Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-41

344 Az országgyűlés képmselöházdnak 4-1 • tes szavaira akarok első mondataimban reflektálni. Stitz János képviselőtársam, mint A földbirtokpolitika egyik fontos kellékét jelölte meg azt, hogy az zökkenésmentes legyen. T. képviselőtársam, mi is azt szeretnők, hogy a magyar földbirtokpolitika zökkenésmentesen fejlődjék oda, ahova fejlődnie kell, hogy a magyar föld a magyar népé legyen. De egy nagy mulasztás történt itt, igen t. képviselőtársam, hogy mi 1939-ben beszélünk zökkenésmentes ségről, holott erről már 40—50 évvel ezelőtt kellett volna beszélni. (Stitz János: Ezzel még nem segítünk!) T. képviselőtársam! Ha 40—50 évvel ezelőtt kezdték volna el ott, ahol ma akarjuk ezt folytatni egy kezdetnek se>m ne vezhető kezdés után, akkor ma azt mondhatnók, hogy igenis, folytassuk tovább zökkenésmentesen, mert szociálpolitikát, földbirtokpolitikát befejezni sohasem lehet. Mindig adódnak a földbirtokkérdés körül olyan új fejlődési fokok, amelyek valamely újabb életformát igényelnek. Ennek a témának óriási történelme van, nemcsak magyar, hanem nemzetközi történelme is. Ha a történelem lapjait forgatjuk, azt látjuk, hogy két-három évezreddel ezelőtt is mindig felvetődött az a szociális probléma, hogy kié legyen a föld, és mindig alakultak a gazdasági fejlődés során azok a tömegek, ame- ! lyek igényelték a földet. A magyar történelmi j földprobléma, sajnos, igen-igen sok szomorú lapot mutat. Azt látjuk, hogy valahányszor megoldatlan volt a földkérdés, ennek mindig igen szomorú konzekvenciája következett be az egész nemzet történelmére. Azt is látjuk, hogy bármilyen csapás érte ezt a nemzetet, ha a föld népe, a parasztság együtt érzett a vezetőréteggel, akkor közösen, közös erővel ezt mindig el tudták viselni. A magyar nemzet megosztódása és megosztottsága volt mind igaz oka annak, ha ez a nemzet lesüllyedt. Beszéljek Mohácsról, amikor — mindnyájan tudjuk — az alsóbb osztály szemben állott a felsőbb és a középső rétegekkel, amelyek meg akarták vonni és meg is vonták a jobbágyságtól a szabad költözködés jogát?! Ezzel a keserű érzéssel a lelkében az a magyar jobbágyság i)fm tudott olyan hős lenni és nem tudott annyira összeolvadni a nemzet többi részével, hogy ki tudta volna védeni a. mohácsi csapást. S ha nézzük nemzetünk többi megpróbáltatását is, mindig azt látjuk, hogy amikor öszszefogtunk, akkor erősek voltunk. Talán soha nem volt arra szükség olyan mértékben, mint ma,, hogy ez a nemzet teljesen egységesnek érezze magát. Tisztelt Ház! Mindaz, ami körülöttünk folyik, csak egy nagy nagy figyelmeztetés számunkra. Ha mi ezt átérezzük, akikor arra az elhatározásra is kell jutnunk, hogy ne akarjuk mélyíteni azt az árkot, amely az egyes társadalmi osztályokat egymástól elválasztja. Viszont meg kell követelni minden társadalmi osztálytól és ebben az esetben éppen a nagybirtokosoktól azt, hogy ezt az árkot hidaljak át jóakarattal és belátásuknak ennek a célnak a vonalába való állításával. T. Képviselőház! Hihet jük-e és reméihetjük-e, hogy ez ma be fog következni? Ügy kellene, hogy bekövetkezzék. Az úrbériség elleni harccal kapcsolatban, amely harc 1790 táján indult meg és tartott 184é-ig, Kossuth Lajos irataiban olvassuk, hogy ő védekezett azon vád ellen, mintha ez a felszabadulás valami forradalmi vívmány lett volna Magyarországon, de annyit koncedál ílése 1939 október 19-én, csütörtökön. Kossuth Lajos, hogy mindenesetre a párizsi forradalom, a februári forradalom alkalmas volt arra, hogy azokat, akik eddig ellenezték az úrbériség megszüntetését, kapacitálja. (Maróthy Károly: Mindig nyomás alatt csinálunk valamit!) Tisztelt Képviselőház! Erre a kapaeitációra ma szintén szükség van, de nem forradalom nyomán, hanem annak belátásával, hogy mindaz, ami körülöttünk Európában történik, csak azt jelenti, hogy: magyarok vigyázzatok, azt a nagy szociális feszültséget, amely az országban van, szüntessétek meg. (Helyeslés .J Vásáry képviselőtársam, nem is tudom, milyen indokból, — talán szerénységből — azt mondotta, hogy ő a választások során nem ígért földet. Már pedig, mélyen t. Képviselőház, aki a választáson nem igért földet ennek a földtelen magyar népnek, az nem is jutott ide be ebbe a parlamentbe. (Ügy van!) Mindnyájunknak az az egyik legfontosabb kötelességünk, hogy enneki a néposztálynak, amely évtizedek, sőt évszázadok óta ki van fosztva, — azelőtt a szabadságából, most pedig a földtulajdonból — igenis adjunk földet, mert akkor magunknak adunk, a nemzetnek adunk, a nemzet erejét erősítjük meg. Hiszen nem a magasabb társadalmi réteghez tartozó 1300 család hordja magában a nemzetnek nagyszerű katonai és erkölcsi erejét, hanem a nemzetnek azok a milliói, akiket ott látunk mindig a csatasorban, ha meg kell védeni az országot, ha meg kell védeni a nagybirtokot. Nem mondhatjuk azt, hogy a nagybirtokosok birtokait egyedül a nagybirtokosok védték meg, hanem megvédte az egész nemzet katonasága és azok között elsősorban az a hárommillió magyar, akikről itt szó van. T. Képviselőház! Nehéz téma, kényes dolog ez, mert szemben állnak a vágyak azzal a természetes emberi érzéssel, hogy ragaszkodunk a tulajdonunkhoz és attól nehéz megválnunk; annak pedig, aki ragaszkodik a tulajdonához és akinek nehéz ettől megválnia, nagy lemondásba kerül, hogy a nemzet akaratának és céljainak megfelelően oldja meg ezt a kérdést. Érezzük azt, hogy itt nagy ellentétek vannak, de ezeket az ellentéteket nem lehet más szem szögből elbírálni és megoldani, csakis és kizárólag a nemzet szempontjából. Nem lehet kétségbevonni azt a tételt, hogy a társadalom a családon és a tulajdonon alapszik. Ez a tétel megtámadhatatlan. De a földtulajdon nem olyan tulajdon, mint amilyent a római jogban értettek. Ez a tulajdon sohasem volt kizárólagos tulajdon, ez mindig a nemzet tulajdona is volt, mert ezen a földön élt a nemzet. Ezt nem lehet úgy elvonni, hogy a nemzettől is el ne vonjuk. Ha az ország viszonyai, gazdasági helyzete, népességi viszonyai azt kívánják, hogy ez a föld átmenjen azoknak a rétegeknek a kezébe, akik azt tényleg és a valóságban fizikailag is megművelik, akkor ezzel nem lehet szembeszállni, harcba bocsátkozni, tiszteljük a tulajdonjoghoz való ragaszkodást, ez azonban nem a földre kell hogy vonatkozzék, hanem arra az értékre, amelyet az a föld képvisel. T. Képviselőház! Áldozatról beszélnek. Ez nem áldozat. Lelkileg áldozat lehet, de anyagilag nem áldozat, mert hiszen azon az alapon állunk, hogy megfizessük a földnek az ellenértékét. Hogy azután ez a törvényjavaslat a maga gyengeségében, határozatlanságában és koncepcióhiányában nem találja meg azt a mó-