalónak, kicsinyelték a járadékot, sokallják a járulékot, túl távolesőnek találták a korhatárt és hibáztatták a rendeletnek azon hiányosságát, hogy nem terjed ki a nőkre is(Tauffer Gábor: Ez politikus jegyző!) Mindezt olyan formában adták az egyszerű néprétegek tudomására, ami a vonatkozó rendelet helyes értelmezéséhez és értékének felismeréséhez nem vezethetett.« (Meskó Zoltán: Melyik főkortes írta?) Nem az írta- (Tovább olvassa): »Az illetékes hatóságok ezideig még nem léptek fel kellő eréllyel a mulasztókkal szemben, holott fejelentéseinket már megtettük. Példát kellene statuálni a mulasztókkal szemben, ami minden bizonnyal felrázná közönyükből nemcsak a munkaadókat, hanem a munkavállalókat is és nem történnék meg az, hogy a biztosítás évének kilencedik hónapjában ellenőrzésem során akadjak olyan gazdasági cselédre, akinek nincs biztosítási könyve s azon kérdésemre, hogy miért nem szerezte azt be, teljes közönnyel válaszolja: »Minek 'a1« »Mé van arra szükség?« (Meskó Zoltán: Melyik vidéken van ez? — Csoór Lajos: Ott a jegyző is hibás!) Itt csak azt kívánom megemlíteni, amit állandóan szoktaiin hangoztatni, hogy Magyarországon a kisembereket sokszor akaratuk ellenére is boldogítani kell, mert nem tudják mindenkor felismerni a maguk érdekeit és igen sokszor saját maguknak ártanak akkor, amikor — felülve a demagógiának — megtagadnak ilyesmit, ami éppen az ő javukra szolgálna. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) T. Ház! A földmívelésügyi miniszter úr. akinek becsületes magyar lelkéről, a magyar fajta iránti szeretetéről évtizedes közös együtlmunkálkodásun'k alapján meg vagyok győződve, e törvényjavaslat benyújtásával olyan szociális lépést tett a mezőgazdasági munkásság felé, amely minden elismerést megérdemel. Mindenki érezte az 1938 :XII. te. megalkotásakor, hogy az özvegyekről is gondoskodni kell ós most ime megtörtént ez. Legyen szabad ezzel kapcsolatban néhány köszönő' szót szólnom a földmívelésügyi