Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-39

Az országgyűlés képviselőházának 39. telművelet igényibevételére. Ez az, amit én megint nagy aggodalommal fogadok, mert ez a hitelművelet azt fogja jelenteni, hogy a teher szaporodni fog a hitelműveleteket lebonyolító személynek vagy intézménynek a haszna által, hiszen altruista alapon még az úgynevezett »altruista« szövetkezetek sem dolgoznak, amint azt működésükből látjuk. Mit jelent ezl Azt jelenti, hogy ez, a (hitelművelet meg fogja drágítani vagy az államnak vagy a földhözjuttatottaknak a kárára ennek az egész műveletnek a végrehajtását. Ezért sftkkal helyesebb lett volna ennek a dolognak állami kötvényekkel való pénzügyi rendezése. Az állami kötvényekkel való pénzügyi rendezéssel kapcsolatban meg kell említenem, hogy a kormánypárt első vezérszónoka, a pártelnök úr, arra alludált, mintha Eckhardt Tibor felszólalásában korábbi álláspontjához képest bizonyos ellentétek lettek volna, amikor Eckhardt Tibor azt kívánta, hogy a megváltott területért jutó öszszeget a megmaradó birtok invesztálására, meliorizálására használják fel. Eckhardt korábbi álláspontja — szerinte — az volt, hogy az iparban és a kereskedelemiben kellene ezeket az öszszegeket elhelyezni. Ha el méltóztatnak olvasni az Ő felszólalását, akkor meg méltóztatnak állapítani belőle: ma is azon az állásponton van, hogy igenis be kell vinni az iparba és a kereskedelembe ezeket a tőkéket, de nem egyedül csak oda, hanem idővel gondoskodni kell arról is, hogy a megmaradt terület beruházására a megváltási összegből valami rendelkezésre álljon. Egy kis kitérés után utalok arra, hogy a kötvényekkel való rendezés nem tenné lehetetlenné ezeknek a tőkéknek az iparba vagy a kereskedelembe való vitelét, amitől a kormánynak a javaslata fél, mondván, hogy ez csak akkor sikerülhet, ha készpénzzel történik a fizetés. Semilyen akadálya sincs annak, hogy ezek a kötvények lombardírozás útján használtassanak fel pénzszerzésre, amely pénz az iparba és a kereskedelembe vitetik át. Igaz, hogy ez a lombardírozás bizonyos teherrel jár, a lombardkamatok fizetésével, amelyek mindenesetre magasabbak lennének, mint a kötvény kamatai. De úgyis csak akkor viszik az iparba és a kereskedelembe ezt a tokét, ha nagyobb hasznot remélnek, mint a lombardkamatozás. Ha pedig egyszer nagyobb hasznot remélnek és kapnak, akkor a lombardírozással előálló tehertöbbletet is viselje az, aki a nagyobb hasznot élvezi. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Meg kell állapítanom, hogy eddig nem mutatkozott valami nagy hajlandóság arra, hogy akik az iparban és a kereskedelemben nem voltak érdekelve, a tőkéjüket odavigyék (Szöllősi Jenő: ]£s dolgozzanak!) és a kockázatot is viseljék. Eddig csak pozíciót vittek át az ipar és a kereskedelem terére a tőke helyett (Ügy van! Ügy van! balfelől.) s ott mint új személyek, mint új honifoglalóik igyekeztek maguknak helyet biztosítani. (Paczolay György: Csen dest árs ak!) Azt mondja a javaslat indokolása, hogy gazdasági adottságok szerint történt a földbirtok megosizlása Európának csaknem minden országában. En elhiszem és vallom is azt, hogy a gazdasági viszony okinak jelentős befolyásuk volt a földibirtokviszonyok alakulására. Meg kell azonban mindenkinek őszintén vallania, hogy éppen Magyarországon sokkal nagyobb befolyással bírt ennek a kérdésnek KJ5PVTSELŐHÁZI NAPIZÓ II. ülése 1939 október 17~én, kedden. 287 mindenkori elrendezésére a politikai hatalom súlya és ma isi ez játszik ennél a (kérdésnél igen nagy szerepet. Sok minden jelenséget, amit ezzel a javaslattal kapcsolatiban meg lehet állapítani s aminek itt tö'blben (hangot adtak, egyedül abból lehet megmagyarázni, hogy itt van a kérdés súlypontja. Ezért van az, hogy bizonyos dolgokat a múltra vonatkozólag minden kritika nélkül csak ócsárolni, kifogásolni tudunk, a jelenben ós a jövőt illetőleg pedig azt a fontos kérdést, amely itt szerepet játszik, leplezni akarjuk és dicsérjük azt, amit csinálni akarunk, hogy elhigyjék azt, hogy valóban a múltban csak hiba volt, a jelenben és a jövőt illetőleg pedig minden a legtökéletesebben történiik. Ezzel lehet megmagyarázni azt is, hogy a földmívelcsügyi miniszter úr javaslatában azt mondja az 1920—24-es földbirtokref ormiról, hogy annak le nem becsülhető eredményei voltak. Igaz ugyan, hogy megint bizonyos eltéréseket kell megállapítanunk azok között az adatok között, amelyekiben ezeket a le nem becsült eredményeket számszerűleg is megjelöli. Mert ha nézzük a Központi Statisztikai Hivatal adatait, azt látjuk, hogy sokkal több egyént juttatott földhöz az elmúlt két törvény, mint amennyit ez a javaslat megemlít. Ezért van az is, hogy ezzel a javaslattal szemben a kormánypárt mélyen t. első vezérszónoka, Vay báró azt mondotta, hogy ha némely szociális eredményt lehet is megállapítani a múltban, egészben véve azonban teljesen sikertelennek tekinti az 1920-—1924. törvény rendelkezéseit. Ezzel szemben nagyon megdicséri az 1936-os telepítési törvény eredményeit, holott az csak 88.000 boklíat juttatott, míg az előbbi törvények 1,000.000 holdon felül. Abból, hogy itt politikai, hatalmi kérdés van, lehet megmagyarázni azt az ellentétet is, amely több felszólaló és a kormánypárt első vezérszónokának felszólalása között fennállott. A javaslat azt mondja, hogy a korunkat megelőző társadalomszemlélet a régi latifundiumoknak feudális megkötöttségét megszünteti. A felszólalók már rövidebben és közkeletűbben fejezték ki ezt a korunkat megelőző társadalomszemléletet, ők már liberalizmust mondottak és azt mondották: ennek a liberalizmusnak voltak bűnei és azért kell most ezzel a kérdéssel foglalkozni. Méltóztattak látni: az egyik azt mondja, hogy a korunkat megelőző társadalomszemlélet megszünteti a feudális megkötöttséget, a másik oldalon pedig azt látjuk, hogy szerintük ennek a liberalizmusnak azt a bűnét kell okolni, hogy ezt nem hajtotta végre és most nekünk kell a feudális megkötöttséget megszüntetnünk. Ez is beszédes példa arra, hogy az ilyen fontos kérdéseket nem lehet egyszerűen csak ilyen hangzatos kifejezésekkel elintézni. Azt mondja a kormánypárt mélyen t. vezérszónoka erről a javaslatról, hogy radikális megoldást hoz. Én, kijelentem, nem vagyok radikális, vallom a régi görög bölcs mondását, hogy a radikalizmus a megállapodott idők fényűzése. Most nem olyan idők vannak, hogy ilyen fényűzéssel élhessünk, de vallom azt is, hogy minden forradalom a felhalmozódott hibák gyorsan bekövetkező kirobbanása és következménye. Nem vagyok hajlandó hibákat sem elkövetni, hogy ezzel itt a bizonytalanságok magvát hintsem el. Ez a radikális javaslat 1,500.000 holdat jelez a földreform céljaira kihasítani. A való45